A munka

Újabb két hónap telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Tél van, ilyenkor behúzódunk az odúnkba és a kandalló mellől figyeljük, ahogyan üvölt a rideg, téli szél és nagy szemekben hullik a pelyhes hó…avagy majdnem így történtJ A júniust leszámítva nagyon kellemes telünk volt idén. Napközben átlagban 20 fok, éjjel 8-10, előkerültek tehát a pulóverek is a szekrény aljáról.

Azért beüzemeltük a korábban említett elektromos radiátort is, ami rendesen megdobta az áramszámlánkat, de legalább Kata nem fázott már végre a lakásban éjjelente.

Gondolkoztam, miről írjak, aztán eszembe jutott, hogy szinte alig meséltem valamit a melóról…

Minden közel 40 éve kezdődött, mikor kivándorolt egy vállalkozó kedvű német fiatalember, aki 1977-ben megalapította a bajor éttermét a történelmi Sydney szívében, a Rocks-ban. Bajor ételekkel, bajor sörökkel és bajor népviseletbe öltöztetett alkalmazottakkal az évek során egyre sikeresebbé vált és ahogyan minden prosperáló vállalkozásnál, ő is el kezdett nagyban gondolkodni. Olyan nagyban, hogy megszerezte az egész épülettömböt, ahol az étterme található és nyitott is benne még egy bazi nagy bárt, majd további három éttermet (japán, francia, és egy steak-es). Valamint szépen sorjában megnyitottak város és országszerte a vállalatbirodalmának kisebb egységei Bavarian Bier Cafe néven.

Maga az épület Ausztrália egyik legöregebb örökségvédett épülete. Több, mint 150 éves, homokkőből épült valamikori raktárépület. Kitűnő terep ez egy autentikus bajor étteremnek. De az a bazi nagy bár - amely az Argyle névre hallgat – is pompásan mutat az évszázados fa gerendáival és lépcsőivel, valamint igényesen kialakított bárjaival, pihenő részlegével…na de térjünk vissza az étteremre.

Ide vettek fel tavaly februárban. Természetesen egy nyomokban igazságot is tartalmazó önéletrajz beadása után. Első nap levágták, hogy kamu az egész és bárban korábban kizárólag a pult másik oldalát támasztottam és a kávégép nálam az a kis szar sistergő fém izét jelentette. De valami oknál fogva, azt mondták rendben van.

El kezdtem tehát dolgozni, mint bartender. A bárban három sörcsap van, és rajtuk keresztül közel 10 fajta bajor csapolt sör csordogál a korsókba, melyek három méretben találhatóak (300ml – magyarul pohár, 500ml – korsó és az egy literes Stein). Az árak pedig valahol 8 (pohár)-12 (korsó)-24 (liter) dollár környékén mozognak. Hehe, átszámoltátok mi? Nem szabad…

A sör mellett természetesen árulunk borokat is (ausztrál, új-zélandi), valamint rengeteg féle töményt, schnapps-t, ami mondjuk inkább likőr, továbbá szintén kapható üdítőital. Az étterem konyhai részlege nem hozzám tartozik, így arról annyit, hogy tipikus német kaják: csülök káposztával, kolbász káposztával, rántott sertés káposztával, sertés burger stb… Az egész étterem kb. 5-600 férőhelyes, de mindez 5 helyszínre lebontva. (Egészen tavalyig egyébként kétszintes volt, de a sok vesződség miatt inkább megszüntették a felső szintet, és helyette nyílt a francia étterem. A fenti részben még kettő bár volt)

Már a bejáratnál oda van telepítve 15 hosszú fa asztal padokkal, majd még egy brasserie rész is további 14-15 kisebb asztallal és székekkel. Kívülről még nem is látszik különösnek, de ahogyan belépsz az épületbe és elhagyod a jobb kéz felől látható vitrint, ahol a VIP tagok neveivel (Karl-Heinz Rumennigge, Dirk Nowitzky) ellátott kerámia korsók várakoznak a tulajdonosaikra, eléd tárul maga az étterem. Nem is a méret, ami megfogja az ide érkező embereket, hanem az ódon épület adta hangulat az autentikus bajor élő népzenével. Meg valószínűleg a hostess, pincér és báros lányok dirndl-ből kivillanó keblei…J

A nagy teremből nyílik még egy rész 120 ember részére, és végül legbelül a bár további 100 férőhellyel.

Általában hárman-négyen dolgoznak egyszerre a bárban, de péntektől vasárnapig van, hogy tízen, vagy többen. A pincérek által felvett italrendelések mikor beérkeznek hozzánk, elkülönítjük a rendelés felvétel helyszíne alapján és odakészítjük a tálcára a ’runner’-eknek, akinek a munkája kivinni a vendégeknek a piát.

