Circular Quay és a Rocks

Két hete volt egy foci bajnokság. Étterem világkupa a hivatalos elnevezése, de mindössze kb. 8 csapat indult, ha jól számoltam és azok is mind Sydney-ből. Elvileg egy bőrrák elleni szervezet pénztárába folyt be a nevezési díj, amit a munkáltató állt. Gyönyörű, verő fényes napsütésben,  kánikulában, tűző napon játszottunk, így a bőrrák elleni küzdelmünk furcsán hatott. Mintha az alkoholizmus ellen piálással harcolnánkJ

Természetesen mondanom sem kell, hogy a tornát mi nyertük meg. Bizony, a nemzetközi kontingensünk alkotta éttermünk átgázolt minden ellenfelén, a döntőben pedig fölényes 1-0-ás győzelmet aratva hódítottuk el a kupát. Német mezben küzdöttünk...sosem gondoltam volna, hogy valaha is felveszek egyet...J

Alábbi képek a heti rendszerességgel megtartott gyakorláson készültek, az utolsón meg én vagyok a serleggel.

nemzetközi csapat tréningezik egy keddi reggelen...háttérben a belváros

már a verseny helyszínén (Queens Park-ban)

győzelem mámorában...:) a szemüveges és a guggolós srácok a közvetlen főnökeim

mmmmmi?:)

Na jó, ha jól sejtem mostanra lett belőlem elegetek, így inkább képeket töltök fel a városból. Úgyis java részt erről kéne szólnia ennek a blognak, hogy bemutassam, milyen is az a város, ahol élünk. Először Circular Quay-ről és a Rocks-ról lőnék fel pár képet háttérben a híddal, óceánjárókkal, Operaházzal.

régi zsarupalota

no comment

mögöttem van a Rocks police épülete...a zsaruk közelsége sem akadályozza meg az elmebeteg állatokat, hogy néha randalírozzanak a pubokban, éttermekben

ez az étterem sarkából lett fotózva

Mondottam volt, hogy a melóhelyem bent van a Rocksban, ami pedig közvetlenül a Circular Quay (kikötő) mellett fekszik. Ez a rész a város, hanem egész Ausztrália modern történetének (értsd, miután jöttek a fehérek és átadták az európai kultúrát (sicc!) az akkor már több, mint 20.000 éve itt élő bennszülötteknek) legrégebbi lakott területe. Itt voltak az első telepek, házak, raktárak és persze a kocsmák, pubok. Na abból például rengeteg...elvégre angolok voltak az alapító ősatyák, nem? Szerencsére az elmúlt kétszáz évben meghagytak pár értékes épületet is az utókornak. Az éttermünk is egy ilyen baromi régi tárház vagy raktár volt még a XIX. században. Azért is tűnik olyan autentikus bajor étteremnek, amilyen.

A Rocks-ban további vendéglátóipari helyeket lehet fellelni akár gasztronómiai utazás céljából, akár csak lerészegedni. Innen vezet fel egy kisebb autóút és egy lépcső is a Harbour Bridge-re. Ja, emellett a lépcső mellett van egy BIG DIG nevezetű múzeum. Igen, ásatás:) Van egy ásatási helyszín, ahol a 200 évvel ezelőtt élt emberek lakhelyéül szolgáló házak alapjait lehet megtekinteni. Van kicsi tábla történetekkel, hogy az itt élt családokat kik alkották (nem túl nagy meglepetésre már szabad fegyencek). 

