Mielőtt elkezdenétek olvasni, figyelmeztetlek
benneteket, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas képek, videók és leírások
szerepelnek a következő történetben. Megpróbálom leírni, bemutatni a nyaralás során
tapasztaltakat és a minket körülvevő környezetet és embereket is. Célom nem az
öncélú magamutogatás, képekkel való dicsekvés, hanem élményeink leírása, képeink megosztása. Ez a
nyaralásunk ugyanis a TOP 3-ban van benne és szeretném egy kicsit megosztani az
örömünket a barátaimmal, olvasókkal, feltéve, ha van ilyenJ
Üdv néktek…rég nem jelentkeztem.
Tehát legutóbbi bejegyzésemben hazajöttünk a
vidéki kirándulásról. Annyira belejöttünk a túrába, hogy Kata már másnap el
kezdte tervezni a következőt. Na de hova…
-
Meleg tengert akarok sok napsütéssel! - így Kata.
- Töltsd le a netről…én inkább hógolyózni szeretnék megint!
Menjünk valami hegyes-havas országba! – próbálkoztam én
Persze, ahogyan az lenni szokott általában, győzött
az asszonyJ Visszagondolva hála a jó égnek.
Mielőtt azonban rátérnénk a nyaralásra,
elmondanám, hogy Katának sikerültek a vizsgái az egyetemen! A könyvelés nagyon
jó lett, az üzleti jog, statisztika és mikroökonómia pedig közepes, de hát ez
így is gyönyörű eredmény. Nagy GRATULA neki! Bódottág van!J
Ja,
Gábor velünk lakik már 4 hete…azóta lakást keres, mióta visszajött Tündérmeseországból.
Nagyon gyorsan, napokon belül megszületett a
döntés az okos fejecskéjében. Átbújt pár katalógust, utánanézett a környező
szigeteknek, mérgező állatoknak, pókoknak, rovaroknak a neten és végezetül
előállt Fiji-vel, azon belül is Matamanoa szigettel. Egy zsebkendőnyi méretű
kis parányi sziget a főszigettől nyugatra másfél órára hajóval. Tom Hanks a
szomszéd szigeten volt számkivetett (pedig
csak át kellett volna menni a sziget másik oldalára, onnan csodásan ellátni az
egy köpésre lévő szomszéd sziget épületeiigJ)...ellenben vele, nekem
sikerült felnyitnom saját kezemmel a kókuszdiót, de erről majd később.
Ez fasza, mondtam végül Kata ötletére…valójában
Vanuatu és Fiji között választottam volna én is, de hát a döntés nem az én
kezemben van ilyen fajsúlyos kérdésbenJ
Belevágtunk, elmentünk két hétre rá egy utazási
irodába és azon nyomban meg is csappant a bankszámlánk…ott helyben lefoglaltuk
oda-vissza a repülőt, a reptéri transzfer járatot a kikötőbe, a hajó utat a
szigetre és a szállást 5 éjszakára November 1-től 6-ig. Majd hazamentünk és
vártuk a nagy napot! Előtte még Kata vett nekem egy igen pöpec búvárszemüveget
pipával, két nagy strandtörülközőt és számoltuk vissza a napokat!
Na de hol is van Fiji? Eszik e vagy isszák? Kik
lakják egyáltalán? Fiji-n van áram?
Aki nagyon utána akar járni a történelmének az
nézzen utána a wiki-n: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fidzsi-szigetek
vagy inglisül http://en.wikipedia.org/wiki/Fiji
Röviden:
XVII. sz közepén járunk, Abel Tasman két felfedezés (Tasmánia és Új-Zéland) között szakított egy kis időt és
felhajózott északabbra gondolom nyaralni. Itt talált rá erre a több, mint 300
szigetből álló szigetcsoportra, melyek már javában lakottak voltak úgy 2000
éve. Az itt élők hábortítatlanul éltek a kis szigeteiken, harcoltak egymással
és zabálták egymást. Tasman után jött Cook kapitány és igen intenzív sziget
átnevezésbe kezdett. Ismerős történet, mi? Azzal a különbséggel, hogy Cook
kapitány volt is valaki és nem azért lett ‘Matanitou ko Viti’-ből Fiji, mert kicsinyes módon így akarta volna
kiiktatni felfedező elődeit a történelemkönyvekből, hanem egyszerűen
félrehallotta a lelkem. Cook nyomában megtelepedtek az angolok, és hozták is
magukkal az angol gyarmatok elmaradhatatlan kellékeit, az érthetetlen angolt
beszélő indiai munkásokat. Azok persze a bennszülöttek fejére nőttek, majd idővel
politikai befolyásra tettek szert, amit a bennszülöttek érthető módon nem
néztek jó szemmel és évtizedekig tartó etnikai viszályok jellemezték a
közéletet, puccsokkal és annak minden negativ hatásával.