Ez így elég egyszerűnek hangzik, az is, csak full ház esetén baromi nagy a rohangálás…rohadtul ’busy’J

Én állok a fő csapnál mert mind a két kezemmel tudom egyszerre csapolni a sört, van, hogy hármat is, így gyorsabb vagyok, mint a többiekJ Ennek köszönhetően kevesebbet kell a bárba betérő vendégekkel foglalkoznom.

Ellenben a visszaérkező poharakat nem kerülheti el senki. Azokat is szét kell szortírozni és úgy betenni a mosogatógépbe, majd kivenni és eltenni rekeszestül.

Az egész meló nem igényel túl nagy szellemi erőfeszítést, fizikailag viszont elég megterhelő. Elég gépies, ugyanazok a mozdulatsorok ismétlődnek, de hát mind gépek vagyunkJ

Mikor megérkezik a ’docket’ (rendelés), az épp ott lévő kiadja az utasítást, hogy ki mit hozzon, csináljon és már mehet is kifele a tálcán.

A tavalyi év folyamán pár hónapra felbéreltek egy professzionális barista-t (kávé mester). Ő az alapoktól kezdve megtanította nekünk a kávékészítés fortélyait. Nagyon reménytelen esetnek indultam, de szerintem jó barista lett belőlem az idők folyamán, ami eltartott pár hónapig. A latte art is elég jól megy. Most próbálom még magam tovább képezni. Aztán meglátjuk mi lesz belőle(m).

Amit a legjobban élvezek egyébként ebben a barista munkában, hogy szeretem is csinálni.

Arra a kérdésre azonban, hogy ezzel akarok e foglalkozni a továbbiakban is, nem a válaszom. Nem tudom elképzelni magam a bárban még 3-5 év elteltével is (aztán ki tudjaJ). De most ez a lehetőség adódott és kihasználom. Adott körülmények között viszonylag jó helyünk van Katával (július eleje óta már ő is a bár mögött dolgozik). Nagy cég, forgalmas hely, mindig van meló. Diákvízummal és azzal a végzettséggel, ami nekem van pedig nem ugrálhatokJ

Most megyünk haza novemberben 3 hétre, de ha visszajöttünk, akkor leülök és komolyan elgondolkodom, hogy milyen további lehetőségeim adódhatnak itt ausztrál földön. Addig is élvezem, hogy azt csinálom, amit szeretek…úgyis az a legfontosabbJ

kilátás a bejáratból

ott szemben van az étterem

ez a felső részen készült..tavaly bezárt és helyette nyílt a francia étterem

ui.: Említettem az élő zenét. Igazi Oom-Pah-Pah muzsikával szórakoztatják a jónépet. Ausztrál banda, bajor népviseletbe öltözve játszanak. Szeretjük őket, írtó jó fejek!

Winter is coming

Ahogy május elején hazament Laci, bekopogott a tél és itt is maradt. Na nem 40 évig, mint a ruszkik Magyarországon…legalábbis remélem.

Most vagy én lettem nyámnyila picsa, vagy tényleg hideg van. Mondjuk előbbit erősíti az a tény, hogy az utcán jelentős számban képviseltetik magukat az atlétás, papucsos egyének még most is, míg én sapka-kabát kombináció nélkül ki sem lépek az ajtón (13-15 fok volt az elmúlt napokban). Valamint lent a strandon hajnali 6-kor már ott úszkálnak a vízben a szörfösök. Kint 9 fok van, de ezek még meg sem várják, hogy feljöjjön a Nap, már ott vannak a homokban a deszkáikkal. A cápák meg sajnálhatják, hogy nem szeretik a hideg vizet…mennyi kaja van pedig errefeléJ

Hogy védjem magam az esetleges gúnyolódásoktól, azért tényleg eléggé hűvös van. Kint is, és a lakásunkban is. Megvan azért a hátránya ennek az apartmannak is. Mivel itt vagyunk egy domb tetején rálátással a tengerre, magától értetődik, hogy telibe kapjuk az összes hideg szelet, ami a víz felől érkezik. Ráadásul keletre néz, így dél körül már csak a TV-ben látom a napot itthon. Ennek köszönhetően délutánra durván lehűl a hőmérséklet a lakásban. Kora este már didergek…Kata meg reszket.

