Semmi
különleges
nem történik velünk…leszámítva Kata gangliómáját a csuklóján, ami komolyan
hátráltatja a munkavégzésben. Volt már orvosnál, radiológusnál, most
csütörtökön pedig egy kézklinikára látogat el. Majd utána beszámolok róla.
Múlt héten Új-Dél Wales miniszterelnöke és
kormánya elég szigorú törvényt vert át a parlamenten. Inkább belinkelem ide,
olvassátok el.
A lényeg, hogy az alkohollal kapcsolatos
erőszakos bűncselekmények sokkal súlyosabb megítélés alá esnek ezentúl a
bíróságon, mint eddig. Ami minket érint: 10-kor lehúzzák a rolót az alkoholt
árusító üzletek, a bárok/éttermek pedig korábban zárnak.
Miért volt minderre szükség? Mert csak az utóbbi
pár hétben két tinédzser is meghalt. ’King hit’ áldozatai lettek. Pár
bedrogozott/berúgott ostoba, primitív állat egyszerűen csak leütötte a
gyanútlan, mit sem sejtő áldozatot. Szerencsétlenek viszont úgy estek el, hogy beleverték a
betonba a fejüket. Mikor kérdésre vonták a gyanúsítottakat, mi volt az indíték,
az egyik azt állította, hogy önvédelem…aha. Ez utóbbi mondjuk pont egy
harcművészetekben jártas ’agyhalott’ volt, az áldozat pedig egy 18 éves kis
vékony kamasz. A másik támadója meg azóta sem tudja, miért tette…persze, a sok
bogyó meg pia.
Ezután a nép felmordult és megoldást követelt a
kormánytól…na, erre futotta: MEDIA RELEASE
Tegnap egyébként megint volt egy támadás itt
Bondi beach-en. Este kilenckor egy békésen álldogáló fiatalt ütöttek le ugyanígy (betonon koppant a feje),
hogy a srác azóta is keresi önmagát az intenzíven.
Hogy mi lenne a legmegfelelőbb megoldás?
Őszintén, nem tudom. A törvény 8 éves minimuma teljesen jogos, de a többi…
Szerintem inkább a neveléssel függ össze a dolog…azt meg gyerekkorban kéne
elkezdeni.
Három hete megint évfordulónk volt. Már a
negyedik a sorban…repülnek az évekJ
Elmentünk hát kirándulni egyet.
Első állomás Wisemans Ferry volt, ahol egy komp
visz át minket egy folyón (ingyenes).
Semmi különös, csak nagyon szép a környék. Az embernek olyan érzése van, mintha
a Dunakanyarban ácsorognaJ Majd St. Albans-ba
hajtottunk, ahol egy 170 éves fogadóban ültünk asztalhoz ebédelni. Még
elítéltek építették homokkőből, nagyon szép. Utána egy elcseszett, szar murvás
úton (mint kiderült, azt használták főútnak 150 éve) átgurultunk a hegy gerincén Hunter Valley felé (hmm….talán az otthoni Tokai borvidéknek felel megJ). Ott sok időt nem sikerült eltöltenünk, lévén már
esteledett, de még visszajövünk az tuti. Otthon be is nyaltam az ott vásárolt
üveg desszert bortJ A rosé-ból még van.

![]() |
| az étterem kutyája..várta a jussát |
![]() |
| a gerincen keresztül...itt is élnek...azok pedig a postaládáik |













No comments:
Post a Comment