Egy ideje már újra a bennszülöttek vannak
nyeregben, az indiaiak egy része áttelepült valahova máshova a térségben (van
egy sejtésem, hogy hovaJ).
Maga az ország egyébként ötöd Magyarországnyi
méretű 840e fős lakossággal, de a legmagasabb pontja 300 méterrel veri a
Kékest.
Ja, emberevés. A Wikipedia szerint 1959-ben matuzsálemi
korban hunyt el az utolsó ember, aki még fiatal korában embert evett…valószínűleg
azt mondta volna, hogy az a hosszú élet titkaJ Magára
a kannibalizmusra igen egyszerű és gyakorlatilag érthető magyarázatot is adott
egy korabeli törzsfőnök egy misszionáriusnak:
-
Nektek vannak húsaitok dobozokban, nekünk nincsennek. Az emberhús
viszont adva van… - hozzá kell tenni, olyan sok haszonállattal sem rendelkeztek
a korabeli fiji emberek.
A bennszülöttek vuaka mbalavu-nak hívták a halott embert, azaz hosszú disznó,
mivel állítólag disznó íze van…az index cikke után ezen már nem is csodálkozomJ: http://index.hu/tudomany/2012/11/15/sok_kozos_tulajdonsagunk_van_a_disznoval/
Indulás
1-jén hajnalban indult a gép Sydney-ből 6:30-kor.
Szerencsére Gábor szintén korán kel melója végett, így kidobott minket a
reptérre hajnali 5-re. Az út során nem történt semmi különös, gyönyörű időnk
volt, az óceánt lehetett vizslatni egészen Fiji-ig a tiszta, felhőmentes égnek
köszönhetően…ennek meg is lett a böjtje visszafele…J
Nadi városában landoltunk 12:00 körül, illetve szerencsére
a repterén, ami a város külterületén található (az időeltolódás 2 óra Fiji javára). A páratartalom kicsit magasabb,
mint az általunk megszokott…meg is csapott rendesen. Innen busszal vittek le
minket a kikötőbe. Nadiból sokat nem láttunk, de az utak mellett erősen gettó jellege
volt a városnak. Szedett-vedett, főleg könnyű szerkezetes házak, pálmafákkal,
néhol sírokat is láttam a kertekben. A lakosság igen vegyesnek tűnt, fiji
emberek, indiaiak, arabok…érdekes volt megfigyelni, ahogyan közeledtünk a
kikötő felé és megsokasodtak a szállodák. Míg pár perce még szutykos kis kertek
néztek ránk, addig a parthoz közeledve frissen vágott, zöld pázsit fogadta a
külföldi turistákat a pálmafákkal tarkított golfpályákon, a szállodák előtt
pedig tradicionális népviseletbe öltözött biztonságiak sasoltak minden gyanús
dologra, személyre. Nagyon komoly, szigorú arcberendezéssel rendelkeznek a
bennszülöttekJ
 |
| Sydney |
 |
| Fiji |
 |
| reptér környéke |
A kikötő nem túl nagy. Van hely pár nagyobb
hajónak, de annyi. Benyomtak még egy földszintes fapados plázát is, ahol
viszonylag jó áron lehet beszerezni ajándéktárgyakat. Vettem is egy fiji inget
és egy szalmakalapot. Szerencsére lehetett aussie dollárral is fizetni, így még
nem is kellett hozzányúlni a fiji dolláromhoz (mert dollár a hivatalos fizetőeszköz itt is). Délután 3-kor indult
hajónk a szigetre.
 |
| hajónk |
 |
| balra a távolban ott vár minket Matamanoa |
 |
| erre a lélekvesztőre kell átszállni a katamaránból |
Maga a hajó ismerős volt. Ugyanilyen típusból sok
rohangál Sydney-ben is, főleg bálnanéző útra viszik a jónépet. Katamarán, három
szintes. A legfelső szinten (upper deck) foglaltunk helyet. Szép lassan
vánszorgott ki az öbölből a hajó, betartva a sebességkorlátozást, de mihelyst
nyílt vízre ért, felnyerítettek a lovak és durván el kezdték húzni a hajót.
