Beszéltem már Robinról, a kiskutyánkról, de mi a helyzet úgy általában a felelős kutyatartással Ausztráliában?
Úgy látjuk, Európa és azon belül is Magyarország sokkal kutyabarátabb. Míg otthon már nyugodtan betérhetnek négylábú barátaink a plázákba, boltokba, itt szigorúan ki vannak tiltva mindenhonnan. Ugyanúgy korlátozottak a lehetőségeink, ha az erdőben szeretnénk vele túrázni, mert nem lehet csak úgy bárhova elvinni szegényt. Ami pozitívumot el lehet mondani, hogy gyakorlatilag minden kijelölt kutyafuttató/kutyasétáltató helyen ki vannak rakva a kutyakaki kukák és a zacskók hozzá, melyeket ingyenesen tesznek hozzáférhetővé. Legalábbis Tasmániában, mert ha jól emlékszem Új-Dél-Wales-ben nem voltak ilyenek, ott vásároltuk. Mondjuk az üres kenyeres zacskók, amikben a szeletelt kenyeret árulják, kiválóak erre a feladatra.
Minden évben meg kell fizetni a regisztrációs díjat a helyi önkormányzatnak. Ez az összeg függ attól, hogy az eb ivartalanított e vagy sem, munkakutyának számít-e vagy sem, veszélyes állatnak minősül e, vagy a tulajdonos nyugdíjas e vagy sem. Nekünk, lévén Robin egy békés kis Parson Jack Russell terrier – öleb – és ivartalanított, nem kell sokat fizetnünk. Kép csatolva a regisztrációról.
Az éves oltásokat be kell adni, az most volt esedékes éppen ($165.00 AUD). Olyan betegségek, mint pl. szívférgesség, nem létező fogalom a szigeten. Mikor leköltöztünk Sydney-ből, akkor közvetlenül az út előtt el kellett vinnünk a dokihoz beoltatni szívférgesség ellen. Az erről kapott oltási bizonyítványt hozzácsapva a meglévőhöz pedig be kellett nyújtani a Tasmaniára tartó kompra való felhajtáskor. Szigorú a szabályozás, de ez így helyes. Kóbor kutyákat sem látni az utcákon az egész ország területén.
Mindazok ellenére, hogy gyakorlatilag ingyenesen elérhetővé tették a kutyakakizacskó használatát, sokan nem szedik fel a fűről. Elég lehangoló. Aztán ott vannak a kacsák, akik ugyanúgy teleszarják a part menti fövenyt. Vigyázzni kell a lépéseknél. A városban viszont nem kell a betonon arra figyelni, hogy mikor lesz kutyaszaros a cipőm.
Mikor napokra elhagyjuk a házat, általában nem tudjuk Robint magunkkal vinni, hiszen hotelekben nem látják szívesen az állatokat. Ilyenkor vagy a barátainknál hagyjuk, vagy kennelben. Utóbbiból van pár a környéken. Durván 25-30 dollár a napi díja teljes ellátással, fűtött ketrecekkel. Jellemzően azonban egy barátnál van, aki legutóbb már felajánlotta, hogy inkább fizet nekünk egy utat, csak menjünk már el végre, hogy megint tudjanak rá vigyázni… el is kényeztetik rendesen 
Még valami, az assistance guide animal értelemszerűen bárhova beléphet, tartózkodhat, de van, aki visszaél ezzel is. Van a városban egy agresszív kretén, aki egy pórázra kötött alpaca-val járja a várost, és néha betér hozzánk is egy sörre. Szerencsére ki lettek tiltva, mert nem tud igazoló dokumentumot felmutatni. Azért az alpaca egy ötcsillagos hotel bárjában elég szürreális látványt tud nyújtani.
Léteznek menhelyek, ahonnan örökbe lehet fogadni állatokat, és vannak magántenyésztők. Valamint vannak olyan nyugdíjasok, akiknek a farmjukon szaladgáló kutyák szabad szerelmi életet élnek, és a biztonságos nemi élet fogalmának hiányát néha meglepve veszik tudomásul. Na, így született Robin is egy 'leányanyától'. Öten voltak testvérek. Az anyuka és két tesó a párnál maradtak, tartjuk a kapcsolatot. Egyébként 10 éve 500 dollárt fizettünk. A jelenlegi szomszédunk Csau csauja, mikor megellett, 5000 dollárért adták el a kölykeit.
Nemzeti parkokba nem lehet vinni, bizonyos strandokra is csak március 1-től december 1-ig, vagy nyáron este 6 után. Mi a Seven Mile Beachre, vagy Kingston Beach-re járunk vele. Mindkettő kb. 30 percre van tőlünk, utóbbi kifejezetten kutyás strand is. Állandóan tele van kutyákkal, és a helyi folyó ott ömlik bele az öbölbe, de a hullámok és az árapály állandóan változtatja a homokstrandot, mindig máshogyan néz ki Robin imádja, tud rohangálni, ugrálni a vízbe, úszni, hemperegni döglött kagylókba.
No comments:
Post a Comment