Valahol messze délen... 2. rész

Kicsit a szigetlakókról.

Szerintem klónozzák magukat. Az összes szinte ugyanúgy nézett ki, sötét bőrű, nagydarab (nő s férfi egyaránt), kicsivel nagyobb fejű de halál szimpatikusak, és egyben szörnyen lassúak is…de hát hova a francba siessenekJ Egyébként ez a sziget nem volt lakott, csak az idegenforgalom miatt élnek rajta fiji emberek. Az egyik szomszédos szigeten viszont van egy falu. 200 fős, onnan hajóznak át minden reggel melóba a környező turistaparadicsomokba. Milyen mázlijuk van, a tengeren nem kerülnek dugóba…

ő Poni...lentebb lesz még róla szó

pincérnő

Mivel Matamanoa-ra nem szabad 16 évesnél fiatalabb gyermeket becsempészni, így a nyugalomra vágyó pároknak ez maga a mennyország. Nincs sírás-rívás, kiabálás, futkorászás-rohangálás reggel az ajtónk előtt…ennek megfelelően a nászutasoknak tökéletes választás a sziget. Még utoljára, a gyerekvállalás előtt kiélvezhetik szabad életük minden másodpercét, hogy aztán legközelebb csak kb 20-30 év múlva tudjanak gondtalanul eltölteni pár napot kettesbenJ

A párok fele meglepően Olaszországból érkezett. Arra is gondoltam, hogy Berlusconi papa megvette a parányi kis földdarabot és mikor nem a fiatal barátnőivel hancúrkodik itt a tengerparton, akkor otthon a Tv csatornáin bőszen kampányol Fiji mellett, hogy minél több olasz pár költse el pénzét üzleti birodalmának eme távoli szegletében.

Jöttek még USA-ból, Németországból, Egybesült Királyságból, Skandináviából és természetesen az aussiek és kiwik sem maradtak ki. Mi voltunk az egyetlen magyar pár, de gyakorlatilag mi voltunk az elsők is Magyarországról. Legalábbis az ottaniak nem emlékeznek más magyarra, aki arrafelé járt volna.

Napjaink általában a következőkből álltak össze, kissé talán egyhangúnak tűnik, de nem is nagyon szerettük volna túlbonyolítani ottlétünkJ Reggel 8:30-kor ébredés, rövidnaci, atléta-trikó felkap és elcsoszogtunk a főépületben található étterembe. Itt svédasztalos reggeli fogadott minket reggel 7-10-ig, ami az alábbiakból állt össze: tej, müzli, ananász vagy narancs ital, kávé, tea, palacsinta, muffin, péksütemények, dzsem, méz, pirítós, friss gyümölcsök (banán, ananász, barack), de lehetett tojásrántottát sonkával is rendelni.

étterem reggeli kínálata

utolsó nap reggelén...szakadó esőben az étteremből 

étterem terasza

étterem teraszáról

Utána kicsi pihi és ki a napra, vagy inkább a vízbe. 12-15-ig volt ebéd, 19-22-ig pedig vacsora. Utóbbi kettő már nem volt benne az árban, így azért fizetni kellett. A kaja ehető, még finom is volt, csak egy negatívumot tudok megemlíteni, hogy cefetül lassú volt a kiszolgálás. De mindezt ellensúlyozta a kedvességük és maga a sziget paradicsomi jellege. A csapvíz egyébként iható volt. Ha jól értettem van sótalanító berendezésük a hegyen…mert édesvizű patak sok található arrafele a kisebb szigeteken…a tengervíz viszont adott.

