Nyugati parti kirándulás

Júliusban nyakunkba vettük a Nissant, vagy fordítva, és útra keltünk a nyugati part felé. Egyszer már jártunk arra, még amikor bátyámék itt voltak 2018 decemberében. Azóta vágytam vissza, legalább látogatóba.

Gyönyörű, vadregényes erdőkkel ölelt, kacskaringós autóút vezet át a Franklin-Gordon Wild Rivers Nemzeti Parkon keresztül. Hobarttól Lake St Clair-ig is igen gyéren lakott a sziget, onnantól viszont egészen Queenstown-ig nincsen semmi, csak erdők, hegyek és patakok… meg lehet szokni a látványt 

Érdemes teletankolni az autót indulás előtt, mert nem sok benzinkutat találni az út során. Lake St Clair-nél természetesen meg kellett állnunk – egy gyönyörű szép, természetes tó, hegyekkel körülvéve. Tudom, tudom, az osztrák Alpokban tucatnyi ilyet látni, de Ausztráliának ez jutott 

Ez a tó az ország legmélyebb természetes tava. Ha ránéztek a térképre, rengeteg kisebb-nagyobb tavat is láthattok a szigeten, azok viszont mind ember alkotta, duzzasztott víztározók. Az 50-es, 60-as években nagyüzemben tolták a gátépítéseket, minek köszönhetően Tasmánia gyakorlatilag önellátó lett energiaellátás tekintetében… Az már más kérdés, hogy nagyvonalúan eladják a mainlandnek, és a tasmán állam onnan vásárolja vissza a hiányzó energiát. Ne kérdezzétek, vannak problémák itt is.

Ezek a gát mögött elterülő tavak rekreációs célt is szolgálnak, főleg a horgászat népszerű, lévén betelepítették a lazacot, pisztrángot.

Lake St Clair-től elindulva 100 km és másfél óra után érünk el Queenstownba. Az út során számtalan kopár, sziklás hegy mellett halad el az út, kiépített turistautak várják a kalandra vágyó túrázókat. Melegen ajánlott az 1446 méteres Frenchmans Cap-re vezető többnapos túra, melynek egy része a híres Franklin folyó mentén halad. Aki utána akar nézni, mik történtek itt pár évtizede a természet érintetlenségének megőrzése érdekében, annak itt van egy pár link:

 www.franklinrivermovie.com

 https://en.wikipedia.org/wiki/Franklin_Dam_controversy

Valamint az általam készített videó is a folyóról a függőhídról:

Mielőtt beérnénk Queenstownba, érdemes megállni Nelson Falls-nál. Gondosan kiépített fapallós tanösvény vezet egészen a vízesésig, amely egészen lenyűgöző. Az ösvény során kisebb táblák mutatják a Föld geológiai átalakulásának folyamatát a térségben. Imádom, hogy mindenhol kirakják ezeket a táblákat, ahonnan megtanulhatjuk, hogyan alakultak ki a hegyeink, vízeséseink. Itt egy pár kép, beszéljenek helyettem.

Queenstownba érve elképesztő sivárság fogadott minket, mint később megtudtuk, ez bizony az emberi beavatkozásnak köszönhető. Közel 130 éve kezdtek el bányászni, de nem is inkább aranyat, hanem ezüstöt, rezet. A bányászathoz szorosan kapcsolódó kohók működéséhez pedig a környékbeli erdőket irtották ki igen sikeresen. A táj ma is nyögi a több mint 100 évvel ezelőtti bányászat terheit.

A város egyébként állítólag 120 éve a világ leggazdagabb bányavárosa volt, de ezt nehéz elhinni, ha végignézünk a mai városképen. Nagyon lehangoló, olyan Twin Peaks-es hangulatú kisváros. Egyedül a régi épületek emlékeztetnek egy hajdan büszke és prosperáló bányavárosra. Az Empire Hotel belső építészete még ma is lehengerlő, szinte elképzeltem, ahogyan az ausztrálok legendás operaénekesnője, Melba sétált le a széles, díszes fakorláttal szegélyezett lépcsőjén (tényleg járt ott a város fénykorában).

Szinte mindenki rokona mindenkinek, a fiataloknak pedig nem sok kilátása van a jövőre nézve – az üzletek bezártak, a bánya, amit egy tengerentúli cég vásárolt fel, jelenleg nem sok embert foglalkoztat, és valószínűleg nem is fog a továbbiakban sem. Helyiektől megtudtuk, hogy javában zajlik a mesterséges intelligencia és robotika bevezetése a helyi bányászatba.