Nem tehettünk mást, elmentünk Harvey Norman-ba és vettünk egy elektromos radiátort. Már előre félek az energia számlától. Itt a kormány nem tervez rezsicsökkentést…hja, ha az ausztráloknak is lenne olyan géniusza, mint a magyaroknakJ

Jut eszembe, ausztrál kormány. Kevin Rudd ex-miniszterelnök éppen az imént buktatta meg a jelenlegi miniszterelnöknőt, Julia Gillard-ot a Munkáspárt vezetésében. Ugyanez történt 3 éve, csak a szerepek cserélődtek fel. Ez egyben azt is jelenti, hogy a következő napokban újra Kevin Rudd lesz majd Ausztrália miniszterelnöke. Amint persze megdiskurálták ezt a kormányzóval. Az egész bizalmatlansági szavazás mögött egyébként a párt népszerűségvesztése állt. A közvélemény-kutatási adatok alapján jókorát fognak bukni a szeptemberi választásokon. Na, ennek akarnak elébe menni és legalább csökkenteni a veszteségeket, vagy akár megfordítani is az állást. Bár szerintem ezek után az ellenzék vezérének Tony Abbott-nak már csak hátra kell dőlnie és kivárnia szeptemberig, mikor a választás után beleülhet az áhított székbe.

Próbáltam politikai kérdésekről beszélgetni ausztrálokkal, de esélytelen. Vagy teljesen leszarják, vagy megtartják az őszinte véleményüket maguknak. Szerintem a fenti eseményekre is valami hasonlóan reagálhattak:

-          Kevin Rudd again? Good on ya mate!

Rudd-nak egyébként ez a harmadik próbálkozása volt a hatalom visszaszerzésére. A második után márciusban kijelentette, hogy visszavonulót fúj és felsorakozik Gillard mögé. Ehhez képest szépen kitúrta most a hatalomból. Mikor emlékeztették korábbi szavaira, tömören csak annyit reagált, majd az ausztrál emberek eldöntik, hogy jól döntött e.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aki a pókok iránt érdeklődne, hogy találkoztunk e már valami lénnyel, nos, annak itt van két fénykép.

Kata lefényképezte egy reggel a konyhában, és azzal ébresztett, hogy az orrom alá dugta ezt képet: Csaba…csinálj vele valamit! Megmondom őszintén másnak jobban örültem volnaJ

Ha a pók jóléte miatt aggódnál, ne tedd. Nem bántottam (túl gyors és eltaposni sem érdemes egy ekkora testetJ). Belelöktem a képen látható tekerccsel együtt a fazékba és kint a szabadban szabadon engedtük.

Ennél jóval durvább lett volna, ha álmomban kerényi egy alaptörvénnyel a kezében a melegek térhódításának veszélyéről értekezett volna. Azért is mondom ezt, mert két hete nagyon különös és egyben teljesen érthetetlen álmom volt. Azután riadtam fel, hogy Farkasházy egy melbourne-i autógyár igazgatójaként intézett lelkesítő beszédet a bezárás előtt álló gyár munkásaihoz, hogy van még pár hónap hátra, azt húzzuk meg. Annyi alapja van a sztorinak, hogy bezár egy autógyár ott délen. De hogyan került F. Tivadar a képbe? Fogalmam sincs. Mindenesetre eléggé szürreális volt.

A végére egy kis összehasonlítás ügyfélszolgálat terén:

A telefonom - amit tavaly májusban vettem – wifi-je bekrepált. Csak akkor működött, ha benyomtam a hátlapján egy picit. Egyértelműen kontakt, ráadásul típus hiba (rágugliztamJ). Nem szoftveres. Bementem a lakóhelyemhez legközelebbi Vodafone boltba és elpanaszoltam bánatom. Erre mi történt? Helyt adtak a sirámomnak és kaptam egy újat. Igaz, arról este meg kiderült, hogy nagyon súlyos szoftverhibával küszködik. Sebaj, másnap visszamentem és kaptam egy újabbat. Az már pöpecül működik. Még a képernyővédőmet is kifizették.

Katával ugyanez történt pár hétre rá. Megzavarodott a telefonja, bement vele, erre adtak neki egy másikatJ

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ezek az 'új' készülékek nem vadonatújak. Szervizben, szoftveresen felújított, rendbe szedett, letisztított telefonokról van szó (bár be is van csomagolva, mintha teljesen új lenne). De maga az eljárás akkor is tetszik.

A bankkártyámmal is hasonló dolog történt. Még februárban elázott ’Jet Speed Boat’-ozás közben (az rohadt jó volt...ilyen élményben volt részünk: http://www.youtube.com/watch?v=1Kut_5ebKag) és bár tudtam vele vásárolni, pénzt felvenni, de a paypass funkció nem működött többet. Bementem hát a legközelebbi Commonwealth fiókba és elmondtam, hogy ezt bizony heveny vízsugár érte, kéne egy másik. OK. Küldjük…3 nap múlva ott volt a postaládámban. Eleve semmi kártyadíjjal nem terhelnek, de még a cseréért sem húztak le, mint otthon. Igaz, itt nem is csesztetik a bankokat minden héten egy új adóval.