Este egyébként rendszeresen volt zenés program. Fiji népi zenéket játszottak gitáron, meg ukuleléhez hasonlító kisebb hangszeren. Imádom ezeketJ

A tapsolós ember Poni. Nagyon szimpatikus volt a srác. Ő pont egy távolabbi szigetről származik. Érdeklődő volt országunk, nyelvünk iránt. Ő tanított meg engem, hogyan tudom a már leesett barna kókuszdióról lehántani a kérget és végül magát a diót feltörni. Elég nehéz. Egy karót ledugnak és rögzítenek a földben. A kiálló vége igen hegyes és abba kell a kókusz egyik végét a kérgén keresztül ráhúzni. Miközben tartom a felnyársalt kókusz karóhoz közeli végét az egyik kezemmel, a másikkal teljes erőfeszítéssel el kell kezdeni leerőszakolni a vastag kérget. Munkás egy folyamat, de megéri. A végén ott a kezedben a kis dió. Ami cefet kemény (ezt találtam…nem követendő példa, amit a filippínó csinál, de hatásos: http://www.youtube.com/watch?v=Q09CJHKQWIo).

A felnyitáshoz nem kell ám fúrót, kalapácsot segítségül hívni. Megfogod és hozzávágod egy nagyobb kőhöz. Először megreped, majd a következőre ketté is hasad...vagy az azutániakraJ Ezután nincs is más dolgod, mint gyorsan összeilleszteni a két darabot és kiinni a kókuszdió tartalmát. Utána pedig egy késsel kivágod a hófehér kókuszt és elfogyasztod.

A még fán lévő, nem teljesen érett zöld héjú kókuszdiót javasolják inni. Az íze sokkal jobb. Felbontani viszont nehéz. Poni egy machetével ütött rajta lyukat…az már nekem sem ment puszta kézzelJ

A vacsorák alatt tehát zenés betétekkel szórakoztatják a vendégsereget. Az újonnan érkezőket és a másnap távozókat név szerint köszöntik (az enyémet csak nem sikerült rendesen kiejteni), majd előadnak egy üdvözlő és egy búcsúzó dalt.

Üdvözlő:

Búcsúzó:

Ebéd és vacsi között szintén napozás és búvárkodás (snorkeling) a program. A sziget méreteiből adódóan ugyanis nagyobb kirándulásokat képtelenség tenni, hiszen kényelmesen végigsétálva is körbejárjuk 30 perc alatt. Két személyes kajakkal mindez 20 percünkbe telt, de a vízben meg kellett küzdenünk a hullámokkal is. 
A dombra is felmásztunk, de olyan meredek, hogy nem ismételtük meg azt a mutatványt. Bár lehet, ha nem papucsban tesszük az első próbát, akkor más véleményen lettünk volna. A kilátás nagyon pazar odafentről. Körbelátni a kis földdarabot az őt körbevevő korallzátonnyal és a környező szigetekre is jobb rálátás biztosított. Tisztábban látni Monuriki szigetét is, ahol Tom Hanks forgatta a Cast Away c. filmjét. Az egyébként tényleg lakatlan, élővilága azonban annál gazdagabb (http://en.wikipedia.org/wiki/Monuriki).

baloldalt Monuriki

ott a kép közepén van a sziklazátony

kép jobb oldalán Tavua, ott laknak a helyiek

Matamanoáról lehetőség van egy erre a szigetre szervezett túrára is befizetni, de kihagytuk. Ugyanazt látni, mint Matán csak oda lehet képzelni, ahogyan Mr. Hanks egy szál pöcsben egy labdához beszélve karcolja bele a homokba, hogy HELP. Megvoltunk nélküle.

Szervezett túra keretében meglátogathattuk volna a falut is, ahonnan a személyzet származik, de szintén kihagytuk. Célunk a nyaralással az volt, hogy minél kevesebb ember vegyen körül minket egy, a külvilágtól viszonylag jól elzárt helyen.

Maradt tehát a napozás, és a búvárkodás. Katának pedig a fényképezés. Az ide feltöltött képek is nagyobb részt tőle származnak, csak le kellett őket butítani, mert 10megás képeket nehezen töltök fel erre az oldalra.

fogalmam sincs mi ez

nem tudom mi, egyszer csak
 beleúszott a képbe...jógázó sellő?