Az emberek ugyanakkor nagyon kedvesek voltak. Amiért mentünk, az hibátlan volt:

West Coast Wilderness Railway (https://wcwr.com.au), az az erdei kisvasút, ami miatt választottuk ezt a célpontot. Gondoltuk, Marcus imádni fogja, de tudat alatt inkább Apa – tehát az én – vágyam volt felülni erre a gyönyörűen felújított, korabeli gőzmozdony vontatta nosztalgia-kocsira. A hajdani bányavasút útvonalán szállítja a vendégeket a Queenstown–Strahan táv feléig, ahol visszafordul.

Az út során megálltunk egyszer egy aranybányánál – itt lehetőségünk volt az aranymosást kipróbálni, természetesen sikertelenül. A hegyből odavezetett vizet engedték be egy kb. 15 méter hosszú, széles vályúba a sóderrel együtt, és adtak mindenkinek egy-egy aranymosó tálat. A filmekből látható körkörös mozdulatok elvégzése során hárman is találtak kicsi aranyrögöt, hiszen a hegy még mindig rejteget tekintélyes mennyiséget.

Mi a drágább jegyet választottuk a vonatra, mivel azzal ételt is felszolgáltak. Nagyon jó döntés volt – igazi, korabeli uraknak/hölgyeknek éreztük magunkat  Olyan boldog, gyermeki arccal tekintettem ki az ablakon, nézve a pöfögő gőzmozdonyt elöl és a párás ködben eltűnő esőerdőt hátul, hogy el is felejtettem: mindezt Marcusért tesszük. Állítólag neki is tetszett 

Említettem Strahan városát is. Itt volt a végállomása a bányavasútnak, tengeröböl melletti kikötő lévén itt rakodták át a teherhajókra az ásványi anyagot és szállították Melbourne-be. Strahan azonban egészen idilli kisváros képét mutatta – mintha egy másik világ lenne. Pár percre van az Indiai-óceán is, amely nagyon kellemes hőmérsékletű volt. Na, nem fürödtünk, csak elkapott egy nagyobb hullám és beterítette a lábunkat 

Meglátogattuk Trial Harbourt is, amit a világ végének hirdetnek. Valóban olyan érzése van az embernek, mikor a főútról vezető göröngyös, murvás mellékúton megérkezve a végső kanyarnál megpillantja az ember a végtelen óceánt a magas partról és a kicsiny település pár házát a parton. Gondban lennék, ha itt élnénk és elfogyna a tejföl… A legközelebbi bolt legalább fél óra, és az sem biztos, hogy nyitva van este. Mindezért azonban kárpótolja az itt élőket/nyaralókat a természet nyugalma. Pár napig kipróbálnám én is itt az elvonulást.

Wedge tailed eagle egy roadkill-lel

Meglátogattuk még Zeehan városát is, ami egykoron ugyancsak bányaváros volt, mára pedig sajnos egy lepusztult szellemváros képét nyújtja. Szomorú látni, hogy a néha arra járó turistákon kívül nem sok bevételi forrásuk van. En bloc elmondható ez az egész nyugati partról: gyéren lakott terület, kilátástalan jövővel – de lenyűgöző állat- és növényvilággal.

Összességében érdemes elautózni és eltölteni pár napot a környéken. Nem bánjátok meg.

Felelős kutyatartás Ausztráliában

Beszéltem már Robinról, a kiskutyánkról, de mi a helyzet úgy általában a felelős kutyatartással Ausztráliában?

Úgy látjuk, Európa és azon belül is Magyarország sokkal kutyabarátabb. Míg otthon már nyugodtan betérhetnek négylábú barátaink a plázákba, boltokba, itt szigorúan ki vannak tiltva mindenhonnan. Ugyanúgy korlátozottak a lehetőségeink, ha az erdőben szeretnénk vele túrázni, mert nem lehet csak úgy bárhova elvinni szegényt. Ami pozitívumot el lehet mondani, hogy gyakorlatilag minden kijelölt kutyafuttató/kutyasétáltató helyen ki vannak rakva a kutyakaki kukák és a zacskók hozzá, melyeket ingyenesen tesznek hozzáférhetővé. Legalábbis Tasmániában, mert ha jól emlékszem Új-Dél-Wales-ben nem voltak ilyenek, ott vásároltuk. Mondjuk az üres kenyeres zacskók, amikben a szeletelt kenyeret árulják, kiválóak erre a feladatra.

