Roppant kreatív lett a cím, mi?J
Na nézzük akkor mi történt az elmúlt héten…
Vegyük a melóval. Az cefet sok lett…ugyanakkor
van a munkámnak kellemes oldala is. Múlt szerdán snapsz tréning volt a bárban, amit
érthető okokból nem kívántam kihagyni. 36 féle német snapsz állt előttünk. Ki kell azonban ábrándítsalak benneteket, nem kóstoltuk meg az összesetJ Legyen az elég, hogy mindegyiket
végigvettük, melyikhez tartozik valamiféle érdekes történet, milyen erősek és
melyikből mennyit lehet adni a vendégnek, nehogy már ketté igya magát…fura mi?
Elképzeltem, ahogyan otthon Budapesten egy kis kocsmában nem szolgálják ki Karcsi
bát – aki egyébként reggel megiszik egy két dekásat -, mert azért a 4. felest
már nem kéne…hát úgy veri telibe a csapostJ Itt ez valamiért
működik…még szoknom kell, hogy valamiféle hülye szabályozás nyomán nem lehet
agyonitatni a vendégeket, ahogyan engem sem fognak kiszolgálni a 8. söröm után…kutya
világ ezJ
A tréning során a Danziger Goldwassert (40 fok), Bergfeuert Gletschereis-szal (50 fok) és az Aquavit-et (38 fok) próbáltam ki teljes egészében…a
többi párat csak megízleltem. Azt kell mondjam, nagyon jó benyomást tettek rám a germán rövid italok J
Említettem, hogy sok a meló. Kedden és csütörtökön voltam a bárban, majd péntektől vasárnap
estig 5 műszakot nyomtam még le. Hármat a bárban, kettőt az étteremben. A dolog jó
oldala, hogy kajára gyakorlatilag alig kellett költenem, a rossz, hogy szinte
nem is aludtam. Persze aki k****nak ment, az ne sírjon ha…tudjátok.
Kata sem tétlenkedett. Ő is három napot dolgozott
a hotelban, közben pedig a két estét (péntek és szombat) is végigdolgozta.
Pénteken innen nem messze Vaucluse-ban volt felszolgálni egy aussie esküvőn. Állítása
szerint cefet jó volt, különösen a zene. Ausztrál country zenét játszottak. Ezt
pl. sajnáltam, hogy nem hallhattam, imádom a country-t.
Szombaton meg egy indiai szülinapon voltak fent
északon. Most pozitívan csalódott bennük, olyan aranyosak voltak állítólag,
hogy minden 10 percben bejöttek, megköszönték, hogy ott vannak segíteni nekik…ráadásul
az ilyen estéken többet is keres nálam…de mindegyJ
Kata egyébként népszerű lett. Az indiai
szülinappal párhuzamban volt egy másik rendezvény, ahol nagyon csinos lányoknak
kellett fűszoknyában felszolgálniuk…Katát is kérték, hogy menjen. Geri azonban,
aki beszervezi a felszolgálókat a rendezvényekre szerencsére nem adtaJ
Visszatérve a melóhelyre. A bárban a személyzet
90%-a német. A többi cseh, szlovák és egy orosz…meg én. Aranyosak egytől-egyig,
a németek mind 20 éves körüliek és most fejezték be a gimit, vagy a bachelor
képzést és idejöttek egy évre. Dolgoznak fél évet, majd vesznek egy camp
caravan-t és körbeutazzák az egész országot. Na ja, megtehetik a working
holiday visa-jukkal, nem kell iskolába járniuk…azért kicsit, nem nagyon, csak
egy kicsit irigy vagyok rájukJ
A múlt héten itt járt Sydney-ben a valaha épített
legnagyobb óceánjáró (transatlantic ocean
liner) a Queen Mary 2., amely mellett még a Titanic is egy kis csónak lenneJ
A legnagyobb hajó az csak tengerjáró, azaz a cruise ship kategóriába
tartozik (Allure of the seas és az Oasis of the seas) és a Karib tengeren
lötykölődik…ahol egyébként éppen az egyik kuzinom sütteti a hasát…üdv Edit, jó
pihenéstJ
Ha a hajót összehasonlítjuk a család kis ladikjával,
akkor tényleg bazi nagy egy monstrumnak tűnik…na de lehet e a Queen Mary-ről horgászni a Balatonban? Nem ugye! 1-0 a ladikunknakJ
Zárásul:
- a papagájok jól vannak, Sanyi kissé szemtelen lett
ugyan, de még tudjuk kezelniJ
- az internetet továbbra is lo…kölcsönzöm valakitől a
házban
- az időjárás meglepő módon jó irányba változott, most
már süt a nap is néha
- ja, és szereztünk egy TV-t is Rose Bay-ben a lomtalanításkor...tökéletesen működik, az ingyenes csatornákat kiválóan fogja
Hogy ne maradjon ki egy kis
magyar vonatkozás sem ebből a történetből:
Queen Mary 2-t II. Erzsébet
nagyanyjáról, Mary királynéről nevezték el. Az ő nagyanyja pedig Rhédey Klaudia
magyar grófnő volt. Persze nem mintha ez számítana…J

Csabi, te itt azért nem kapnál semmit a 8. söröd után, mert a 7. után elalszol! :)
ReplyDeleteKata
Ja, és a ladikot egymagam is partra teszem a horgászat végeztével, a nagy monstrumhoz meg egy jóféle cunami sem elég. J.
ReplyDeleteAkkor mar 2-0 a csalad csonakjanak:)
Delete