mindig ott bohóckodott körülöttem

Snorkelezés közben rengeteg szép dolgot látni a víz alatt. Igazából el sem tudja az ember képzelni, hogy a víz felszíne alatt micsoda élet folyik, egy teljesen más világJ Színes, ámde meglehetősen hegyes korallok között különféle fajtájú és nagyságú színes halak úszkálnak, megbújnak…kék tengeri csillagok és bazi nagy tengeri szivacsok terülnek el lustán és mozdulatlanul itt-ott a fenéken. Tiszta idilli az összképJ

balra a szakadék

Mali

kép jobb oldalán
Matamanoa szigete

Így tengettük életünk…mindössze 5 napig, de most tényleg hosszabbnak tűnt. Hétfőn még egy Mali nevű fiú kivitt engem és egy amerikai párt a szigettől pár száz méterre levő sziklazátony mellé egy motorcsónakkal. Az a korallzátony határa gyakorlatilag. Ott úszkáltunk távol a partoktól a korallzátony szélén és mellettünk néhol 20 méteres mélység is tátongott. Lenyűgöző volt. Nem láttunk semmilyen különleges tengeri lakót, amit most igazából nem is bántam annyira. Viszont élvezetes volt ott lebegni a tátongó mélység felett…ok 20 méter nem nagy, de én még sosem próbáltam. Mindent kicsiben kell elkezdeniJ

esőben

Hála Istennek az időjárás végig hibátlan volt, kifogtuk a napos időszakot, amit a bőrünkön is éreztünk durva leégés formájábanJ Hétfőn délután már kezdett kicsit felhősödni és másnap reggel, mikor összepakoltunk, hogy elhagyjuk a szigetet, leszakadt az ég. Tökéletes időzítés, gondoltuk magunkban. Mikor a dézsából öntött esőben magunk mögött hagytuk a kis csónakkal Matamanoa-t, a révész fiji emberünk - aki egyébként a resort búvárboltjában dolgozik (igazából egész nap egy székben hátradőlve szunyókál és a fiji rögbit nézi) – viccesen megköszönte, hogy itt hagyjuk nekik ezt a szar időjárást azok után, hogy az elmúlt napokban kiélveztük a sziget minden természeti szépségét és a csodálatos napsütést…szívesenJ

A katamarán már várt minket. Átszálltunk rá a csomagokkal és elindultunk visszafele ugyanazon az útvonalon, mint ahogyan jöttünk. Nem történt semmi érdekes egészen a reptérig. Ott vártunk pár órát a repülő este fél hetes indulásáig. Esett, szakadt az eső, sejtettük, hogy nem lesz sétagalopp. Nem is volt…végig Sydney-ig turbulenciában repültünk…rohadtul nem hiányzott ez. Néha befo***m ugyan, de végül csak földet értünk (még egy gép sem maradt fent). Bár szerintem kicsit ferdén, mivel erősen oldalszélben kényszerültünk landolni.

Gyerekek, tudom, hogy könnyen beszélek most, de ha egyszer az életben lehetőség adódik egy csendes-óceáni túrára, akár csak nyaralni, vagy nászutazni…Fiji-t melegen ajánljuk! Gyönyörű ország eszméletlen szigetekkel, növény és állatvilággal, valamint roppant szimpatikus helyiekkel. Mivel már nekik is vannak konzervjeik, attól sem kell félni, hogy minket tálalnak fel vacsira a faluban!J

Valahol messze délen... 1. rész

Mielőtt elkezdenétek olvasni, figyelmeztetlek benneteket, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas képek, videók és leírások szerepelnek a következő történetben. Megpróbálom leírni, bemutatni a nyaralás során tapasztaltakat és a minket körülvevő környezetet és embereket is. Célom nem az öncélú magamutogatás, képekkel való dicsekvés, hanem élményeink leírása, képeink megosztása. Ez a nyaralásunk ugyanis a TOP 3-ban van benne és szeretném egy kicsit megosztani az örömünket a barátaimmal, olvasókkal, feltéve, ha van ilyenJ

Üdv néktek…rég nem jelentkeztem.

Tehát legutóbbi bejegyzésemben hazajöttünk a vidéki kirándulásról. Annyira belejöttünk a túrába, hogy Kata már másnap el kezdte tervezni a következőt. Na de hova…

-          Meleg tengert akarok sok napsütéssel! - így Kata.