Minden évben meg kell fizetni a regisztrációs díjat a helyi önkormányzatnak. Ez az összeg függ attól, hogy az eb ivartalanított e vagy sem, munkakutyának számít-e vagy sem, veszélyes állatnak minősül e, vagy a tulajdonos nyugdíjas e vagy sem. Nekünk, lévén Robin egy békés kis Parson Jack Russell terrier – öleb – és ivartalanított, nem kell sokat fizetnünk. Kép csatolva a regisztrációról.
Az éves oltásokat be kell adni, az most volt esedékes éppen ($165.00 AUD). Olyan betegségek, mint pl. szívférgesség, nem létező fogalom a szigeten. Mikor leköltöztünk Sydney-ből, akkor közvetlenül az út előtt el kellett vinnünk a dokihoz beoltatni szívférgesség ellen. Az erről kapott oltási bizonyítványt hozzácsapva a meglévőhöz pedig be kellett nyújtani a Tasmaniára tartó kompra való felhajtáskor. Szigorú a szabályozás, de ez így helyes. Kóbor kutyákat sem látni az utcákon az egész ország területén.
Mindazok ellenére, hogy gyakorlatilag ingyenesen elérhetővé tették a kutyakakizacskó használatát, sokan nem szedik fel a fűről. Elég lehangoló. Aztán ott vannak a kacsák, akik ugyanúgy teleszarják a part menti fövenyt. Vigyázzni kell a lépéseknél. A városban viszont nem kell a betonon arra figyelni, hogy mikor lesz kutyaszaros a cipőm.
Mikor napokra elhagyjuk a házat, általában nem tudjuk Robint magunkkal vinni, hiszen hotelekben nem látják szívesen az állatokat. Ilyenkor vagy a barátainknál hagyjuk, vagy kennelben. Utóbbiból van pár a környéken. Durván 25-30 dollár a napi díja teljes ellátással, fűtött ketrecekkel. Jellemzően azonban egy barátnál van, aki legutóbb már felajánlotta, hogy inkább fizet nekünk egy utat, csak menjünk már el végre, hogy megint tudjanak rá vigyázni… el is kényeztetik rendesen 
Még valami, az assistance guide animal értelemszerűen bárhova beléphet, tartózkodhat, de van, aki visszaél ezzel is. Van a városban egy agresszív kretén, aki egy pórázra kötött alpaca-val járja a várost, és néha betér hozzánk is egy sörre. Szerencsére ki lettek tiltva, mert nem tud igazoló dokumentumot felmutatni. Azért az alpaca egy ötcsillagos hotel bárjában elég szürreális látványt tud nyújtani.

Léteznek menhelyek, ahonnan örökbe lehet fogadni állatokat, és vannak magántenyésztők. Valamint vannak olyan nyugdíjasok, akiknek a farmjukon szaladgáló kutyák szabad szerelmi életet élnek, és a biztonságos nemi élet fogalmának hiányát néha meglepve veszik tudomásul. Na, így született Robin is egy 'leányanyától'. Öten voltak testvérek. Az anyuka és két tesó a párnál maradtak, tartjuk a kapcsolatot. Egyébként 10 éve 500 dollárt fizettünk. A jelenlegi szomszédunk Csau csauja, mikor megellett, 5000 dollárért adták el a kölykeit.

Nemzeti parkokba nem lehet vinni, bizonyos strandokra is csak március 1-től december 1-ig, vagy nyáron este 6 után. Mi a Seven Mile Beachre, vagy Kingston Beach-re járunk vele. Mindkettő kb. 30 percre van tőlünk, utóbbi kifejezetten kutyás strand is. Állandóan tele van kutyákkal, és a helyi folyó ott ömlik bele az öbölbe, de a hullámok és az árapály állandóan változtatja a homokstrandot, mindig máshogyan néz ki  Robin imádja, tud rohangálni, ugrálni a vízbe, úszni, hemperegni döglött kagylókba.

                   

kutyakaki kuka

kuka ingyenes kutyakakizacskóval

street work out

víz a kutyának és embernek

skate park Marcus-szal

oktató jellegű plakát

BBQ

játék, pihenés és BBQ, ami gyakorlatilag minden parkban ingyenesen elérhető

Ezek az ingyenesen elérhető BBQ-k az ausztrál parkokban, strandokon nagyon hasznosak, mindig készen várják a polgárokat, rengetegen használják is, főleg hétvégenként. Általában szépen le is takarítják maguk után.

a végére egy boldog kis Robin