Ja, Sanyi a papagáj! Egy időre eltűnt, de aztán csak előkerült, kicsit megtépve. Azóta rendbe jött és állandóan jön hozzánk cukrot tarhálni. Napjában többször is. Kifigyelték ezt az ellenségei is - akik vélhetően elintézték - és azok is ide járnak. Sanyi meg fél tőlük. Így mikor iderepül az a két bűnöző, a kínai piacon vásárolt vízipisztollyal lövöldözöm őket. Mostanra, ha meglátnak engem a gengszterek, már repülnek is tovább. Senki sem bánthatja büntetlenül Sanyit!  Aki egyébként egy igazi kis szemét a párkapcsolataiban, mert ahány nőstény papagájt idehozott nekünk, mindig elkergette a cukor mellől. Csak ha jól lakott, engedte meg nekik a zabálást. De neki ezt is elnézzük. Olyan okos. Csak odarepül a kilincsre, óvatosan kopog a csőrével és vár. Nem fél tőlünk, ellenben a többivel.

Az alábbi videón éppenséggel jól viselkedik Sanyi fiú.

Canberra

Katának lejárt az útlevele. Mivel nem árt, ha van az embernek valami érvényes személyazonosításra alkalmas igazolványa külföldön, így felhívtuk az illetékeseket, a canberrai nagykövetséget. Elmondták a lehetőségeinket: A) vagy kérünk időpontot és elmegyünk a követségre a fővárosba, vagy B) megvárjuk, míg a konzul jön ide egy nyílt nap alkalmából. Utóbbiból negyedévente, ha egy van. Tehát mi utaztunk…

Felvetődhet bennetek, miért nincsen Sydney-ben konzulátos? Nos volt…azonban jó pár évvel ezelőtt az akkori kormány költségcsökkentés címén lecsukta a rolót Ausztrália legnagyobb városában, ahol több tízezer magyar állampolgár, vagy magyar származású ausztrál él. Mekkora ötlet volt baszki…legalább akkora, mint alagutat fúrni a löszfalba. Ráadásul a konzulátus itt volt majdnem a szomszédban, csak át kellett volna sétálnunk.

Na mindegy, Canberra-t is látnunk kell címszóval felhívtam először a követséget és kértem időpontot, majd az ACE autókölcsönzőt és le is foglaltam a kis Getz-t május 9-re csütörtökre. Csatlakozott hozzánk Kelemen Gabi is. Ő az, aki már itt héderkedik 13 éve…és még nem volt Canberra-ban. Na meg neki is lejárt a magyar útlevele. Igaz, neki már van ausztrál is, de azt mondja, ha haza akarna menni, akkor magyar útlevél híján vízumra lenne szüksége.

Szóval helyi idő szerint reggel nyolc körül sikerült elindulnunk és rátértünk a fővárosba tartó autópályára. Egy kicsi részt leszámítva ingyenes az út végig (azt a pár kilométert pedig ki lehet kerülni).

A követség a házunktól durván 300 km, de ezt a csekély távolságot 4 óra alatt gyűrtük le…kicsit sokáig tartott kievickélni a városból. Plusz nem is lehet döngetni az aszfalton, mert szigorúan veszik a gyorshajtást. Én meg nem szeretek szabályt sérteni külföldön. Később kiderült, hogy csak sikerültJ

Az odavezető utat különösebb probléma nélkül gyorsan letudtuk – leszámítva pár száguldozó gyökér kamionsofőrrel –, egészen addig a pontig, amikor le kellett volna fordulnunk Canberra felé. De ezeken a rühes utakon alig vannak kitáblázva a nagyobb városok is. Ennek megfelelően eltévedtem egy picit. Ahogy haladtunk, feltűnt, hogy már rég meg kellett volna pillantanunk a várost, de még mindig csak füvet meg szélmalmokat láttunk. Természetesen volt később is lejáró, de akkor már nagyon késésben voltunk és ráléptem a gázra.

Délre volt időpontunk, de kb. fél egyre értünk csak oda…persze teljesen feleslegesen izgultam, sehova sem siettek a követség dolgozóiJ

Maga a nagykövetség Deakin városrészben található egy diplomata negyedben, az utca végében a fiji és a ciprusi követségek mellett. A ház kívülről átlagos, de a magyar zászló azért dobott rajtaJ

Majdnem másfél év után léptünk újra magyar földreJ Milyen volt az első benyomásom? Hogy akit kihelyeztek ide külszolgálatra, az valami nagyon durva dolgot követhetett el a NER ellen és így büntetik…mondjuk nem köpött egyet Gyurcsány neve hallatán, vagy megkérdőjelezte a tündérmesehajhász miniszter elmeállapotát…de aztán továbbgondoltam. Itt van igaz, a semmi közepén egy halál ingerszegény környezetben, egy olyan városban, amit csak Ózd-alsónak hívok, de ha vetsz egy pillantást a képre, akkor láthatod, egy baromi nagy medencével ellátott épületben élnek, és gyakorlatilag alig háborítják őket…tiszta nyugalom szigeteJ

Egyébként aranyosak. Gyorsan elintéztük, amit kell, és távoztunk. Elvégre városnézésre jöttünk, vagy mi a fene (az útlevél egy hónapra rá érkezett meg, érdekes, a Gábornak sokkal hamarabb).