-     Töltsd le a netről…én inkább hógolyózni szeretnék megint! Menjünk valami hegyes-havas országba! – próbálkoztam én

Persze, ahogyan az lenni szokott általában, győzött az asszonyJ Visszagondolva hála a jó égnek.

Mielőtt azonban rátérnénk a nyaralásra, elmondanám, hogy Katának sikerültek a vizsgái az egyetemen! A könyvelés nagyon jó lett, az üzleti jog, statisztika és mikroökonómia pedig közepes, de hát ez így is gyönyörű eredmény. Nagy GRATULA neki! Bódottág van!J

Ja, Gábor velünk lakik már 4 hete…azóta lakást keres, mióta visszajött Tündérmeseországból.

Nagyon gyorsan, napokon belül megszületett a döntés az okos fejecskéjében. Átbújt pár katalógust, utánanézett a környező szigeteknek, mérgező állatoknak, pókoknak, rovaroknak a neten és végezetül előállt Fiji-vel, azon belül is Matamanoa szigettel. Egy zsebkendőnyi méretű kis parányi sziget a főszigettől nyugatra másfél órára hajóval. Tom Hanks a szomszéd szigeten volt számkivetett (pedig csak át kellett volna menni a sziget másik oldalára, onnan csodásan ellátni az egy köpésre lévő szomszéd sziget épületeiigJ)...ellenben vele, nekem sikerült felnyitnom saját kezemmel a kókuszdiót, de erről majd később.

Ez fasza, mondtam végül Kata ötletére…valójában Vanuatu és Fiji között választottam volna én is, de hát a döntés nem az én kezemben van ilyen fajsúlyos kérdésbenJ

Belevágtunk, elmentünk két hétre rá egy utazási irodába és azon nyomban meg is csappant a bankszámlánk…ott helyben lefoglaltuk oda-vissza a repülőt, a reptéri transzfer járatot a kikötőbe, a hajó utat a szigetre és a szállást 5 éjszakára November 1-től 6-ig. Majd hazamentünk és vártuk a nagy napot! Előtte még Kata vett nekem egy igen pöpec búvárszemüveget pipával, két nagy strandtörülközőt és számoltuk vissza a napokat!

Na de hol is van Fiji? Eszik e vagy isszák? Kik lakják egyáltalán? Fiji-n van áram?

Aki nagyon utána akar járni a történelmének az nézzen utána a wiki-n: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fidzsi-szigetek vagy inglisül http://en.wikipedia.org/wiki/Fiji

Röviden: XVII. sz közepén járunk, Abel Tasman két felfedezés (Tasmánia és Új-Zéland) között szakított egy kis időt és felhajózott északabbra gondolom nyaralni. Itt talált rá erre a több, mint 300 szigetből álló szigetcsoportra, melyek már javában lakottak voltak úgy 2000 éve. Az itt élők hábortítatlanul éltek a kis szigeteiken, harcoltak egymással és zabálták egymást. Tasman után jött Cook kapitány és igen intenzív sziget átnevezésbe kezdett. Ismerős történet, mi? Azzal a különbséggel, hogy Cook kapitány volt is valaki és nem azért lett ‘Matanitou ko Viti’-ből Fiji, mert kicsinyes módon így akarta volna kiiktatni felfedező elődeit a történelemkönyvekből, hanem egyszerűen félrehallotta a lelkem. Cook nyomában megtelepedtek az angolok, és hozták is magukkal az angol gyarmatok elmaradhatatlan kellékeit, az érthetetlen angolt beszélő indiai munkásokat. Azok persze a bennszülöttek fejére nőttek, majd idővel politikai befolyásra tettek szert, amit a bennszülöttek érthető módon nem néztek jó szemmel és évtizedekig tartó etnikai viszályok jellemezték a közéletet, puccsokkal és annak minden negativ hatásával.

Egy ideje már újra a bennszülöttek vannak nyeregben, az indiaiak egy része áttelepült valahova máshova a térségben (van egy sejtésem, hogy hovaJ).

Maga az ország egyébként ötöd Magyarországnyi méretű 840e fős lakossággal, de a legmagasabb pontja 300 méterrel veri a Kékest.