Szélsebesen hasítottuk a néhol méteres hullámokat, de a hajó méreteiből adódva,
nem jelentettek ránk veszélyt. Ugyanakkor főleg a tetőn érezni lehetett, hogy
rendesen telibe kapjuk őket, így Kata már nem élvezte annyira. Szinte hallottam
Vuk zenéjét…JJ
BULA!!!J (fijiül szia,
hello…mindenki ezzel köszön…egyszer elmondtam az egyik helyinek a magyar
jelentését, nevetettJ)
A másfél órás út közben érintettünk pár szigetet.
Aztán végre megpillantottuk a távolban Matamanoa szigetét. Nyíl egyenesen
közelítettünk felé, elhagyva pár, szerintem lakatlan szigetet és végül
végcélunkhoz közelítve el kezdett lassítani a kapitány. A szigetet körülölelő atoll
miatt a parttól egy km-re megálltunk, ott várt minket egy kis lélekvesztő. Az
hozza-viszi a vendégeket a szigetről a hajóhoz és vissza. Átszálltunk a ladikba
és kicsorogtunk a partra…komolyabb kikötő híján mezítláb kellett kikelni a
csónakból. A homokos tengerparton rögtön partot érés után már fogadott is
minket egy delegáció. Felkísértek minket a bárhoz, ahol elő voltak készítve
székek kis asztallal, welcome koktéllal mindenki számára. Szép gesztus, még
akkor is, ha alkoholmentes volt…J A főrecepciós
üdvözölt minket, elmondta a kötelező ismertető szöveget blabla majd jöttek a
zenészek és játszottak nekünk egy fiji dalt. Ezzel meg is adták a lökést a jó
hangulatnak…imádom az ilyen bennszülött mókázásokat.
 |
| később kiderült, ő az egyik zenész |
Matamanoa kb 500 méter hosszú és 200 méter
széles…vagy kevesebb, nem tudom. Van rajta egy nagyobbacska domb a közepén és a
sziget túlsó végében egy teljes mértékben megközelíthetetlen sűrű,
áthatolhatatlan növényzettel borított nagy sziklatömb. Kókuszpálmák dögivel
mindenhol, leesett kókuszdiók hevernek szana-széjjelJ Gekkók, madarak is megtalálhatóak,
de szerintem annál nagyobb emlőst még nem láttak arrafelé, csak a fagyasztóban…még
egér sincs, ahogyan sem csótányt, sem pókokat nem láttunk.
A földszintes főépülettől kis, kókuszpálmákkal
övezett ösvény vezet a házakhoz. 20 parti faház és 13 kertre néző házikó van
rendszeresítve a vendégeknek. Mi egy kertre nézőt foglaltunk le. Tökéletes
választás volt az is.
A kicsiny ház egy szoba, fürdőszobás. Klíma és
egy ventilátor segített elviselni a meleget… Szépen megágyazott ágy, tiszta
lakás fogadott minket. Jó érzés volt leülni, elterpeszkedni az ágyon és
kipihenni magunkat…pár percig. Mivel azonnal be akartunk rohanni a tengerbe.
Átöltözés, búvárcucc felkap és indulás! A sziget dél-nyugati oldalát
preferáltuk, mert ott lehetett jól napozni dél után és búvárkodni.
A tájkép, ami fogadott, gyönyörű…de beszéljenek inkább a
képek.
 |
| Isten hozott |
 |
| ebben a házikóban laktunk |
 |
| tengerre néző lakok |
 |
| a sziget másik oldala, ott a homokos részen van lehetőség átsétálni a másik oldalra |
 |
| napfelkelte |
 |
| középen a távolban Monuriki szigete |
…és itt, az első fürdésnél követtem el egy nagy hibát. Elfelejtettem
magammal vinni a vízbe a Gábortól kapott vízálló fényképezőgépet… Történt
ugyanis, hogy a búvárkodás vége felé a víz alatt a part felé fordultam és nem
messze tőlünk Katával, ott úszkált egy reef shark (szirti cápa). Nem volt nagy, kb 1-1,5 méteres, de akkor is
csodálatos volt…mutattam Katának, hogy nini, ott úszkál cápali. Érdekes, hogy
nem voltunk megijedve…valószínűleg egy nagyobb testvérétől kissé idegesebbek
lettünk volna, de így csak szimplán izgatottak voltunk, meg dühösek, hogy pont
most nem volt nálunk a kamera…
A helyiek egyébként mondták, hogy azoktól nem
kell tartani. Dagálykor bejönnek, mert beférnek. A komolyabb méretekkel és
emberevési statisztikával rendelkező egyedek azonban kívül maradnak.
...folyt. köv. holnap...
No comments:
Post a Comment