Royal National Park és egyebek

Olyan gyönyörűnek tűnt a repülőgépből, hogy végül elmentünk kirándulni a Royal National Parkba. Szöveget nem írnék, minek. Beszéljenek a képekJ

Sajtszelet szikla

Marley Lagoon

Benn a Marley Lagoon-ban...

Múlt héten megérkezett Kata egy barátnője és vele is elmentünk kirándulni ugyanoda...na jó, miattam, mert ugrálni akartamJ

Wattamolla strand

hm...J

az erdőben találtunk egy kis vízesést medencével...

...ahova természetesen fel kellett másznom

Garie strand

paparazzi fotóJ

Karácsony másnapján Ildiék elvittek minket a Blue Mountains-be

Wentworth vízesés

vissza a városba...valahol észak Bondi felett

Karácsonyi időjárásJ

Circular Quay

Ha sikerült elérnetek idáig, Boldog Új Évet Kívánok Nektek!J

Hazatérés

Itt héderkedünk már lassan két éve és bizony a honvágy és a családunk, otthoni régi barátaink hiánya egyre erősebbé vált. Júliusban tehát eldöntöttük, hazamerészkedünk pár hétre. Beszéltünk a menedzserekkel, elkértük magunkat novemberre három hétre és megvettük a repjegyeket.

November 4-én felszálltunk a Finnair és a British Airways által közösen üzemeltetett Boeing-re és elrugaszkodtunk az ausztrál kontinensről. Ahogy távolodtunk a földtől, úgy tudatosult bennünk, milyen rohadt szép helyen is élünk, mennyi természeti csoda veszi körül Sydney-t és mi gyakorlatilag alig láttunk még belőle valamit. Rögtön meg is ihletett minket egy kirándulásra az alattunk elterülő táj (arról majd egy későbbi bejegyzésben) – ahol tuti nem lakhatott Vörösmarty MihályJ Persze Sydney-től távolodva egyre közelebb éreztük magunkat Magyarországhoz és nem csak fizikailag, hanem fejben is kezdtünk ráhangolódni. Nekem speciel a gyomrom is. Számoltam vissza a kilométereket, mert tudtam, minden egyes megtett km-rel közelebb kerültem a hazai ízekhez isJ

Maga az út nem volt különösebben érdekes. 4-én délután 4 óra tájékán indultunk innen és Szingapúrban szálltunk át még aznap este a Helsinki-be tartó járatra, majd helyi idő szerint 5-én reggel már Budapestet közelítettük erőszakosan. Az ellátás jó volt, a személyzet aranyos, a Finnair gép viszont baromi kényelmetlen. De legalább a kapitányok nem cseszték el a fel és leszállást, ennek köszönhetően épségben landoltunk 5-én reggel 11 körül. Tekintve, hogy Sydney és Budapest között novemberben már 10 óra eltérés van Sydney javára, és mi Nyugat irányába repültünk – kb. 16.000 km a táv -, úgy tűnt, mintha nyertünk volna fél napot és hipp hopp haza értünk volna…pedig nem, 28 órát utaztunkJ

Budapest felett az ég elég borongós volt, mondhatni fos, de minket nem érdekelt már az sem, hogy ha három hétig jégeső szapulja a földet. A gépen ment a találgatás, ugyan az Anyukák bírják e pityergés nélkül az örömteli viszontlátást…nekünk sem sikerültJ

Még korábban az volt a megállapodás Katával, hogy most mindenki hazamegy a családjához és hetente párszor találkozunk, legyen mindenki azokkal, akikkel találkozni szeretne és menjen oda, ahova akar. Így Kata három hetéről nem beszélnék, az az ő dolga…meg lehet, jobb is, ha nem tudomJ

Nagybátyám játszotta a sofőr szerepét, ő dobott minket haza Anyuval, ahol is egy nagyon kiadós igazi ebéddel kezdtem ideiglenes Magyarországon tartózkodásomat. ’A cirkadián ritmusban történő változás által kiváltott fiziológiai tünetegyüttes’, népi nevén jetlag sajnos minket sem került el. Az első 5 napunk nyomasztóan telt. Szegény szülők már azt hitték rosszul érezzük magunkat a magyar levegőn, pedig ellenkezőleg. Hihetetlen jó érzés volt újra otthon lenni és ahogy telt az idő rájöttem, Budapest és Magyarország az egyik legfaszább hely a világon!J

Gondolom sokakban felvetődött, hogy milyen érzés hazajönni két év után? Sokan fel is tették e kérdésüket. Az igazság az, hogy két év semmi, elröpül…vannak akik jóval hosszabb ideig nem lépnek hazai földre, mi eddig bírtukJ

Őszintén szólva felemás érzések kavarodtak bennem az utazás előtt. Van egy viszonylag jól bejáratott életritmusunk, egy normális és gyönyörű helyen lévő lakásunk, ahol csak mi ketten élünk, munkánk van, és ugyan nem vet fel minket a sok pénz – mégJ -, de aránylag jó körülmények között élünk.