Canberra-nak érdekes története van. Gyakorlatilag a két legnagyobb város, Sydney és Melbourne csatározásának a terméke. Nem tudták eldönteni, hogy ki legyen a főváros, így inkább felépítettek egyet. NSW állam adta rá a területet, de Melbourne csak azzal a kikötéssel ment bele, hogy a város nem lehet közelebb Sydney-hez, mint 260 km. Hogy ennek mi értelme, nem tudom. Mindenesetre ez is egy olyan megtervezett város, mint Niemeyer Brazíliavárosa…csak arányaiban sokkal kisebb. A Parlamenten és pár múzeumon kívül semmi látnivaló. Minden és mindenki az odatelepült kormányzati tisztségviselőkre és diplomatákra van berendezkedve. Nekik épült.

Aki szeretne még többet olvasni erről az itt és itt megtalálja a kívánt információkat.

A mi figyelmünk csak a Parlamentre korlátozódott. Nem szeretnék litániát írni róla, aki szeretné jobban megismerni az építésének körülményeit, annak itt van angol nyelven.

Aki veszi a fáradságot és ellátogat a városba, annak mindenképpen be kell térnie az épületbe. Eleve ingyenes mind a parkolás a Parlament alatt és a belépés is. Ráadásul plusz érdekességként szerintem a canberrai Parlament körül vezet a világ legnagyobb körforgalmaJAz épület ki van bélelve márvánnyal rendesen, nem sajnálták belőle az anyagot. Itt található a világ legnagyobb faliszőnyege is, de mondjuk ez nem hozott lázba. További érdekesség, hogy nyugodtan fel lehet menni lifttel a tetőre és ott készíteni fényképeket a facebook családi albumba. Fent azonban mikor körbenézünk, már nem látunk semmi különlegeset...távolban pár hegyet, de annyi.

Akit egyébként érdekel az ausztrál két kamarás törvényhozás, annak itt egy érdekes tanulmány magyarul.

Miután letudtuk a Parlamentet, ideje volt hazafelé tolni a biciklit…kezdett sötétedni, és még hátra volt pár óra vezetés.

a faliszőnyeg

képviselőház

szenátus

a tetőn

a zászló alatt

Gábor és John Howard korábbi miniszterelnök

én inkább maradtam a királynőnél

A történet azonban itt nem ért véget…két hétre rá kaptam egy emailt az autókölcsönző cégtől, hogy megvágták a bankszámlámat 64 dollárral, mert továbbították a felelősségem elismeréséről szóló nyilatkozatom a canberrai rendőrségnek (ilyet mindig aláíratnak kölcsönzés során…gondolom otthon is). He? Eleve mi az, hogy 64 dolcsit leakasztanak egy enter gomb lenyomásáért. Na mindegy…már sejtettem, hogy ez lesz a legkevesebb, amiért sír majd a számJ Az emaillel jött egy értesítés is, hogy ezen a számon tudom megnézni az „infringement notice”-t. Megtettem…795 dollár. Ekkor komolyan elgondolkodtam, hogy lehet átmentem valakin és nem vettem észre? Mármint ennyi pénzért már minimum valami durva dolgot kellett volna elkövetnem.

Felhívtam a rendőrséget és tájékoztatást kértem, hogy mi történt, mert kicsit sokallom az összeget. Ekkor megnyugtattak, hogy valószínűleg csak azért látom, amit látok, mert a rendszer úgy érzékeli, hogy céges autóval (az autókölcsönző cég nevén van a járgány) követték el a szabálytalanságot…az legalább kiderült, hogy csak gyorshajtás. De még így is, 795 dollár gyorshajtásért? Egy Hyundai Getz-cel? Na neeeJ

Felhívtam hát sokat látott és hallott kuzinomat, Gábort és elmondtam bánatom. Ő pedig megerősítette a korábban elmondottakat. Korábban a céges autóval elkövetett gyorshajtásokért nem tudtak kiosztani pontokat, nem tudtak kit felelősségre vonni. Hogy kiküszöböljék ezt a problémát, most már úgy büntetik a cégeket, hogy amíg valaki nem vállalja a felelősséget a gyorshajtásért, addig horror büntetést rónak ki az üzemben tartóra. Abban a pillanatban viszont, mikor valaki felteszi a kezét, a büntetés mértéke is csökken.

