Australia Day

Az angolok az amerikai függetlenségi háborúban (Chingachgook és Hosszúpuska segítségére az ő sérelmeikre elkövetett aljasságaik miatt már ugyebár nem számíthattakJJ) elvesztették gyarmataikat így újabb terület után néztek, hogy kirab…akarom mondani terjesszék a nyugati világ műveltségét és a keresztény hitet. Nem utolsó sorban pedig, hogy távol tartsák a renitens, viselkedni nem tudó bűnözőket a szigetországuktól. Igen, elsődlegesen fegyenctelepnek szánták Ausztráliát (van is egy régi vicc erről: A turista be akar lépni Ausztráliába. Kérdezik tőle, hogy volt e már büntetve. Erre ő: - Miért, még mindig kötelező?J).

A hivatalos feljegyzések alapján Cook kapitányt tekintik Ausztrália felfedezőjének, a valóság azonban az, hogy már több, mint száz évvel korábban is hajóztak el partjaik mellett portugál és holland hajósok…csak mindegyik olyan hülye volt, hogy nem tűzte ki a zászlójukat a partra és nem nyilvánította portugál vagy holland koronagyarmatnak a területet.

Na, ellenben ezekkel a töketlenkedőkkel, az angolok ebben a műfajban óriásit alkottak. Ha megláttak egy darabka földterületet, előszedték az egyik zászlójukat a raktárból, kihajóztak vele a partra, belevágták a homokba és az éppen valamelyik regnáló György király (egymás után 4 volt a nagy felfedezések korában) nevében brit koronagyarmattá nyilvánították a szigetet.

Térjünk most vissza inkább Cook kapitányhoz és a három felfedezőútjából az elsőre. 1768-ban indult el Angliából és 1769-ben érkezett ebbe a térségbe. Körbehajózta és feltérképezte Új-Zéland mindkét szigetét, majd Ausztrália 2000 km-es keleti partvonalát. Ezen információk később igen hasznos segítségnek bizonyultak a Brit Haditengerészet számára.

Cook kapitány egyébként igen művelt, tájékozott férfiú volt. A térség feltérképezése mellett nagy figyelmet fordított a legénység egészségének megőrzésére. Az abban az időben a hajók legénységeit megtizedelő skorbutot azzal védte ki, hogy a menün állandó jelleggel szerepeltette a savanyú káposztát és a gyümölcslevet. Mindezen elővigyázatosság sem mentette meg azonban legénységének egy részét, mikor útban hazafele kikötöttek Jakartában…30-an meghaltak…a többinek legalább több gyümölcs jutottJ

Sajnos Cook kapitánynak csúnya, érdemtelen véget osztottak odafent…1779-ben Hawaii szigeténél a harmadik útja során a bennszülöttek egy kis félreértés végett csetepatéba keveredtek a felfedezőkkel és feldarabolták a Kapitányt…

Ausztrália, maga ez a hatalmas földterület ismert volt tehát a Brit Haditengerészet előtt és a már fentebb vázolt, az angolok részéről szomorú történelmi események hatására újra elővették a Cook által készített térképeket…

1787. május 13-án Arthur Phillip kapitány 11 hajóval (több mint 1000 emberrel a fedélzetükön, akiknek 3/4-e fegyenc volt – férfi, női – plusz azok családjai) elindult Angliából, hogy az egyik legszebb és legkülönösebb élővilággal megáldott földrészt végérvényesen és hivatalosan is koronagyarmattá nyilvánítsa. 7 hónap alatt meg is érkeztek és már 1788. január 18-20-a környékén Botany Bay (Bondi-tól kicsit délebbre) környékén hajókáztak, kikötésre alkalmas helyet keresve. Azt ugyan nem találtak, de egészen véletlenül összeakadtak pár francia hajóval. A legendásan jó kapcsolatban lévő  két nemzet fiai közt összetűzésre nem került sor, mivel a franciák különben is csak mindenféle gazt meg állatot gyűjtögettek tudományos célból (állítólag egyébként nekik köszönhető a himlőjárvány, amely a mai Sydney területén élő őslakosokat teljesen kiirtotta), az angolok meg lázasan keresgélték a megfelelő helyet, ahová leszúrhatják a zászlójukat...ezzel is megjelölve területüket. Pár napig kacsáztak még a part mellett, aztán betértek - egyébként már - másodjára is a ma az Operaház és a Harbour Bridge által ölelt kis öbölbe és végül január 26-án Phillip kapitány kis csónakba szállt – természetesen az elengedhetetlen kellékkel – egy zászlóval a kezében és kikötésüket követően végre birtokba vették a területet III. György király nevében. A kikötésük helye tehát a mai Circular Quay-en volt. Természetesen kétszáz év alatt sok minden változott, így a part vonala is. Azonban apró jelzésekkel láttatják a mostani kikötőben, hogy hol volt a part 1788-ban és 1840 körül, mikor először hozzányúltak egy kisebb átalakítás miatt. A kitűzött zászló feltételezett helyén érdekes módon ma is egy Brit lobogó leng a szélben, érthető okokból már nem a part mellett (annak feltöltése miatt), hanem egy kisebb utcában a járdánJ