Volt egy rémálmom még augusztusban, miszerint Magyarországról visszafelé a vámnál nem engedtek vissza ebbe az országba valamire hivatkozva…na abban a pillanatban verejtékezve riadtam fel…és nem azért, mert nem szeretem Magyarországot, csak nem akarok most otthon élni…bár ahogyan hallom, mostanában már akár egy pár ezer fős kis városban is futball-stadionokat húznak fel, tehát olyan rosszul nem mehet otthon…J

Egy a lényeg, kissé nehezen akaródzott elindulnom. Aztán persze ugyanez eljátszódott visszafele is, csak akkor már a jó öreg Magyarországot volt nehéz magam mögött hagyni…hiába, semmi sem jó nekem.

A három hetem java részét otthon töltöttem Budapesten. Anyukám 6 csillagos vendéglátásában részesültem. Állandóan próbált a kedvembe járni, ami sikerült isJ Rengeteg túró rudit szerzett be (tudom elég sztereotíp, de tényleg hiányzott…nagyon, bár csak azért nem fogok hazaköltözniJ), sokat tüsténkedett a konyhában, gyakran elvitt ebédelni, kávézgattunk, végre személyesen is beszélgettünk, nem csak két dimenzióban láthattam a skype jóvoltából.

Pénteken megérkeztek végre bátyámék is, hozva magukkal a legifjabb Tasit, Bendegúzt! Unokaöcsémet kizárólag laptopom képernyőjén láttam eddig, lévén tavaly májusi a gyermek, így hatalmas élmény volt végre személyesen is találkoznom a kis krapekkel. Gyönyörű kisfiú, bár ez nem meglepő ebben a családbanJ

De nem csak ő az egyetlen új családtag. Két unokanővéremnek is született egy-egy kisfia az elmúlt fél évben így összesen három új unokaöcsit ismertem meg a három hét során. Aztán ott van még egy másik unokahúgom és a Keresztlányom is, akik kisbabából nagyon szép cserfes kislánnyá cseperedtek. Hiába, nagy a család és egyre bővülJ

Apám Szolnokon él. Az ősi Tassi székhelyt nem hagyta el, csak mi repültünk ki onnan, én szó szerint. De bárhova vetett eddig a sors, azon kérdésre, hogy honnan jöttél, mindig Szolnok a válaszom, amit persze egy külföldi nem tud hova tenni, de az legyen az ő dolga, szerezzen be egy atlasztJ Ott él még a Keresztanyám és nagynéném, valamint a már kamasz Niki unokahúgom. Na, ő viszont nagyon megnőtt. Kész nő lett belőle.

Szolnokon kétszer voltam. Felzabáltam a készletük, bejártuk újra a várost, sétálgattunk, felidéződtek régi emlékek, temetőbe ellátogattunk nagyszülőkhöz, dédszülőkhöz, elsétáltunk a Zagyva cukrászdába, megnéztük a régi lakhelyünket…fenébe, az az igazság, hogy hiányzik Szolnok is…nagyon boldog gyerekkorom volt ott.

Ellátogattunk még Anyai családi fészkünkbe Jászladányra is, a másik két nagyszüleink sírját is meglátogattuk, bár ott egy helyben vannak a déd, ük, szépszülőkkelJ Sajnos nyugtalanító híreket is kaptunk. A kovácsoltvas kerítés még korábban tűnt el orvos dédapám sírjáról, az egyik családtagéról viszont a gyönyörű kis angyalt ábrázoló kőszobor kelt lábnak. A nyomok azonban nem a faluban nagy számban megtalálható cigánysághoz vezetnek, mielőtt elhamarkodottan ítéletet mondanánk, hanem sajnos olyan valakihoz, akiről a büdös életben nem gondolhatnád…és ez nem romák szájából hangzott el. Majd a Jóisten előtt elszámol vele…

Balatonakarattya sem maradhatott ki. Pont két éve nem láttam a Balcsit, a kertet, a házunkat, épp itt volt az ideje egy látogatásnak. Csak 24 órát töltöttem el ott, de kicsit feltöltött. Attis is átjött Keszthelyről, Anyám is leutazott főzni ránk…idilli volt a hangulat. Este Attival és Peti kuzinnal átsétáltunk Kenesére és megittunk pár üveggel a Fregatt kocsmában. Hatalmas party volt a városban. Legalább 5 embert láttunk aznap esteJ Ok, novemberben az sem rossz és amúgy is csak a nosztalgia miatt mentünk át.