Én már 400 dollár büntetéssel is boldog lettem volna. Ehhez képest szinte ugráltam az örömtől, mikor megjött a múlt héten az értesítés:

Sydney házai, kirándulás, offroad miegymás...

Itt volt 3 hétig Kata egyik barátja, Laci. A vendégszobát…azaz a vendégsarkot kapta meg pazar kilátással a tengerreJ Az első héten volt tervben, hogy körbevisszük a városban, de egy hét múlva rájöttünk, hogy Sydney egy turista számára nem turistaparadicsom. Itt van az Operaház, Harbour híd, maga a Port Jackson öböl, Manly, Darling Harbour, a botanikus kert, parkok, Sydney Tower és strandok, part menti sétányok…de ennyi. Természetesen rengeteg múzeum is megtalálható a városban, de azok nem mindegyike turista kompatibilis. A Museum of Sydney-t és a Barracks-ot, vagy a rendőrségi múzeumot például jó szívvel ajánlom, de a Modern Művészetek Múzeumát már kihagynám. A parkok látogatása is csak az itt élők számára jelent kikapcsolódást, pihenést. A turista nem piknikezni és sportolni jön a városba.

Ami a személyes kedvencem az az utcákban való csavargás, a különféle stílusokban épült házak közötti barangolás, megfigyelés…de ez sem köt le sok embertJ

Ha már a házaknál járunk…

Sydney-ben nem hiszem, hogy létezik városképvédő testület, máskülönben mi magyarázná ezeket itt?

De nem csak az épületek különbözősége árulkodik abszolút fejetlenségről, hanem az utcák elrendezése is.

 OK, valószínűleg az a sok kacskaringós kis utca a Sydney-re oly jellemző dimbes domborzata miatt alakulhatott ki. Itt, az Eastern Suburbs-ben (ha ránéztek Sydney térképére, akkor a városközponttól keletre terül el jó pár kerület és azok összefoglaló neve az Eastern Suburbs), ahol élünk rengeteg található belőlük. Hangulatos, fákkal körülvett utcák, kávéházak, kisebb kajáldák, boltok, hotelek pub-bal, érdekes csinos házak…

De nézzük, milyenek is ez utóbbiak errefelé…

Colonial

www.prospergroup.com.au

Nevéből is adódóan abban az időben épültek, mikor Ausztrália még csak egy kolóniaként létezett tele az anyaországból importált elítélttel és szerencsét próbálókkal (sikk az, ha valaki fel tud mutatni egy elítéltet a családjában…a XIX. századból természetesen).

A colonial stílus állítólag virágkorát élte a ’30-as, ’40-es években is. A szobák, konyhák, étkezők hatalmasak…elvégre valahogy el kellett férnie az egójuknakJ

A ház körül veranda fut végig. Azt hiszem, ilyen házakat láthatunk a XIX. sz.-ban játszódó filmekben is.

Victorian Terrace

Ez az egyik kedvencem. A XIX. század vége felé kezdték el építeni őket. Tipikus sorházak, tipikusan a dolgozó osztály lakta őket. Jellemzően 2 szintesek, kb. 4 méter szélesek és változó hosszúságúak. Az alsó szinten rendszerint nappali és egy étkező található, az emeleten pedig a hálószobák egy erkéllyel az utcára nézve. A konyha, fürdő, mosószoba kiszorult az alsó szinten a ház végébe. A lakás hátsó kijárata egyébként egy kisebb kertben végződik, ahol fel lehet állítani egy BBQ-t és áthívni a haverokat egy össznépi vedelésreJ

Roppant népszerű lehetett, mert rengeteget felhúztak akkoriban. Meglehet, a hely szűkössége folytán nyúltak ehhez a típushoz. Ezekben a házakban még volt anyag…ma is állnakJ Igaz, aki beköltözik egy ilyen házba, az nagy eséllyel kap lakótársul rengeteg élőlényt is, mint pl. pókokat, csótányokat, hangyákat…de lehet velük élni.

Federation

Ausztrália 1901-ben, mint szabad államok szövetsége (Nyugat-Ausztrália, Queensland, Új-Dél-Wales, Victoria, Dél-Ausztrália, Tasmánia, Északi Területek és az Ausztrál fővárosi terület) a Brit Nemzetközösség tagja lett, független állam (bár a kormányzó révén a királynő még mindig államfőként gyakorolja a hatalmát az országban) bár a kapcsolatuk az anyaországgal igen erős maradt minden téren. Az ekkortájt felhúzott házak így a federation stílusban épültek. Legjellemzőbb tulajdonságuk: barna, avagy vörös téglát használtak, a ház elején egy tornác található, amire a fő hálószoba néz. Mögöttük található még két szoba, majd egy nappali és megint a hátulsó részben a fürdő, mosószoba, konyha. Úgy látszik nem akarták felhívni magukra a figyelmet, amikor főztek, nehogy az utcáról berongyoljanak éhenkórászok.

ebben laktam

www.prospergroup.com.au

A hátsó kert ezekben a házakban nagyra sikeredett…legalábbis, amelyikben én éltem egy ideig 3 éve, az nagy kerttel rendelkezett. Keskeny, ámde hosszú ház, hosszú kert, nagy pókokkal és csótányokkal.

