Legelőször 2015-ben vetődött fel bennünk, hogy kéne egy saját járgány.
Abban az évben Ildi kuzinom hazament pár hónapra a fél éves kisfiával és
odaadta arra az időszakra a Mitsubishi ASX-t. Egészen addig nem is éreztük
igényét az autónak, hiszen tömegközlekedéssel el lehet jutni bárhova, valamint
az idegtépő dugóban állni teljesen feleslegesnek tűnt. Ráadás
ul, ha a városból
szerettünk volna kirándulni valamerre, legalább egy-másfél órát kellett
autóznunk csak a város határáig. Azonban minket is elért a haladás szele, vagy
csak ellustultunk. Mégiscsak egyszerűbb volt autóval elmenni bevásárolni a
közeli bevásárlóközpontba. Úgyis ingyenes a parkolás az első két órában. Az
Eastgardens plázában pedig, ahol legutoljára dolgoztam, egész napos ingyenes
parkolás volt. Fura ugye? Otthon kicsit költségesebb ez is.
Ildi szeptemberben visszajött, autót visszaadtam és utána egyre intenzívebben kezdtünk el gondolkodni saját autó vásárlásán. Novemberben jutottam el oda, hogy elég volt a reggeli és délutáni buszozásból. Gyorsan találtunk is egy megfizethető régi autót, csak ki kellett érte mennünk Nyugat-Sydney-be. Oda gyakorlatilag már útlevél kell😊 Simlis bűnözők árulják errefelé a régi autókat. Itt találtunk rá a 2000-es évjáratú Toyota Camry Azura-ra. Hat hengeres, három literes és zöld. El is neveztük Hulk-nak, mégis 196 lóerő volt benne.
2300 dollárt fizettünk érte...aztán közvetlenül utána még ráköltöttem 950-t😊 (2 motortartó bak és az összes folyadék
lecserélése, pár tömítés is új lett). De utána már ment rendben...hangok jöttek
innen-onnan, de már nem érdekelt...elvégre csak 15 éves volt. Élete folyamán,
amíg nálam volt, még költöttem rá vagy 2000 dollárt erre-arra. Ugyanakkor
elvitt A-ból B-be, majd 2017-ben egészen Sydney-ből Hobartig😊 A végzet azonban itt is érte utol 2019. december
24-én. Karácsonyi ajándékot szerettem volna még nézni az utolsó pillanatokban
Katának, beautóztam tehát a városba. Ott egy körforgalomnál picit siettem, át
akartam csúszni még a lámpán, ami ment is, ugyanakkor nem számoltam azzal, hogy
egy agyhalott nem tudta eldönteni, hogy melyik kijáraton hajtson ki, tehát
megállt a körforgalom közepén. Bele is csúszott egy pick-up, annak a hátuljába
pedig én. Tudtam, hogy vége. Szerencsére nem történt személyi sérülés, csak
nekem fájt, hogy elvesztettem Hulk-ot. Felhívtam a biztosítóm, majd egy
trailer-t, hogy vigyék el, mert a saját kerekein ez nem fog menni. Aztán
Katának is szóltam, hogy jó lenne, ha befáradna és felszedne, mert történt
valami. Gondolhatjátok mennyire megdícsért és azóta is szívat vele néha😊 A biztosító viszont rendesen kifizetett,
anyagilag még jól is jártam, ugyanis eladni nem tudtam volna olyan összegért,
amiért vehettem volna egy másik járgányt. Így meg kaptam 3200 dollárt, 900 önrész
után ott voltam, ahol elindultam😊
Míg Sydney-ben gond nélkül élhet az ember autó nélkül, Tasmániában ez
másként van. A tömegközlekedés nem a legfejlettebb és cserébe jó drága is. Nem éri
meg buszozni sem.
Autó nélkül tehát gebasz lett volna. Szerencsére Kata első autója még ott állt a ház előtt, mert még mindig nem adta el. Ez egy Chrysler PT Cruiser volt 2003-ból. Külsőleg érdekes, de kényelmes volt vezetni. Sok erő nem volt benne, de azért körbementünk vele a szigeten. Mikor azonban visszaértünk Magyarországról 2019 szeptemberében, Kata úgy gondolta, hogy megérdemel egy újabb autót a sok átszenvedett keserves év után, én meg támogattam döntésében. Egy egyéves Nissan Xtrail-re esett a választása bitang jó áron egy aukciós háztól (2.5 literes motor, 21e dollárért) Még mindig van rajta garancia.
A baleset után tehát megkaptam a Chryslert...ezt vezettem 9 hónapig, de kezdtek előjönni a problémák és egyre költségesebb volt a szervízelése. 2020 októberében tehát megint fellapoztam a Gumtree weboldalt autóhirdetések után kutatva és ráleltem egy 2004-es Toyota Avalon Gxi-re 2900 dollárért. A bökkenő az volt, hogy messze lakott a tulaj. De gondoltam felhívom, mi baj lehet. Egy nagyon kedélyes srác szólt vissza a telefonban és el kezdtünk beszélni az autóról, aztán kiderült, hogy ő is a kávébizniszben érdekelt, sőt, van egy pörkölője is a tanyáján, amit a német feleségével együtt üzemelteti. Na mondom, ezt meg kell néznem. Ha megnézitek a térképen, akkor a Tasman Peninsula-n a Fire Tower road-on kellett befelé haladnunk az erdőben, át egy kis patakon, amin egy rozoga fa híd ívelt át. Ekkor azért megfordult a fejemben, hogy nem e egy sorozatgyilkoshoz megyünk látogatóba😊 Szerencsére nem, nagyon szimpatikus pár volt egy gyönyörű faházban, ízlésesen berendezve. Megnéztem a járgányt kívül-belül, elvittük egy körre és meggyőzött...hiába, a nagy motorok a gyengéim. Ez is egy 3 literes 6 hengeres motorral van ellátva, de a kasztni még nagyobb, mint az előző autómé volt...olyan érzés vele menni, mintha egy hajóban ülnék. Nem takart semmit, nem fényezte agyon a kocsit, mondjuk ráférne, mert a csomagtartó fényezése hiányos😁Jelen állapotában rendben volt, költött rá rendesen, amit számlákkal tudott bizonyítani. 16 éves, van benne km rendesen, de ugye bármi előfordulhat, csak már nem akar többet költeni rá, mert van még 2 autójuk.
Miután megállapodtunk az árban (AUD 2600), átmentünk a pörkölőt is megtekinteni a fészerben. Egyszerű kis műhely az erdő közepén, de megteszi. Online és vasárnaponként a Hobart-i Farmer’s Marketen árulják a kávéjukat.
Hozzácsapott a vásárláshoz bónuszként egy kiló saját pörkölést és bementünk
a házukba kipróbálni. Itt lettem figyelmes egy magyar eredetű dobozra. Egy szentendrei vállalkozó készített
neki egyedileg valami alkatrészt a kávégépéhez és küldött neki saját magyar
pörkölést is. Nem hittem el, hogy itt lent a déli végeken az erdő közepén
találkozom magyar cuccal😊
Na, ez is megvolt, de most meg itt állt 3 autó a ház előtt, el kellett
tehát adni a Chryslert. Ez a projekt azonban kissé nehézkesebbre sikeredett...novemberben kezdtük el hirdetni és csak márciusban vitték el😊
A vasat azonban azóta is boldogan vezetem. Próbálok rá vigyázni, de néha azért odalépek...imádom a hangját és az erejét😊