Sirok, Kompolt és Jászberény szintén tervben volt. Nagynéném és unokanővérem valamint egy unokabátyám családja. Na, erre már kocsit akartam bérelni. A budget-et választottam. Kinéztem egy dátumot, kiválasztottam az autót és át is utaltam az összeget…illetve Anyám tette, mert nekem nincs magyar bankkártyám. Aztán az adott nap reggelén nyugodtan besétáltam egy nagynénémnek szánt cserepes virággal a kezemben a délinél lévő irodájukba és át akartam venni a járgányt. Itt ért a hidegzuhany…vinnem kellett volna bankkártyát is. Baszki, nekem olyanom nincs, legalábbis otthoni. Kérdem minek. Deposit miatt, de minderről felvilágosítást kellett, hogy kapjak a foglalás során az apró betűs részben…készpénz nem jó, csak kártya. Hívom Anyám, nem vette fel…a párja viszont pechjére igen. Neki éppen valami megbeszélésre kellett volna sietnie, de inkább odajött az irodába a bankkártyájával…és ekkor ért a második hidegzuhany. Csak ’dombornyomottat’ fogadnak el…igaz, mint később kiderült, ez is benne van az apróbetűsben, de azért ’csak úgy mellékesen’ megemlíthették volna.

Ennek megfelelően a gondosan eltervezett napom jól el lett cseszve.

Az egész egyébként amiatt történhetett, mert hozzászoktam a baromi gyors, egyszerű, ügyfélbarát autóbérléshez. Bár legutoljára májusban történt, de úgy emlékszem, ha Ausztráliában autót akarok bérelni, akkor csak lefoglalom és online kifizetem a járgányt, mindig teljes körű biztosítással (még így is olcsóbb itt, mint otthon). A bérléssel gyakorlatilag hozzájárulok, hogy a dombornyomott kártyámat terheljék az esetleg felmerülő közúti büntetések miatti adminisztratív költségekkel (ahogyan az történt májusban), avagy egyéb más díjakkal, amik az én hibámból erednének. Bérlésnél csak a jogsimat kell vinnem, lefénymásolják és szevasz.

Mindegy, a bérlés ugrott, autót nem tudtam átvenni és valószínűleg a pénznek is integethetünk. Ekkor két lehetőség villant fel előttem. Vagy hazamegyek és otthon duzzogok magamban, vagy elrobogok a keletibe és felülök egy Kompoltra tartó gyorsvonatra. Utóbbit választottam, és 30 perc múlva már zötykölődtem is Kelet felé.

A családlátogatás csak részben sikerült, mert autó híján Jászberény sajnos ezúttal kimaradt, bocs Zsolti.

Visszatérve Budapestre. Ha az embernek van egy kis pénze és nem is kell dolgoznia, valamint el tud vonatkoztatni attól a sok hazugságtól, ami a Kossuth tér felől árad, akkor gondtalanul tudja élvezni a várost. Zöld parkok otthon is megtalálhatóak, hegyekkel van körülvéve, a város központjában ott terpeszkedik egy bazi nagy szikla, a Duna méltóságteljesen szeli ketté a várost és bár olyan rengeteg strandja nincsen, de gyógyhatású fürdőkkel rendesen tele van pakolva fővárosunk. Valamint otthon éjfél után is van élet…de mi az hogy! Míg az ausztráloknál a sok részegen randalírozó, viselkedni nem tudó, agresszív seggfejek miatt a szórakozóhelyek többsége nagyon hamar lehúzza a rolót, addig otthon csak éjfél után kezdődik az életJ Ausztráliában nagyon komoly feltételekhez kötik az alkoholárusítást. Külön kell megváltani az engedélyt az éjfélig, vagy hajnali 2-3-4-5-ig nyitva tartáshoz és bizony, ahogy világosodik, úgy drágul az a papír. Rááadásul nagyon komoly ellenőrzésekkel próbálják fenntartani a rendet. Amennyiben egy bárban rendbontás történik, és a rendőrségnek kell közbeavatkoznia, csúnya büntetőpontokat osztanak ki az üzemeltető cégnek. Bizonyos pontszám után pedig komoly szankciókat vezetnek be. Épp a napokban volt olvasható, hogy a város egyik legfelkapottabb és legsznobabb szórakozóhelyét rendesen elkaszálták. Éjfél után nem lehet már töményet sem árulniuk, csak sört, bort, pezsgőt és kettőkor le kell húzniuk a rolót.