Kaliforniai bungaló

Hollywood hatása nem csak az autók megjelenésében, ruhákban és új bútorokban volt tetten érhető, hanem az építészetben is. 1915 és 1940 között épültek a ’kaliforniai bungalók’ Ausztráliában. Nagyon elterjedt itt az Eastern Suburbs-ben is, de szerte a városban, mármint más külső kerületekben szintén megtalálhatóak. Egyszintes, téglaépítésű lakások kis verandával, kerttel.

Ikerházak

Egyértelmű…egy ház, két lakással egy közös fallal elválasztva…két kert tartozik hozzá.

További épületek

Rocks-ban

régi vámház a kikötőben

Rocks-ban az egyik legrégebbi
épségben meghagyott épület

Visszatérve a házakról Sydneyre. Miután ki lett pipálva az összes általunk fontosnak vélt látványosság, eldöntöttük, hogy bérelünk egy autót és körbejárjuk a vidéket. De előtte még el kellett látogatnunk egy orvoshoz is. Laci szeme ugyanis durván begyulladt…állítólag a hosszú repülőút során kissé legyengült a szervezete és könnyebben elkapott valami bakteriális hülyeséget…úgy voltunk vele, majd jobb lesz…nem lett. Felhívta a magyar biztosítóját, akik meg készségesen kikerestek neki egy kórházat, hogy menjen oda, ott várni fogják. Gondoltuk ez előre le van zsírozva, velük vannak szerződésben. A cím Castle Hill-ben volt, baromi messze tőlünk, de gyakorlatilag még mindig Sydney…a legkönnyebben úgy tudnám érzékeltetni a távolságot, hogy mondjuk Budapestről elküldtek minket Siófokra orvoshoz. Egy Medical Centerben találtuk magunkat, amiből szerte a városban rengeteg van minden sarkon. Itt a házunk körül 1km-es sugarú körben is vagy fél tucat. De nekünk oda kellett mennünk az Isten háta mögé, mert otthonról ezt mondták. Másfél óra utazás után (vonat és busz kombó) realizáltuk, hogy valamit elcsesztek otthon, mert az adott címen egy másik Medical Center volt. Úgy döntöttem, felhívom a biztosítót pontosítás végett. Mikor tisztáztuk a félreértést, akkor csak úgy kíváncsiságból rákérdeztem, hogy azért kellett e eljönnünk ide faluvégre, mert csak ezzel vannak szerződésben…és igen, nemJ Csak ezt dobta ki nekik a GOOGLE! J Innen üzenem nekik, hogy ****** ****** ****** ******…ennyi ésszel szabadlábon. De lehet csak azért szívattak meg minket, mert miért ne…Sydney-ben héderkedsz? Nnna jól van…J

Mindegy, szteroid felír, szembe csepegtetés elindult, szem rendbejött pár nap alatt.

Szóval az autó és a kirándulás. Ezúttal egy négykerék-meghajtásút néztünk ki magunknak az AVIS-tól. Egy Rav 4-et kaptunk 3 napra. Jött még velünk két barátunk is.

Az első nap felautóztunk Port Stephens-be, ahol már korábban jártunk homokszánkózni két hónapja, viszont megfogadtuk, hogy visszajövünk még…megtettük (lásd korábbi bejegyzést). A 32km-es homokdűnében lehetőség van kocsikázni is az arra kijelölt pályán, de csakis 4WD autóval. Ezért kellett a dzsipp…gondoltuk kipróbáljuk, milyen a buckák között teperni. Pár dollárért kell venni behajtási engedélyt, de utána tied a pálya.

Első szabály, hogy engedd le a kerekeidből a nyomást minimum a normális felére. Nagyobb felületen jobban tapad. Továbbá ne menj gyorsan, mi majdnem benéztükJ Belementem pár buckába, amit nem láttam előre. Utána azon paráztam, hogy biztos eltört valami kis szar az ugratástól…

Úti célunk egyébként egy hajóroncs volt, amit vagy 40 éve sodort partra egy cefet nagy vihar. Elszállítás helyett itthagyták mementónak. Hajdanán egy óriási tanker volt, de mára nem maradt sok belőle. Állítólag jó cápahorgász hely, szóval ide még vissza kell jönnünk…nem fürödniJ

A roncstól az északi vége a strandnak kb 16 km. Nekivágtunk. Elég ijesztő…néhol a buckák és a tenger között mész igen keskeny sávban…mindig attól tartottam, hogy belemegyek a vízbe aztán ott ragadunk…a dagály meg viszi a járgányt.