Ja, emberevés. A Wikipedia szerint 1959-ben matuzsálemi korban hunyt el az utolsó ember, aki még fiatal korában embert evett…valószínűleg azt mondta volna, hogy az a hosszú élet titkaJ Magára a kannibalizmusra igen egyszerű és gyakorlatilag érthető magyarázatot is adott egy korabeli törzsfőnök egy misszionáriusnak:

-          Nektek vannak húsaitok dobozokban, nekünk nincsennek. Az emberhús viszont adva van… - hozzá kell tenni, olyan sok haszonállattal sem rendelkeztek a korabeli fiji emberek.

A bennszülöttek vuaka mbalavu-nak hívták a halott embert, azaz hosszú disznó, mivel állítólag disznó íze van…az index cikke után ezen már nem is csodálkozomJ: http://index.hu/tudomany/2012/11/15/sok_kozos_tulajdonsagunk_van_a_disznoval/

Indulás

1-jén hajnalban indult a gép Sydney-ből 6:30-kor. Szerencsére Gábor szintén korán kel melója végett, így kidobott minket a reptérre hajnali 5-re. Az út során nem történt semmi különös, gyönyörű időnk volt, az óceánt lehetett vizslatni egészen Fiji-ig a tiszta, felhőmentes égnek köszönhetően…ennek meg is lett a böjtje visszafele…J

Nadi városában landoltunk 12:00 körül, illetve szerencsére a repterén, ami a város külterületén található (az időeltolódás 2 óra Fiji javára). A páratartalom kicsit magasabb, mint az általunk megszokott…meg is csapott rendesen. Innen busszal vittek le minket a kikötőbe. Nadiból sokat nem láttunk, de az utak mellett erősen gettó jellege volt a városnak. Szedett-vedett, főleg könnyű szerkezetes házak, pálmafákkal, néhol sírokat is láttam a kertekben. A lakosság igen vegyesnek tűnt, fiji emberek, indiaiak, arabok…érdekes volt megfigyelni, ahogyan közeledtünk a kikötő felé és megsokasodtak a szállodák. Míg pár perce még szutykos kis kertek néztek ránk, addig a parthoz közeledve frissen vágott, zöld pázsit fogadta a külföldi turistákat a pálmafákkal tarkított golfpályákon, a szállodák előtt pedig tradicionális népviseletbe öltözött biztonságiak sasoltak minden gyanús dologra, személyre. Nagyon komoly, szigorú arcberendezéssel rendelkeznek a bennszülöttekJ

Sydney

Fiji

reptér környéke

A kikötő nem túl nagy. Van hely pár nagyobb hajónak, de annyi. Benyomtak még egy földszintes fapados plázát is, ahol viszonylag jó áron lehet beszerezni ajándéktárgyakat. Vettem is egy fiji inget és egy szalmakalapot. Szerencsére lehetett aussie dollárral is fizetni, így még nem is kellett hozzányúlni a fiji dolláromhoz (mert dollár a hivatalos fizetőeszköz itt is). Délután 3-kor indult hajónk a szigetre.

hajónk

balra a távolban ott vár minket Matamanoa

erre a lélekvesztőre kell átszállni a katamaránból

Maga a hajó ismerős volt. Ugyanilyen típusból sok rohangál Sydney-ben is, főleg bálnanéző útra viszik a jónépet. Katamarán, három szintes. A legfelső szinten (upper deck) foglaltunk helyet. Szép lassan vánszorgott ki az öbölből a hajó, betartva a sebességkorlátozást, de mihelyst nyílt vízre ért, felnyerítettek a lovak és durván el kezdték húzni a hajót. Szélsebesen hasítottuk a néhol méteres hullámokat, de a hajó méreteiből adódva, nem jelentettek ránk veszélyt. Ugyanakkor főleg a tetőn érezni lehetett, hogy rendesen telibe kapjuk őket, így Kata már nem élvezte annyira. Szinte hallottam Vuk zenéjét…JJ