A mi éttermünkben is történt egy kis incidens még áprilisban, aminek köszönhetően megugrott bünti pontjaink száma és most a vezetés azért imádkozik, hogy a hátralévő pár hétben ne történjen semmiJ (Ehhez képest péntek este egy céges karácsonyi parti keretén belül – amiből sokat hoznak hozzánk - két kolléga egymást püfölte az étterem közepén, de zsaruk nem jöttek ki. Milyen érdekes lesz az a hétfő reggeli értekezletJ)

Szóval Budapest és az éjszakai élet. Eddig is imádtam azt, hogy bármikor bárhova mehetsz a belvárosban, mindig találsz valami neked való kis kocsmát, szórakozóhelyet, de most felfedezve a Gozsdu udvart, ez az érzés csak megsokszorozódott bennem. Tele van élettel, fiatallal, hangulatos kis pubokkal, éttermekkel. A környező utcákról nem is beszélve és persze ott van az örök kedvenc, Shakesbeer a Mamut mögöttJ

Az egyébként fura volt számomra, hogy minden utcában volt három kocsma, és mindegyikben ültek is…azért teljesen más hangulata van egy otthoni kis kocsmának, mint itt egy bárnak. Pár ilyen vendéglátóipari egység meglátogatásra is kerültJ

A Fővám téri vásárcsarnok pedig valami hihetetlen. Közvetlenül pár nappal érkezésem előtt voltam a Sydney-i csarnokban és hát mit ne mondjak. Az otthoni olyan gyönyörű, kulturált, tiszta, rendezett, tele rengeteg minőségi áruval…míg az itteni…érdekes persze, megvan ennek is a hangulata, de látni kell a különbségetJ

Meg kell még említenem a fogorvos-turizmust. Voltak problémáim már egy ideje és többek között ezért is vártam, hogy hazamenjünk, mert itt lent délen nagyon fájt volna egy-két kezelés, és itt nem a fizikai fájdalomról beszélekJ Mivel fizettem az otthoni Tb-t – illetve Anyám, de ez csak részletkérdés -, így jogosulttá váltam az ingyenes ellátásra. Az meg már csak hab a tortán, hogy egyik legjobb barátom fogorvos, így teljes bizalommal ültem be székébe, hogy rendbe rakja a számatJ

Azért a magyar szociális ellátás cefet jó az ausztrálhoz képest…az már más kérdés, hogy sajnos a mindenkori törvényalkotók nagy ívben leszarják a benne dolgozókat és felszerelések vásárlása, bérek támogatása helyett teljesen felesleges hidakat, alagutakat, stadionokat építenek. De hát ez kell a népnek úgy látszik.

A három hét során tehát ide-oda mászkáltam, többek között Katáékhoz is párszor, de sokan így is kimaradtak, tőlük ezúttal szeretnék elnézést kérni…sajnos nem elég 3 hét mindenre.

Utolsó hét csütörtökén elutaztam Keszthelyre bátyámékhoz. Itt még sikerült eltöltenem egy kis időt unokaöcsivel. Szerintem megkedvelte Csabi bácsit. Pénteken már a mellkasomról nézte a mesét, tündéri kis lélekJ

Aztán következett az utolsó hétvége: Ausztria, Baden. Attissal Keszthelyről autóztunk fel a szokásos éves Casino túránk helyszínére, amiből tavaly kimaradtam. Két barátom is ott él, így a szállás adott volt. 11 helyett csak 10-en sikerült összegyűlnünk, de az a két nap így is óriási volt. Végignézve a társaságon láttam azért, hogy öregszünk. Míg 2000-ben kis szaros diákként csaptuk ketté magunkat, most a fele társaság már felelősségteljes családapa, vagy januárban lesz az…vagy később, de mindenképpen felelősségteljesebb, mint pár éveJ Persze az ökörködés így sem maradt el, de már csak normális keretek között. Reggel ezúttal nem találtunk szánkót a fa tetején, bevásárlókocsit a nappaliban, tábortűz maradványt az asztalon, hányásfoltot a lépcsőn…magányos, elhagyatott biciklit az utcán…ugye ügyvéd úr?J

Vasárnap sajnos ez is véget ért és elindultunk haza, hogy aztán hétfőn még igazítson Ádi doktor egyet a fogsoromon és készen is álltam a visszaútra.