A fentebbi kisebb képek egyébként a Circular Quay-től induló utca mentén készültek. Az Orient Hotelnél kell balra fordulni és akkor látjuk a fentebbi képet ni.

az a fehér emeletes izé egy hajó

a kép közepén látni egy kis vízszintes csíkot...az egy autóút és alatta a vonat pályája...az autó többek között
a Harbour Bridge-re visz fel

kikőtő...ebédszünetben

dettó

nem, nem madárijesztő...szintén a kikötőben

balra fent látni az autóút korlátját...alatta vonatok suhannak

semmi, csak régi épület felújítva

történelmi belvároshoz illő szűk utca

még júniusban egy lézer fesztivál
 keretében világították ki az egész kikötőt

hajnalban...bár utálok felkelni hajnalban,
de ezért megéri

a vonat megállójából kitekintve....balra a nagy sárga ház nem elmegyógyintézet, hanem egy múzeum, a Modern Művészetek Múzeuma

Bocsi, de imádom fényképezni ezeket a nagy hajókat. Itt a szezon, egyre gyakrabban térnek be hozzánk:)

ez meg befarolt...

hídról

Valahol messze délen... 2. rész

Kicsit a szigetlakókról.

Szerintem klónozzák magukat. Az összes szinte ugyanúgy nézett ki, sötét bőrű, nagydarab (nő s férfi egyaránt), kicsivel nagyobb fejű de halál szimpatikusak, és egyben szörnyen lassúak is…de hát hova a francba siessenekJ Egyébként ez a sziget nem volt lakott, csak az idegenforgalom miatt élnek rajta fiji emberek. Az egyik szomszédos szigeten viszont van egy falu. 200 fős, onnan hajóznak át minden reggel melóba a környező turistaparadicsomokba. Milyen mázlijuk van, a tengeren nem kerülnek dugóba…

ő Poni...lentebb lesz még róla szó

pincérnő

Mivel Matamanoa-ra nem szabad 16 évesnél fiatalabb gyermeket becsempészni, így a nyugalomra vágyó pároknak ez maga a mennyország. Nincs sírás-rívás, kiabálás, futkorászás-rohangálás reggel az ajtónk előtt…ennek megfelelően a nászutasoknak tökéletes választás a sziget. Még utoljára, a gyerekvállalás előtt kiélvezhetik szabad életük minden másodpercét, hogy aztán legközelebb csak kb 20-30 év múlva tudjanak gondtalanul eltölteni pár napot kettesbenJ

A párok fele meglepően Olaszországból érkezett. Arra is gondoltam, hogy Berlusconi papa megvette a parányi kis földdarabot és mikor nem a fiatal barátnőivel hancúrkodik itt a tengerparton, akkor otthon a Tv csatornáin bőszen kampányol Fiji mellett, hogy minél több olasz pár költse el pénzét üzleti birodalmának eme távoli szegletében.

Jöttek még USA-ból, Németországból, Egybesült Királyságból, Skandináviából és természetesen az aussiek és kiwik sem maradtak ki. Mi voltunk az egyetlen magyar pár, de gyakorlatilag mi voltunk az elsők is Magyarországról. Legalábbis az ottaniak nem emlékeznek más magyarra, aki arrafelé járt volna.

Napjaink általában a következőkből álltak össze, kissé talán egyhangúnak tűnik, de nem is nagyon szerettük volna túlbonyolítani ottlétünkJ Reggel 8:30-kor ébredés, rövidnaci, atléta-trikó felkap és elcsoszogtunk a főépületben található étterembe. Itt svédasztalos reggeli fogadott minket reggel 7-10-ig, ami az alábbiakból állt össze: tej, müzli, ananász vagy narancs ital, kávé, tea, palacsinta, muffin, péksütemények, dzsem, méz, pirítós, friss gyümölcsök (banán, ananász, barack), de lehetett tojásrántottát sonkával is rendelni.

étterem reggeli kínálata

utolsó nap reggelén...szakadó esőben az étteremből 

étterem terasza

étterem teraszáról

Utána kicsi pihi és ki a napra, vagy inkább a vízbe. 12-15-ig volt ebéd, 19-22-ig pedig vacsora. Utóbbi kettő már nem volt benne az árban, így azért fizetni kellett. A kaja ehető, még finom is volt, csak egy negatívumot tudok megemlíteni, hogy cefetül lassú volt a kiszolgálás. De mindezt ellensúlyozta a kedvességük és maga a sziget paradicsomi jellege. A csapvíz egyébként iható volt. Ha jól értettem van sótalanító berendezésük a hegyen…mert édesvizű patak sok található arrafele a kisebb szigeteken…a tengervíz viszont adott.