BULA!!!J (fijiül szia, hello…mindenki ezzel köszön…egyszer elmondtam az egyik helyinek a magyar jelentését, nevetettJ)

A másfél órás út közben érintettünk pár szigetet. Aztán végre megpillantottuk a távolban Matamanoa szigetét. Nyíl egyenesen közelítettünk felé, elhagyva pár, szerintem lakatlan szigetet és végül végcélunkhoz közelítve el kezdett lassítani a kapitány. A szigetet körülölelő atoll miatt a parttól egy km-re megálltunk, ott várt minket egy kis lélekvesztő. Az hozza-viszi a vendégeket a szigetről a hajóhoz és vissza. Átszálltunk a ladikba és kicsorogtunk a partra…komolyabb kikötő híján mezítláb kellett kikelni a csónakból. A homokos tengerparton rögtön partot érés után már fogadott is minket egy delegáció. Felkísértek minket a bárhoz, ahol elő voltak készítve székek kis asztallal, welcome koktéllal mindenki számára. Szép gesztus, még akkor is, ha alkoholmentes volt…J A főrecepciós üdvözölt minket, elmondta a kötelező ismertető szöveget blabla majd jöttek a zenészek és játszottak nekünk egy fiji dalt. Ezzel meg is adták a lökést a jó hangulatnak…imádom az ilyen bennszülött mókázásokat.

később kiderült, ő az egyik zenész

Matamanoa kb 500 méter hosszú és 200 méter széles…vagy kevesebb, nem tudom. Van rajta egy nagyobbacska domb a közepén és a sziget túlsó végében egy teljes mértékben megközelíthetetlen sűrű, áthatolhatatlan növényzettel borított nagy sziklatömb. Kókuszpálmák dögivel mindenhol, leesett kókuszdiók hevernek szana-széjjelJ Gekkók, madarak is megtalálhatóak, de szerintem annál nagyobb emlőst még nem láttak arrafelé, csak a fagyasztóban…még egér sincs, ahogyan sem csótányt, sem pókokat nem láttunk.

A földszintes főépülettől kis, kókuszpálmákkal övezett ösvény vezet a házakhoz. 20 parti faház és 13 kertre néző házikó van rendszeresítve a vendégeknek. Mi egy kertre nézőt foglaltunk le. Tökéletes választás volt az is.

A kicsiny ház egy szoba, fürdőszobás. Klíma és egy ventilátor segített elviselni a meleget… Szépen megágyazott ágy, tiszta lakás fogadott minket. Jó érzés volt leülni, elterpeszkedni az ágyon és kipihenni magunkat…pár percig. Mivel azonnal be akartunk rohanni a tengerbe. Átöltözés, búvárcucc felkap és indulás! A sziget dél-nyugati oldalát preferáltuk, mert ott lehetett jól napozni dél után és búvárkodni.

A tájkép, ami fogadott, gyönyörű…de beszéljenek inkább a képek.

Isten hozott

                                      

ebben a házikóban laktunk

tengerre néző lakok

a sziget másik oldala, ott a homokos részen van lehetőség átsétálni a másik oldalra

napfelkelte

 
 

középen a távolban Monuriki szigete

…és itt, az első fürdésnél követtem el egy nagy hibát. Elfelejtettem magammal vinni a vízbe a Gábortól kapott vízálló fényképezőgépet… Történt ugyanis, hogy a búvárkodás vége felé a víz alatt a part felé fordultam és nem messze tőlünk Katával, ott úszkált egy reef shark (szirti cápa). Nem volt nagy, kb 1-1,5 méteres, de akkor is csodálatos volt…mutattam Katának, hogy nini, ott úszkál cápali. Érdekes, hogy nem voltunk megijedve…valószínűleg egy nagyobb testvérétől kissé idegesebbek lettünk volna, de így csak szimplán izgatottak voltunk, meg dühösek, hogy pont most nem volt nálunk a kamera…

A helyiek egyébként mondták, hogy azoktól nem kell tartani. Dagálykor bejönnek, mert beférnek. A komolyabb méretekkel és emberevési statisztikával rendelkező egyedek azonban kívül maradnak.

...folyt. köv. holnap...