Kedden este 7-kor indult a gépünk Helsinkibe, onnan pedig 11-kor Szingapúrba. A gép még mindig kényelmetlen volt, de legalább a kajával és a sörrel kárpótoltakJ A Finnair gépei nincsenek olyan mértékben felvértezve high tech cuccokkal, mint például a British Airways vagy a Qantas.

Szingapúrban 5 óránk volt a következő járatig, elindultunk hát felfedezni a világ legjobbjának megválasztott Changi repteret. A 3 terminál egyenként is hatalmas, nem is értem, hogy a fenében fér el abban a piciny országbanJ

Sok minden látnivaló megtekintésére így sem volt időnk, viszont egyet megemlítenék: hal masszázsJ Az nagyon vicces. Négy medencében úszkált sok száz kis halacska éhesen arra várva, hogy a megfáradt utazók belemártsák lábukat és végre dézsmálhassák az elhalt bőrt. Megadtuk nekik, amire oly nagyon vártak. Ahogy a sok száz kis éhes száj rácuppan a lábadra, talpadra, olyan csiklandós érzést vált ki belőled, hogy ki-kirángatod a vízből a lábad. 10 perc után már kezdtem megszokni, és bent tudtam tartani huzamosabb ideig is. A kezelés végén tényleg úgy éreztem, mintha simább lett volna a lábam…mindenesetre vicces, érdemes kipróbálni.

A Szingapúr – Sydney járatot már végre a Qantas üzemeltette. Tágas terek, bitang jó felszerelés és jó kaja, piaJ A személyzet ugyancsak szimpatikus volt. Az út kb. 6. órájában, mikor reggeledett, kértem egy sört…me’ miért ne. Az ötvenes úriember pedig, aki az egyik sztyui volt, viccesen megkérdezte, hogy tán német vagyok e. Nem, magyar. Jaaaa - mondja erre az emberünk - így még érthetőbb…a sógora is magyarJJ Pár percre rá egy díszes szatyorban hozott nekünk egy üveg pezsgőt és odaajándékozta nekünk. Na, ezt nevezem én kiszolgálásnak! Ilyen egy ausztrál úriemberJ

Landolás rendben, a vámolás gond nélkül zajlott (a pilóta keksz nem zavarja őket, valószínű küldetek Anyámmal egy dobozzalJ) és Gábor várt minket, hogy hazadobjon.

Milyen érzés volt visszaérkezni? Semmi különös, egyfelől jó persze, hiszen nagyon szeretjük ezt a várost és országot, de azért az otthoni landolás valahogy érzelemdúsabb volt. Nem tudom mikor lesz megint alkalmunk hazalátogatni, de reméljük a nagyon közeli jövőben…

A munka

Újabb két hónap telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Tél van, ilyenkor behúzódunk az odúnkba és a kandalló mellől figyeljük, ahogyan üvölt a rideg, téli szél és nagy szemekben hullik a pelyhes hó…avagy majdnem így történtJ A júniust leszámítva nagyon kellemes telünk volt idén. Napközben átlagban 20 fok, éjjel 8-10, előkerültek tehát a pulóverek is a szekrény aljáról.

Azért beüzemeltük a korábban említett elektromos radiátort is, ami rendesen megdobta az áramszámlánkat, de legalább Kata nem fázott már végre a lakásban éjjelente.

Gondolkoztam, miről írjak, aztán eszembe jutott, hogy szinte alig meséltem valamit a melóról…

Minden közel 40 éve kezdődött, mikor kivándorolt egy vállalkozó kedvű német fiatalember, aki 1977-ben megalapította a bajor éttermét a történelmi Sydney szívében, a Rocks-ban. Bajor ételekkel, bajor sörökkel és bajor népviseletbe öltöztetett alkalmazottakkal az évek során egyre sikeresebbé vált és ahogyan minden prosperáló vállalkozásnál, ő is el kezdett nagyban gondolkodni. Olyan nagyban, hogy megszerezte az egész épülettömböt, ahol az étterme található és nyitott is benne még egy bazi nagy bárt, majd további három éttermet (japán, francia, és egy steak-es). Valamint szépen sorjában megnyitottak város és országszerte a vállalatbirodalmának kisebb egységei Bavarian Bier Cafe néven.