Ami még hozzá tartozik ehhez a kis háttértörténethez, hogy 1808 vagy 1818-ban kezdték el ünnepelni az Australia Day-t.. Az idők során viszont óriási népünnepéllyé nőtte ki magát.

2012. január 26-án, ahogyan minden évben az aktuális ausztrál kormány hatalmas felhajtással és tökéletesen, pontosan megszervezett programokkal kedveskedett az ausztráloknak. Volt itt minden…először is a menetrendszerűen reggel érkező felhőszakadás, majd a parkok és a Circular Quay (ahol ugye a Harbour Bridge és az Operaház áll) különféle programokkal várták az idelátogatókat…akik bőven megvoltak 1 millióan. A strandok megtelnek ünneplő ausztrálokkal, zabálnak egy nagyot a kijelölt BBQ helyeken, avagy beülnek egy étterembe. A kikötőben pedig ilyenkor van hajóverseny, behajóz pár régi nagy vitorlás is, veterán autókkal vonulgatnak a városban, ünnepélyes keretek között egy parkban átadják az ausztrál állampolgárságot igazoló okiratot, vagy akár érdemérmet az arra jogosultaknak, de leginkább abból tudod, hogy különleges nap ez az ausztrálok számára, hogy mindenki bazi nagy zászlókkal a hátán, arcán, testén mászkál a városban és ‘happy Australia Day’-t kíván minden szembejövőnek. Aranyosak. Kicsit olyan ez, mintha szilveszter lenneJ

Én természetesen (2010-hez hasonlóan) semmit sem láttam sem délelőtti sem a kora délutáni programokból, mivel bent melegedtem a konyhában 10-től 5-ig. Utána kaptattam fel a dombon hazáig, gyorsan átvedlettem farmerba, ingbe és Katával (aki délelőtt bent dzsangált a városban) bementünk a Darling Harbour-be. Itt van többek között pár múzeum, aquaworld, kicsi kikötő és megszámlálhatatlan drága étterem, valamint a casino isJ. Este kilenckor aztán, több százezer ember társaságában végignéztük a tűzijátékot. Közel harminc percen át tartott…azt kell mondanom, hogy megint nem spóroltak az anyaggal… igen látványosra sikeredett (bár lehet csak a szilveszteriből maradt visszaJ).

Ami nekem furcsának tűnt: egyik párt sem küldte el a másikat melegebb éghajlatokra ezen a napon, senki sem hazaárulózott, vagy idegenszívűzött (pedig itt akár lehetne is okuk ráJ). Sőt, együtt ünnepelt a miniszterelnök és az ellenzék vezetője (konkrétan együtt futottak el pár száz dühödt Aboriginal elől Canberra-ban*J). Ez az ünnep valóban népünnepély, ahol az aktuális napi politikai csatározásokat félretéve a célpontban az ausztrálok állnak. Az otthoni elvtelen populizmust folytató politikusok és követőik tanulhatnának az aussiektól. Úgy is lehet büszke ausztrálnak lenni, hogy közben nem kell más állam országzászlaját égetni, avagy más nemzet polgárait gyalázni, halálba küldeni…vagy akár a saját polgártársaikat.

Egyébként leszámítva közel 150 letartóztatást (hát Istenem, folyt az alkohol, kicsit elengedték magukat a fiúk), nagyon békésen, vidáman telt a napJ

*Az aboriginalok nem úgy tekintenek erre a napra, mint valami nemzeti ünnepre. Ők inkább hívják ezt a napot Invasion Day-nek vagy Survival Day-nek. Valahol érthető. A gyarmattá nyilvánítás után ők ugyanis gyakorlatilag másodrendű állampolgárokká váltak, ráadásul nemegyszer komplett törzseket irtottak ki az angolok…fegyverrel, vagy a behurcolt járványokkal…csúnya időszak volt ez számukra.