Este egyébként rendszeresen volt zenés program. Fiji népi zenéket játszottak gitáron, meg ukuleléhez hasonlító kisebb hangszeren. Imádom ezeketJ

A tapsolós ember Poni. Nagyon szimpatikus volt a srác. Ő pont egy távolabbi szigetről származik. Érdeklődő volt országunk, nyelvünk iránt. Ő tanított meg engem, hogyan tudom a már leesett barna kókuszdióról lehántani a kérget és végül magát a diót feltörni. Elég nehéz. Egy karót ledugnak és rögzítenek a földben. A kiálló vége igen hegyes és abba kell a kókusz egyik végét a kérgén keresztül ráhúzni. Miközben tartom a felnyársalt kókusz karóhoz közeli végét az egyik kezemmel, a másikkal teljes erőfeszítéssel el kell kezdeni leerőszakolni a vastag kérget. Munkás egy folyamat, de megéri. A végén ott a kezedben a kis dió. Ami cefet kemény (ezt találtam…nem követendő példa, amit a filippínó csinál, de hatásos: http://www.youtube.com/watch?v=Q09CJHKQWIo).

A felnyitáshoz nem kell ám fúrót, kalapácsot segítségül hívni. Megfogod és hozzávágod egy nagyobb kőhöz. Először megreped, majd a következőre ketté is hasad...vagy az azutániakraJ Ezután nincs is más dolgod, mint gyorsan összeilleszteni a két darabot és kiinni a kókuszdió tartalmát. Utána pedig egy késsel kivágod a hófehér kókuszt és elfogyasztod.

A még fán lévő, nem teljesen érett zöld héjú kókuszdiót javasolják inni. Az íze sokkal jobb. Felbontani viszont nehéz. Poni egy machetével ütött rajta lyukat…az már nekem sem ment puszta kézzelJ

A vacsorák alatt tehát zenés betétekkel szórakoztatják a vendégsereget. Az újonnan érkezőket és a másnap távozókat név szerint köszöntik (az enyémet csak nem sikerült rendesen kiejteni), majd előadnak egy üdvözlő és egy búcsúzó dalt.

Üdvözlő:

Búcsúzó:

Ebéd és vacsi között szintén napozás és búvárkodás (snorkeling) a program. A sziget méreteiből adódóan ugyanis nagyobb kirándulásokat képtelenség tenni, hiszen kényelmesen végigsétálva is körbejárjuk 30 perc alatt. Két személyes kajakkal mindez 20 percünkbe telt, de a vízben meg kellett küzdenünk a hullámokkal is. 
A dombra is felmásztunk, de olyan meredek, hogy nem ismételtük meg azt a mutatványt. Bár lehet, ha nem papucsban tesszük az első próbát, akkor más véleményen lettünk volna. A kilátás nagyon pazar odafentről. Körbelátni a kis földdarabot az őt körbevevő korallzátonnyal és a környező szigetekre is jobb rálátás biztosított. Tisztábban látni Monuriki szigetét is, ahol Tom Hanks forgatta a Cast Away c. filmjét. Az egyébként tényleg lakatlan, élővilága azonban annál gazdagabb (http://en.wikipedia.org/wiki/Monuriki).

baloldalt Monuriki

ott a kép közepén van a sziklazátony

kép jobb oldalán Tavua, ott laknak a helyiek

Matamanoáról lehetőség van egy erre a szigetre szervezett túrára is befizetni, de kihagytuk. Ugyanazt látni, mint Matán csak oda lehet képzelni, ahogyan Mr. Hanks egy szál pöcsben egy labdához beszélve karcolja bele a homokba, hogy HELP. Megvoltunk nélküle.