Maga az épület Ausztrália egyik legöregebb örökségvédett épülete. Több, mint 150 éves, homokkőből épült valamikori raktárépület. Kitűnő terep ez egy autentikus bajor étteremnek. De az a bazi nagy bár - amely az Argyle névre hallgat – is pompásan mutat az évszázados fa gerendáival és lépcsőivel, valamint igényesen kialakított bárjaival, pihenő részlegével…na de térjünk vissza az étteremre.

Ide vettek fel tavaly februárban. Természetesen egy nyomokban igazságot is tartalmazó önéletrajz beadása után. Első nap levágták, hogy kamu az egész és bárban korábban kizárólag a pult másik oldalát támasztottam és a kávégép nálam az a kis szar sistergő fém izét jelentette. De valami oknál fogva, azt mondták rendben van.

El kezdtem tehát dolgozni, mint bartender. A bárban három sörcsap van, és rajtuk keresztül közel 10 fajta bajor csapolt sör csordogál a korsókba, melyek három méretben találhatóak (300ml – magyarul pohár, 500ml – korsó és az egy literes Stein). Az árak pedig valahol 8 (pohár)-12 (korsó)-24 (liter) dollár környékén mozognak. Hehe, átszámoltátok mi? Nem szabad…

A sör mellett természetesen árulunk borokat is (ausztrál, új-zélandi), valamint rengeteg féle töményt, schnapps-t, ami mondjuk inkább likőr, továbbá szintén kapható üdítőital. Az étterem konyhai részlege nem hozzám tartozik, így arról annyit, hogy tipikus német kaják: csülök káposztával, kolbász káposztával, rántott sertés káposztával, sertés burger stb… Az egész étterem kb. 5-600 férőhelyes, de mindez 5 helyszínre lebontva. (Egészen tavalyig egyébként kétszintes volt, de a sok vesződség miatt inkább megszüntették a felső szintet, és helyette nyílt a francia étterem. A fenti részben még kettő bár volt)

Már a bejáratnál oda van telepítve 15 hosszú fa asztal padokkal, majd még egy brasserie rész is további 14-15 kisebb asztallal és székekkel. Kívülről még nem is látszik különösnek, de ahogyan belépsz az épületbe és elhagyod a jobb kéz felől látható vitrint, ahol a VIP tagok neveivel (Karl-Heinz Rumennigge, Dirk Nowitzky) ellátott kerámia korsók várakoznak a tulajdonosaikra, eléd tárul maga az étterem. Nem is a méret, ami megfogja az ide érkező embereket, hanem az ódon épület adta hangulat az autentikus bajor élő népzenével. Meg valószínűleg a hostess, pincér és báros lányok dirndl-ből kivillanó keblei…J

A nagy teremből nyílik még egy rész 120 ember részére, és végül legbelül a bár további 100 férőhellyel.

Általában hárman-négyen dolgoznak egyszerre a bárban, de péntektől vasárnapig van, hogy tízen, vagy többen. A pincérek által felvett italrendelések mikor beérkeznek hozzánk, elkülönítjük a rendelés felvétel helyszíne alapján és odakészítjük a tálcára a ’runner’-eknek, akinek a munkája kivinni a vendégeknek a piát.

Ez így elég egyszerűnek hangzik, az is, csak full ház esetén baromi nagy a rohangálás…rohadtul ’busy’J

Én állok a fő csapnál mert mind a két kezemmel tudom egyszerre csapolni a sört, van, hogy hármat is, így gyorsabb vagyok, mint a többiekJ Ennek köszönhetően kevesebbet kell a bárba betérő vendégekkel foglalkoznom.

Ellenben a visszaérkező poharakat nem kerülheti el senki. Azokat is szét kell szortírozni és úgy betenni a mosogatógépbe, majd kivenni és eltenni rekeszestül.

Az egész meló nem igényel túl nagy szellemi erőfeszítést, fizikailag viszont elég megterhelő. Elég gépies, ugyanazok a mozdulatsorok ismétlődnek, de hát mind gépek vagyunkJ

Mikor megérkezik a ’docket’ (rendelés), az épp ott lévő kiadja az utasítást, hogy ki mit hozzon, csináljon és már mehet is kifele a tálcán.

A tavalyi év folyamán pár hónapra felbéreltek egy professzionális barista-t (kávé mester). Ő az alapoktól kezdve megtanította nekünk a kávékészítés fortélyait. Nagyon reménytelen esetnek indultam, de szerintem jó barista lett belőlem az idők folyamán, ami eltartott pár hónapig. A latte art is elég jól megy. Most próbálom még magam tovább képezni. Aztán meglátjuk mi lesz belőle(m).

