Aussie adventures: Kirándulás északon

Februárban még itt volt Anyukám, mentünk kifelé a nyárból, elmentünk hát az északi partra kempingezni egyet. Marcus nagyon várta már, hogy sátorban aludjunk, a szülei kevésbé. Jó buli persze, de azért az ágyat jobban szeretjük😊 Ulverstone városát néztük ki magunknak, azon belül is az Apex Beachside Holiday Park-ot, közvetlenül a parton. 300 km a táv és 3 óra út keresztül a szigeten. Még sosem időztünk tovább pár óránál az északi részen, gondoltuk itt az ideje. És milyen jó ötlet volt! Amilyen kicsi a sziget, olyan változatosak a tájai. Míg délen inkább állattenyésztés és gyümölcstermesztés a fő profil, addig fent a növénytermesztés. Mindig csodálkoztam, honnan van a helyi kenyérhez (Cripps a brand neve) a búza. Most megtudtuk, kilométer hosszan terülnek el a táblák, kellemes volt közöttük vezetni, olyan, mintha az Alföldön autókáztunk volna, azzal a különbséggel, hogy csipkézett hegyek vettek körül a távolban. Az éghajlata értelemszerűen kicsivel melegebb, mint Hobarté… messzebb van az Antarktisz. A szélsőséges időt viszont itt sem úsztuk meg. Szerintem a szélcsend ismeretlen fogalom arrafelé. ‘Roaring forties’ erős nyugati szél hatása érződik, mely a déli féltekén tombol a 40 és 50 déli szélesség között. Az pedig pont itt megy át a Bass-szoroson Tasmánia és Melbourne között, telibekapva az északi településeket a szigeten. Akit jobban érdekel: https://oceanservice.noaa.gov/facts/roaring-forties.html

Maga a kemping nagyon otthonos, jól felszerelt, tiszta, kulturált. Rengeteg sátor és RV (recreational vehicle) hellyel, középen egy nagy konyhával és rengeteg wc-, zuhanyzóval. A konyha jól felszerelt sütővel, hűtővel és eszközökkel, valamint megtoldották még két BBQ-val is a ház mellett. A legnagyobb szenzáció a kis pingvin kolónia, akik ott élnek az emberekkel szimbiózisban. Oltári cukik, ahogyan esténként tipegnek át a sátrak között a víz felé igyekezve. Van, amelyik egy nagy farönk alatt alszik közvetlenül a sátrak mellett, többen a bokorban. A víz egyébként meglepően kellemes volt, legalábbis nekem és Anyumnak, Kata más véleményen volt😊

Ha már ott voltunk, körbe is néztünk, mit érdemes még megtekinteni a 3 napban. Először Stanley-be látogattunk, ahol egy érdekes geológiai formáció tekinthető meg, The Nut. A Bass-szorosból kiemelkedve magasodik a kis városka fele. Ez az ikonikus kisebb hegy egy régen kialudt vulkán magja. A város tájképének szerves részét képezik és lenyűgöző kilátást nyújt a városra. Van egy kis libegő is, ami fel- leviszi a turistákat, de a bátrabbak megpróbálkozhatnak a gyalog felmenetellel is. Sok sikert hozzá, iszonyat meredek. Miután felért az ember, gigantikus nagyságú legyek támadtak meg, na nem vívtunk élet-halál harcot, de rohadtul idegesítőek voltak. Akkor még nem tudtuk, hogy ez csak a kezdete annak, amit az észak tartogat számunkra😃

Visszafelé beugrottunk Penguin kisvárosba. Nagyon családias, nyugis üdülőváros képét mutatta. A tengerparton van minden, élőzenés bár, homokos strand, gyűjteni való kavicsok… óriás pingvin szobor, abból több is.

A második teljes napon Cradle Mountain volt az úti cél. Azt hiszem már meséltem róla korábban. Cradle Mountain - Lake St Clair National Park egy osztrák kalandornak köszönhető. Gustav Weindorfer és felesége valahogy idekerült a világ végére és a környéken kóborolva beleszerettek a tájba és el kezdtek kampányolni a terület védetté nyilvánításához. A kunyhója az öreg Gusztávnak még mindig látható az erdőben. Ma már egy korrekt információs központ épült ki a hegy lábánál, ahonnan charter járatok viszik fel a túrázókat a Dove Lake-ig. Ha rákerestek Google Maps-en, láthatjátok, hogy rengeteg túraútvonal indul innen körbe, illetve egészen Lake St Clair-ig. Ez utóbbi a híres Overland track. Kb 6 napos túra egy kunyhókkal kiépített ösvényen… szerintem kihagyom. Ez állítólag igen embert próbáló. Idén is odaveszett pár kínai turista télen, mert nem voltak megfelelően felkészülve és egyszerűen kihűltek az éjszaka.

Itt támadtak meg megint a gigalegyek még nagyobb számban, komolyan mintha valami horrorfilmet forgattak volna. Ha a fecskék eltalálnának ide délre, óriási nagy fiesztát rendeznének. Az információs pultnál egyébként kedves magyar szó fogadott minket. Kata foglalta le elektronikusan a jegyeket előre és a tipikusan magyar neve felkeltette az érdeklődését az egyik alkalmazottnak, aki a jegyeket adta ki. Szerencsére hozzákerültünk, és akkor esett le az állunk, hogy az ausztrál srác kis akcentussal ugyan, de nagyon szépen, választékosan köszöntött minket és mutatkozott be, mesélte el életét. Kiderült, hogy kb. 20 évig volt házas egy magyar nővel és a Velencei tónál laktak. Kicsi a világ. Ha valaki ráismer Andrew-ra, akkor jelentem, jól érzi magát itt a vadonban, ha a legyek meg nem ették azóta😊

A harmadik nap már szedtük a sátorfánkat (haha), összepakoltunk mindent és indultunk hazafelé a kényelmes franciaágyunk irányába😊 Útközben 2 helyen is megálltunk. Az egyik a család édesszájú különítményének kívánsága volt (Nagyi és Apa😊): Anvers Chocolate Factory (https://anvers-chocolate.com.au/) kiváló kézműves termékekkel, a környékbeli fogorvosok ajánlásával. A második megálló egy játékbolt volt Latrobe-ban, Reliquaire (https://reliquaire.com/). Ez óriási hely, felnőttként is el tudnék tölteni pár órát, mint egy mini Disneyland😊 Van ott minden, élethű páncéltól Elf-en keresztül Dinókig, eszméletlen és egyben vicces választékkal. Szerintem belépőt kéne szedniük, mert a legtöbben csak nézelődni mennek oda, ahogyan mi is. Elég nehéz volt Marcus-t lebeszélni mindenféle dinoszaurusz állat megvásárlásáról, vagy engem egy élethű páncél a kardjával együtt a kocsiba tuszkolásáról. Miután nullszaldósra kihoztuk a játékbolt vizitet, sikerült végre elindulnunk hazafelé… az a három óra hipp-hopp elroppant. Mindent egybevetve, nagyon tetszett a sziget északi része, szívesen visszamennék még, akár sátorozni is😊