UPDATE: Most nézem az aussie hírportálon, hogy egy kisebb aboriginal csoport felgyújtott egy ausztrál zászlót a fővárosban...ez ugyan szöges ellentétben áll az előbb leírtakkal, de véleményem akkor is tartom.  
Nem gyakori jelenség ez errefele...

Italbolt

Mikor 2009 szeptemberében először jöttem Ausztráliába, betértem egy Coles szupermarketbe és húsz perc keresgélés után kétségbeesve kérdeztem meg az egyik pakolófiút, hogy: „Hey, mate…WHERE IS THE BEER?!?!?” – „No beer buddy”…jött a válasz.

Közel harminc éve kitalálták, hogy elég volt a sok részeg seggfejből, szabályozzuk meg egy kicsit ezt a piacot is. Az eredmény az lett, hogy alkoholt nem lehet ám minden sarkon kapni, mint otthon, de az antiszociális, viselkedni nem tudó barmok megmaradtak…

Külön erre a célra lincencet kapott üzletek nyíltak szerte az országban. Még a legtöbb étteremben sem lehet árusítani alkeszt…a miénkben speciel igenJ Vannak olyan éttermek is, ahol lehet inni, de csak hozott anyagot…azért viszont pluszban fizetni kell (érted? megveszed drágáért az üveg piát, majd még fizetsz is, hogy megihasd a vacsid mellé…BYO, azaz ’bring your own’ – hozd a sajátod)

Nagyon beteg…

Az még mind semmi egyébként, hogy megnehezítik a spontán sörözést (még a strandról is ki van tiltva), de ha ráadásul olyan helyen is akarsz dolgozni, ahol alkoholt árulnak, el kell végezned egy tanfolyamot kb. 80 dolcsiért: Responsible Service of Alcohol (röviden RSA). Aztán még mindig nem biztos, hogy dolgozhatsz is, mert ha játékgépek szintén vannak az üzletben, akkor ezt is el kell végezned: Responsible Conduct of Gambling…ezekre nem kérek majd megjegyzéseketJ

Nézzétek meg, ez csak az egyik érdekes címke amit egy italbolthálózat honlapján találtam (igazából épp a career menüt keresem rajtaJ) http://www.beerwinespirits.com.au/id25.html

És ez milyen szigorú, mi?:

„We take Responsible Service of Alcohol seriously.

LIQUOR ACT 2007. It is an offence to sell or supply to or to obtain liquor on behalf of a person under the age of 18 years.”

Igaz, itt be is tartják…azonban szerintem sz**t sem értek el ezzel a törvénnyel. Ugyanúgy kettéivott, teljesen szétcsúszott, részeg fiatalokat látok az utcán…vagy buszon. A különbség az, hogy itt nem engedik be a csutkarészegeket sehova. Ezt tényleg szigorúan veszik. A szórakozóhelyeken, ha nem helyénvalón viselkedsz, kikísérnek...viszont nem nyúlnak hozzád egy ujjal sem, mint otthon sajnos a legtöbb ostoba, agyatlan kidobó teszi.

Akit érdekel, mivel ölik idelent az agysejtjeiket az emberek, íme pár oldal:

http://www.liquorland.com.au/beers/default.aspx

http://danmurphys.com.au/dm/home

https://www.kemenys.com.au/go.jsp#

(ezekben lehet kapni magyar terméket is…igen borsos áron)

Megjegyzem egyébként, a söreik nagyon finomak!

Aki Brüsszelben jár abban a bárban, ahol a világ minden tájáról származó sört lehet rendelni, ne féljen aussie-t kérni. Ott elkérik ugyan az árát, de rajta…és ne Foster’s-t.