Amit a legjobban élvezek egyébként ebben a barista munkában, hogy szeretem is csinálni.

Arra a kérdésre azonban, hogy ezzel akarok e foglalkozni a továbbiakban is, nem a válaszom. Nem tudom elképzelni magam a bárban még 3-5 év elteltével is (aztán ki tudjaJ). De most ez a lehetőség adódott és kihasználom. Adott körülmények között viszonylag jó helyünk van Katával (július eleje óta már ő is a bár mögött dolgozik). Nagy cég, forgalmas hely, mindig van meló. Diákvízummal és azzal a végzettséggel, ami nekem van pedig nem ugrálhatokJ

Most megyünk haza novemberben 3 hétre, de ha visszajöttünk, akkor leülök és komolyan elgondolkodom, hogy milyen további lehetőségeim adódhatnak itt ausztrál földön. Addig is élvezem, hogy azt csinálom, amit szeretek…úgyis az a legfontosabbJ

kilátás a bejáratból

ott szemben van az étterem

ez a felső részen készült..tavaly bezárt és helyette nyílt a francia étterem

ui.: Említettem az élő zenét. Igazi Oom-Pah-Pah muzsikával szórakoztatják a jónépet. Ausztrál banda, bajor népviseletbe öltözve játszanak. Szeretjük őket, írtó jó fejek!

Winter is coming

Ahogy május elején hazament Laci, bekopogott a tél és itt is maradt. Na nem 40 évig, mint a ruszkik Magyarországon…legalábbis remélem.

Most vagy én lettem nyámnyila picsa, vagy tényleg hideg van. Mondjuk előbbit erősíti az a tény, hogy az utcán jelentős számban képviseltetik magukat az atlétás, papucsos egyének még most is, míg én sapka-kabát kombináció nélkül ki sem lépek az ajtón (13-15 fok volt az elmúlt napokban). Valamint lent a strandon hajnali 6-kor már ott úszkálnak a vízben a szörfösök. Kint 9 fok van, de ezek még meg sem várják, hogy feljöjjön a Nap, már ott vannak a homokban a deszkáikkal. A cápák meg sajnálhatják, hogy nem szeretik a hideg vizet…mennyi kaja van pedig errefeléJ

Hogy védjem magam az esetleges gúnyolódásoktól, azért tényleg eléggé hűvös van. Kint is, és a lakásunkban is. Megvan azért a hátránya ennek az apartmannak is. Mivel itt vagyunk egy domb tetején rálátással a tengerre, magától értetődik, hogy telibe kapjuk az összes hideg szelet, ami a víz felől érkezik. Ráadásul keletre néz, így dél körül már csak a TV-ben látom a napot itthon. Ennek köszönhetően délutánra durván lehűl a hőmérséklet a lakásban. Kora este már didergek…Kata meg reszket.

Nem tehettünk mást, elmentünk Harvey Norman-ba és vettünk egy elektromos radiátort. Már előre félek az energia számlától. Itt a kormány nem tervez rezsicsökkentést…hja, ha az ausztráloknak is lenne olyan géniusza, mint a magyaroknakJ

Jut eszembe, ausztrál kormány. Kevin Rudd ex-miniszterelnök éppen az imént buktatta meg a jelenlegi miniszterelnöknőt, Julia Gillard-ot a Munkáspárt vezetésében. Ugyanez történt 3 éve, csak a szerepek cserélődtek fel. Ez egyben azt is jelenti, hogy a következő napokban újra Kevin Rudd lesz majd Ausztrália miniszterelnöke. Amint persze megdiskurálták ezt a kormányzóval. Az egész bizalmatlansági szavazás mögött egyébként a párt népszerűségvesztése állt. A közvélemény-kutatási adatok alapján jókorát fognak bukni a szeptemberi választásokon. Na, ennek akarnak elébe menni és legalább csökkenteni a veszteségeket, vagy akár megfordítani is az állást. Bár szerintem ezek után az ellenzék vezérének Tony Abbott-nak már csak hátra kell dőlnie és kivárnia szeptemberig, mikor a választás után beleülhet az áhított székbe.

Próbáltam politikai kérdésekről beszélgetni ausztrálokkal, de esélytelen. Vagy teljesen leszarják, vagy megtartják az őszinte véleményüket maguknak. Szerintem a fenti eseményekre is valami hasonlóan reagálhattak:

-          Kevin Rudd again? Good on ya mate!

