Két hete volt egy foci bajnokság. Étterem világkupa a hivatalos
elnevezése, de mindössze kb. 8 csapat indult, ha jól számoltam és azok is mind Sydney-ből. Elvileg egy bőrrák elleni szervezet pénztárába folyt be a nevezési díj, amit a munkáltató állt. Gyönyörű, verő fényes napsütésben, kánikulában, tűző napon játszottunk, így a bőrrák elleni küzdelmünk furcsán hatott. Mintha az alkoholizmus ellen piálással harcolnánkJ
Természetesen
mondanom sem kell, hogy a tornát mi nyertük meg. Bizony, a nemzetközi kontingensünk alkotta éttermünk átgázolt minden ellenfelén, a döntőben pedig fölényes 1-0-ás győzelmet aratva hódítottuk el a kupát. Német mezben küzdöttünk...sosem
gondoltam volna, hogy valaha is felveszek egyet...J
Alábbi képek a heti rendszerességgel megtartott gyakorláson
készültek, az utolsón meg én vagyok a serleggel.
nemzetközi csapat tréningezik egy keddi reggelen...háttérben a belváros
már a verseny helyszínén (Queens Park-ban)
győzelem mámorában...:) a szemüveges és a guggolós srácok a közvetlen főnökeim
mmmmmi?:)
Na jó, ha jól sejtem
mostanra lett belőlem elegetek, így inkább képeket töltök fel a városból.
Úgyis java részt erről kéne szólnia ennek a blognak, hogy bemutassam, milyen is az
a város, ahol élünk. Először Circular Quay-ről és a Rocks-ról lőnék fel pár képet háttérben a híddal, óceánjárókkal, Operaházzal.
régi zsarupalota
no comment
mögöttem van a Rocks police épülete...a zsaruk közelsége sem akadályozza meg az elmebeteg állatokat, hogy néha randalírozzanak a pubokban, éttermekben
ez az étterem sarkából lett fotózva
Mondottam volt, hogy a melóhelyem bent van a Rocksban, ami
pedig közvetlenül a Circular Quay (kikötő) mellett fekszik. Ez a rész a város, hanem egész Ausztrália modern történetének (értsd, miután jöttek a fehérek és átadták az európai kultúrát (sicc!) az akkor már több, mint 20.000 éve itt élő bennszülötteknek) legrégebbi lakott területe. Itt voltak az első telepek, házak, raktárak és persze a kocsmák, pubok. Na abból például rengeteg...elvégre angolok voltak az alapító ősatyák, nem? Szerencsére az elmúlt kétszáz évben meghagytak pár értékes épületet is az utókornak. Az éttermünk is egy ilyen baromi régi tárház vagy raktár volt még a XIX. században. Azért is tűnik olyan autentikus bajor étteremnek, amilyen.
A Rocks-ban további vendéglátóipari helyeket lehet fellelni akár gasztronómiai utazás céljából, akár csak lerészegedni. Innen vezet fel egy kisebb autóút és egy lépcső is a Harbour Bridge-re. Ja, emellett a lépcső mellett van egy BIG DIG nevezetű múzeum. Igen, ásatás:) Van egy ásatási helyszín, ahol a 200 évvel ezelőtt élt emberek lakhelyéül szolgáló házak alapjait lehet megtekinteni. Van kicsi tábla történetekkel, hogy az itt élt családokat kik alkották (nem túl nagy meglepetésre már szabad fegyencek).
A fentebbi kisebb képek egyébként a Circular Quay-től induló utca mentén készültek. Az Orient Hotelnél kell balra fordulni és akkor látjuk a fentebbi képet ni.
az a fehér emeletes izé egy hajó
a kép közepén látni egy kis vízszintes csíkot...az egy autóút és alatta a vonat pályája...az autó többek között
a Harbour Bridge-re visz fel
kikőtő...ebédszünetben
dettó
nem, nem madárijesztő...szintén a kikötőben
balra fent látni az autóút korlátját...alatta vonatok suhannak
semmi, csak régi épület felújítva
történelmi belvároshoz illő szűk utca
még júniusban egy lézer fesztivál
keretében világították ki az egész kikötőt
hajnalban...bár utálok felkelni hajnalban,
de ezért megéri
a vonat megállójából kitekintve....balra a nagy sárga ház nem elmegyógyintézet, hanem egy múzeum, a Modern Művészetek Múzeuma
Bocsi, de imádom fényképezni ezeket a nagy hajókat. Itt a szezon, egyre gyakrabban térnek be hozzánk:)
Ahogy elnézem az egyik videót az időjárás nem sokkal jobb volt mint augusztusban .
ReplyDeleteSajnálom, hogy nem sikerült itt maradnod. Nekünk sem olyan egyszerű mindig, de reménykedünk, hogy nem üt be semmi baj.
DeleteJa, az időjárás idegesítő néha...most is napok óta fúj ez a rohadt szél, esik néha az eső...az angolok hozták magukkal a szar időjárásukat is:)
Sok sikert és jó strandidőt végre!Ha lehet kérni, írj a melódról is, mi újság.
ReplyDelete