Lassú tempóban haladtunk, mivel a homok néhol mély volt. Állandóan váltogattam a felezőbe s vissza…éreztem az égett szagot, de hogy honnan jött, fogalmam sincs…szerintem a gumi volt, vagy a motor…most már mindegyJ

Nagy nehezen átértünk, ott már megkönnyebbültem. Kerestünk egy benzinkutat, felfújtuk a kerekeket, benéztem a kocsi alá…minden a helyén volt. Bár még mindig éreztem az égett szagotJ

 

  


Második nap délre vettük az irányt…szokásos program: Great Ocean Road, Kiama, Jervis Bay, Kangoroo Valley. Előző kettőről nem szólnék, megtettem már párszor. Jervis Bay-ben is jártunk januárban, de most egy másik strandra látogattunk el…mint kiderült a legjobb ötlet volt aznapJ Cave beach. A strand a nemzeti park területén található, minek okán belépővel lehet csak behajtani, de igazán elenyésző összeg az a 7 dollár három napra. Figyelembe véve, hogy mit kapsz ezért. Gyönyörű a strand és a környező kis erdő. Végre megtaláltam azt a strandot, amit mindig is kerestem…fa korláttal övezett lépcsőn kell lejutni a homokos strandig, két oldalát sziklafalak zárják, a homokos strand határán túl pedig füves, rész az erdőig…itt ráadásul volt egy barlang is…nem meglepően innen a strand neveJ

 

A strandhoz tartozik egy kemping is. Lévén ősz van, gyakorlatilag alig voltak a területén. Infrastrukturálisan jól el van látva. Tűzifák bekészítve, sátorhelyek kijelölve, wc, zuhanyzó egy zárt, fedett épületben és persze rengeteg kenguru. Akiket etetni is lehet…az az valószínűleg nem, de mi nem tudtunk ellenállni nekik, ahogy az a képeken is látszik.

wombat család

Miután kipipáltuk a kengurukat is, eszembe jutott, hogy wombatot is kell Lacinak látnia…így hát elindultunk Kangoroo Valley-be. Ott mindig vannak…két óra út kb, kicsit el is tévedtünk (bár nem annyira, mint hazafeléJ), de sötétedésre odaértünk…szerencsére ahogy kiszálltunk az autóból máris láttunk két sötét foltot elszaladni mellettünk így el kezdtük követni őket és random képeket készíteni vakuval…igen tudom, hülye turistákJ Szegény wombatok még most is az aznap esti vakuzások hatása alatt állhatnak…

Mivel sok értelme nem volt maradni az éjsötétben, így hazaindultunk.

Harmadik nap Katoomba. A szokásos túra: Három Nővér sziklaformáció, óriás lépcsőn le az erdőbe, túra az erdőben a régi bányáig, patak mellett elhaladás, fák fényképezése, a bányánál esőerdő megtekintése, majd a világ legmeredekebb vasútján megérkezés újra a kisvárosba.

szerintünk funnel-web

három nővér 247. alkalommal

Mehettünk volna még rengeteg helyre, de idő és pénz hiányában nem volt erre lehetőségünk. Nekünk dolgozni kell, Katának meg még iskolába is járnia. Pedig megnézhettük volna Hunter Valley-t, a borászatáról híres völgyet, vagy a Blue Montains-ben Jenolah barlangot, elmehettünk volna hüllőparkba, vagy állatkertbe. Ezeket csak azért írom, mert nem szabad elrettenni az utazástól, aki ide akar jönni. Óriási ország tele látnivalóval, érdekességgel, amit mi sem fogunk mind látni, megtapasztalni, de érdemes ellátogatni ide a világ túlsó végére. Sydney és környéke is rendelkezik annyi látnivalóval, amivel el van az ember egy jó ideigJ

Aztán persze, ha van pénz dögivel, akkor meg irány az Outback, vagy Queensland északi része az őserdővel, krokodilokkal, korall zátonnyal, vagy akár Melbourne megtekintése, Victoria állam borászatainak végiglátogatása, Tasmánia hegyeinek felfedezése, Nyugat-Ausztrália és az Északi Területek kietlen sivatagos tájainak bebarangolása és Canberra…na jó…Canberrát hagyjátok ki (erről majd a következő posztomban). Utóbbit leszámítva az összes felsorolt látnivaló a listánkon van, csak az anyagi feltételeit kell megteremteni és indulunk isJ