Rudd-nak egyébként ez a harmadik próbálkozása volt a hatalom visszaszerzésére. A második után márciusban kijelentette, hogy visszavonulót fúj és felsorakozik Gillard mögé. Ehhez képest szépen kitúrta most a hatalomból. Mikor emlékeztették korábbi szavaira, tömören csak annyit reagált, majd az ausztrál emberek eldöntik, hogy jól döntött e.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aki a pókok iránt érdeklődne, hogy találkoztunk e már valami lénnyel, nos, annak itt van két fénykép.

Kata lefényképezte egy reggel a konyhában, és azzal ébresztett, hogy az orrom alá dugta ezt képet: Csaba…csinálj vele valamit! Megmondom őszintén másnak jobban örültem volnaJ

Ha a pók jóléte miatt aggódnál, ne tedd. Nem bántottam (túl gyors és eltaposni sem érdemes egy ekkora testetJ). Belelöktem a képen látható tekerccsel együtt a fazékba és kint a szabadban szabadon engedtük.

Ennél jóval durvább lett volna, ha álmomban kerényi egy alaptörvénnyel a kezében a melegek térhódításának veszélyéről értekezett volna. Azért is mondom ezt, mert két hete nagyon különös és egyben teljesen érthetetlen álmom volt. Azután riadtam fel, hogy Farkasházy egy melbourne-i autógyár igazgatójaként intézett lelkesítő beszédet a bezárás előtt álló gyár munkásaihoz, hogy van még pár hónap hátra, azt húzzuk meg. Annyi alapja van a sztorinak, hogy bezár egy autógyár ott délen. De hogyan került F. Tivadar a képbe? Fogalmam sincs. Mindenesetre eléggé szürreális volt.

A végére egy kis összehasonlítás ügyfélszolgálat terén:

A telefonom - amit tavaly májusban vettem – wifi-je bekrepált. Csak akkor működött, ha benyomtam a hátlapján egy picit. Egyértelműen kontakt, ráadásul típus hiba (rágugliztamJ). Nem szoftveres. Bementem a lakóhelyemhez legközelebbi Vodafone boltba és elpanaszoltam bánatom. Erre mi történt? Helyt adtak a sirámomnak és kaptam egy újat. Igaz, arról este meg kiderült, hogy nagyon súlyos szoftverhibával küszködik. Sebaj, másnap visszamentem és kaptam egy újabbat. Az már pöpecül működik. Még a képernyővédőmet is kifizették.

Katával ugyanez történt pár hétre rá. Megzavarodott a telefonja, bement vele, erre adtak neki egy másikatJ

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ezek az 'új' készülékek nem vadonatújak. Szervizben, szoftveresen felújított, rendbe szedett, letisztított telefonokról van szó (bár be is van csomagolva, mintha teljesen új lenne). De maga az eljárás akkor is tetszik.

A bankkártyámmal is hasonló dolog történt. Még februárban elázott ’Jet Speed Boat’-ozás közben (az rohadt jó volt...ilyen élményben volt részünk: http://www.youtube.com/watch?v=1Kut_5ebKag) és bár tudtam vele vásárolni, pénzt felvenni, de a paypass funkció nem működött többet. Bementem hát a legközelebbi Commonwealth fiókba és elmondtam, hogy ezt bizony heveny vízsugár érte, kéne egy másik. OK. Küldjük…3 nap múlva ott volt a postaládámban. Eleve semmi kártyadíjjal nem terhelnek, de még a cseréért sem húztak le, mint otthon. Igaz, itt nem is csesztetik a bankokat minden héten egy új adóval.

Ja, Sanyi a papagáj! Egy időre eltűnt, de aztán csak előkerült, kicsit megtépve. Azóta rendbe jött és állandóan jön hozzánk cukrot tarhálni. Napjában többször is. Kifigyelték ezt az ellenségei is - akik vélhetően elintézték - és azok is ide járnak. Sanyi meg fél tőlük. Így mikor iderepül az a két bűnöző, a kínai piacon vásárolt vízipisztollyal lövöldözöm őket. Mostanra, ha meglátnak engem a gengszterek, már repülnek is tovább. Senki sem bánthatja büntetlenül Sanyit!  Aki egyébként egy igazi kis szemét a párkapcsolataiban, mert ahány nőstény papagájt idehozott nekünk, mindig elkergette a cukor mellől. Csak ha jól lakott, engedte meg nekik a zabálást. De neki ezt is elnézzük. Olyan okos. Csak odarepül a kilincsre, óvatosan kopog a csőrével és vár. Nem fél tőlünk, ellenben a többivel.

Az alábbi videón éppenséggel jól viselkedik Sanyi fiú.