A bártender élete

Az elmúlt két hétben gyakorlatilag nem történt semmi érdemleges. Csak meló, meló, Katának meg suli is, bár éppen szerdán volt az utolsó napja. Szép bizonyítványt hozott haza. Sütöttem neki muffintJ

Jövő héten megyünk vissza Petihez, az ügynökünkhöz és a vízumhosszabbításhoz véglegesítjük a döntésünk az iskolaválasztással kapcsolatban. Nem igazán szeretnénk még hazamenni…pont erről beszéltem a családdal is, hogy az igazat megvallva azért szar érzés, hogy itt Sydneyben jobban érzem magam, mint a saját hazámban. Mind a család, mind a barátok, Budapest, Szolnok és a Balcsi is nagyon hiányoznak.

A hosszabbításhoz visszatérve, nem kell más, csak sok pénz…ahhoz meg rengeteget kell melózni. Szerencsére a bárba szívesen járok be, mint az étterembe...mégsem a konyhában kell ügyetlenkednem. Emberek sokaságával találkozom minden nap, javarészt Európából és az USA-ból, na meg persze az elmaradhatatlan ázsiaiak is betévednek néha. Általában engem is németnek hisznek, állítólag úgy nézek ki, mint egy germán. Az mondjuk nem tűnik fel nekik, hogy a Csaba nem kifejezetten egy német eredetű név (ott a nevem egy kitűzőn). A kiejtésével is gondban vannak általában, ennek ellenére néhányan eltalálják. Az idegesítő dolog most jön csak. Mikor megkérdik, mégis miféle név ez és honnan jöttem, a Hungary-ra érkezett első reagálások egyike ötből négyszer tuti az, hogy You must be hungry…haha…Elsőre OK. De mikor századjára hallom…ilyenkor kedvem lenne átnyúlni, megfogni a tarkóját és belevágni a fejét a pultba...bár ez az üzletnek nem tenne jót…na meg a vízumkérdésünk is gyorsan meg lenne oldva. Épp ezért csak mosolygok és bólogatok a hülye szóviccénJ Elvégre  is tényleg nem tehet róla.

A betérő emberek több típusát volt alkalmam megfigyelni:

1. Aki tudja mit akar inni-enni, még ha nem is képes kiejteni azt…utóbbival nincs is gond, nekem sem menne (a Knuspriger Schweinebauch-val én is bajban lennék).

2. Akinek fogalma sincs mit rendeljen, mikor már ott áll velem szemben, ezzel is feltartva a mögötte állókat (lásd fej pultba történő applikálása…egyébként tényleg nem lettem agresszívabbJ)

3. A rendszerint amerikai turista, aki kissé kiakad meglátva a sörön a nagy habot. Na ja, fura mi? Végre az életben látsz igazi sört isJ

4. Az ázsiai. Őt egyszerűen nem értem. Inkább az orra elé nyomom a menülapot, hogy mutasson rá, mit szeretne.

5. A magányos alkesz…a kedvencemJ Ül az asztalnál délután, megiszik három literes sört, nézi a TV-ben futó állandó műsort (Octoberfest Münchenben nagymellű felszolgálólányokkal), vált velünk pár mondatot, aztán megy tovább.

Egyébként jól kijövünk a vendégekkel, mikor van időnk, beszélgetünk is velük: honnan jött, mi célból, hogy tetszik stb…

Megszerettem tehát a helyet, tudom gyakorolni az angolt, kajálhatok, sört ihatok, bár utóbbival vigyázni kell. Csakis munka után megengedett. Múlt vasárnap rúgtak ki három gyereket, mert saját célra töltögettek meló közben…kettőt sajnálok közülük, nagyon jó fejek voltak.

Ja, Sanyiék hanyagolnak minket…nem tudom mi történt velük. A hálátlan kis dögökJ Napjában egyszer jönnek, reggel. Lehet találtak más családot, akik könnyebben elcsábulnak tőlük és tömik cukorral mindkettőt.

A galambok ellenben újra előkerültek…megyek is, készítem a csúzlim.