Szervezett túra keretében meglátogathattuk volna a falut is, ahonnan a személyzet származik, de szintén kihagytuk. Célunk a nyaralással az volt, hogy minél kevesebb ember vegyen körül minket egy, a külvilágtól viszonylag jól elzárt helyen.

Maradt tehát a napozás, és a búvárkodás. Katának pedig a fényképezés. Az ide feltöltött képek is nagyobb részt tőle származnak, csak le kellett őket butítani, mert 10megás képeket nehezen töltök fel erre az oldalra.

fogalmam sincs mi ez

nem tudom mi, egyszer csak
 beleúszott a képbe...jógázó sellő?

mindig ott bohóckodott körülöttem

Snorkelezés közben rengeteg szép dolgot látni a víz alatt. Igazából el sem tudja az ember képzelni, hogy a víz felszíne alatt micsoda élet folyik, egy teljesen más világJ Színes, ámde meglehetősen hegyes korallok között különféle fajtájú és nagyságú színes halak úszkálnak, megbújnak…kék tengeri csillagok és bazi nagy tengeri szivacsok terülnek el lustán és mozdulatlanul itt-ott a fenéken. Tiszta idilli az összképJ

balra a szakadék

Mali

kép jobb oldalán
Matamanoa szigete

Így tengettük életünk…mindössze 5 napig, de most tényleg hosszabbnak tűnt. Hétfőn még egy Mali nevű fiú kivitt engem és egy amerikai párt a szigettől pár száz méterre levő sziklazátony mellé egy motorcsónakkal. Az a korallzátony határa gyakorlatilag. Ott úszkáltunk távol a partoktól a korallzátony szélén és mellettünk néhol 20 méteres mélység is tátongott. Lenyűgöző volt. Nem láttunk semmilyen különleges tengeri lakót, amit most igazából nem is bántam annyira. Viszont élvezetes volt ott lebegni a tátongó mélység felett…ok 20 méter nem nagy, de én még sosem próbáltam. Mindent kicsiben kell elkezdeniJ

esőben

Hála Istennek az időjárás végig hibátlan volt, kifogtuk a napos időszakot, amit a bőrünkön is éreztünk durva leégés formájábanJ Hétfőn délután már kezdett kicsit felhősödni és másnap reggel, mikor összepakoltunk, hogy elhagyjuk a szigetet, leszakadt az ég. Tökéletes időzítés, gondoltuk magunkban. Mikor a dézsából öntött esőben magunk mögött hagytuk a kis csónakkal Matamanoa-t, a révész fiji emberünk - aki egyébként a resort búvárboltjában dolgozik (igazából egész nap egy székben hátradőlve szunyókál és a fiji rögbit nézi) – viccesen megköszönte, hogy itt hagyjuk nekik ezt a szar időjárást azok után, hogy az elmúlt napokban kiélveztük a sziget minden természeti szépségét és a csodálatos napsütést…szívesenJ

A katamarán már várt minket. Átszálltunk rá a csomagokkal és elindultunk visszafele ugyanazon az útvonalon, mint ahogyan jöttünk. Nem történt semmi érdekes egészen a reptérig. Ott vártunk pár órát a repülő este fél hetes indulásáig. Esett, szakadt az eső, sejtettük, hogy nem lesz sétagalopp. Nem is volt…végig Sydney-ig turbulenciában repültünk…rohadtul nem hiányzott ez. Néha befo***m ugyan, de végül csak földet értünk (még egy gép sem maradt fent). Bár szerintem kicsit ferdén, mivel erősen oldalszélben kényszerültünk landolni.

Gyerekek, tudom, hogy könnyen beszélek most, de ha egyszer az életben lehetőség adódik egy csendes-óceáni túrára, akár csak nyaralni, vagy nászutazni…Fiji-t melegen ajánljuk! Gyönyörű ország eszméletlen szigetekkel, növény és állatvilággal, valamint roppant szimpatikus helyiekkel. Mivel már nekik is vannak konzervjeik, attól sem kell félni, hogy minket tálalnak fel vacsira a faluban!J