Az ausztrál meló

(Várhatóan hetente két-három bejegyzés fog születni...tehát érdemes minden hétfőn idevetni egy pillantást)

Visszakerültem tehát oda, ahová való vagyok, a konyhába…de remélem nem lesz ez mindig így, majd később dolgozok rajta. De normális szakma híján (diplomám itt mit sem ér, mentem volna inkább ácsnak) most csak próbálunk a felszínen maradni, és pénzt gyűjteni. Közben emailen azért esténként küldözgetem irodai pozikba is a valós önéletrajzom. Valamint szoktam jelentkezni baristának is. Elvégre nem poénból csináltam meg múlt hét csütörtökön a kávéfőzőmesteréslatteart-tanfolyamotJ

Ahogyan említettem, az étterem a strandon van közvetlenül (Campbell parade). Gyalog 17 perc séta a lakásunktól.

(a bal felső piros pötty az, ahol lakunk, a jobb oldali, ahol tengetem dolgos napjaim...a feketével jelölt részről pedig a bejegyzés második részében mesélek)

Miután nagyítóval áttanulmányoztátok a térképet, rátérek a tulajdonosi háttérreJ Két tulaja van, Emiliano és Sam. Előbbi talján, és ma beszélgettem vele a garázsban, mert segítettem pakolni. Eleinte azt hittem, erős tourette szindrómája van, de kiderült, hogy csak beatbox-szol. Egyébként tökéletesen beszél angolul. Sam-et nem tudom hova tenni, szerintem első generációs dél-európai…vagy nem.

A szakácsaink jó gyerekekJ A legfőbb chéf Andy, aztán ott van Chris, és Logan. Mindhárman a szárny nélküli madár hazájából repültek át (ez mekkora oximoron!J). Valamint szakácskodik még Sarah is Londonból. Londont csak ma tudtam meg, de korábban is voltak sejtéseim, hogy ő nem a szomszédból érkezett. Elég erős british angol akcentusa van és egy korábbi megjegyzése is világossá tette számomra, hogy nem új-zélandi, mikor Chris-nek imígyen reflektált egy poénjára: „You Kiwi idiotJ”

Általában elég forgalmas, ami nem meglepő. A kaja tényleg nagyon finom, a szakácsok tudják a dolgukat. Hát még a magyar kitchen hand, rengeteg múlik rajtaJ Ennek megfelelően nem csak melóval látják el szakácsai, hanem finom ételekkel, italokkal isJ

Ma reggel 10-re mentem és délután 5-ig dolgoztam. Délig hihetetlen forgalom volt. Gondolom a dézsából öntött esőnek köszönhetően. Az emberek ilyenkor nem tudnak otthon maradni a se**ükön, hanem elmennek és kajálnak egy jót egy étteremben (a miénk mondjuk nem a legolcsóbb, egy sütiért 14 buznyákot is kiszámláztak).

Hülyeség az, hogy gyorsan telik az idő, ha van mit tennie az embernek. Egy idő után azt hittem mindjárt jön a váltás, Ganga (vagy Dzsanga?) a nepáli fiú…de nem, még csak negyed egy volt…és ez így ment 5-ig. Közben megpucoltam, felvágtam ki tudja hány gombát, zöldséget, krumplit…

5 után végre telefonálhattam Katának, hogy ideje lefáradnia a partra. Kissé bátortalanul ugyan, de bementünk a vízbe…mondanom sem kell, a forró konyha után milyen kellemes volt a sós, hullámos, ámde hűsítő óceán (a térképek szerint viszont csak tenger, Tasmán-tenger).

Hazafele még beugrottunk a magyar cukrászdába a Bondi roadon és vettünk egy jó nagy szelet dobos tortát (valószínűleg a legdrágábbat is életünkben, 5,5 buznyákért! drága a repülőút, de igazán nem otthonról kéne hozatniJ), majd besétáltunk a Kemeny’s-be (magyar által alapított italbolt) és vettünk egy cider sört...hja, élni tudni kellJ

Most itthon ülünk, Kata épp szkájpol a családjával én meg írom a blogot és várom, hogy vacsit csináljunk.

Egy kis történeti érdekesség, akit érdekel.

A Sydney Operaház építéséhez állampolgári segítséget is igénybevettek. A megnövekedett építési költségek miatt alternatív forrásokra volt szükség, így egy Opera House Lottery elnevezésű szerencsejátékot indítottak útnak. 1960. június 1-jén Bazil Thorne örülhetett, megnyerte a fődíjat, 100.000 fontot (akkor még ausztrál font volt a pénznem, egészen 1966-ig).

A probléma azonban az volt, hogy az 1960-as években még nem volt biztosítva a teljes anonimitás a lottónyerteseknek. Akinek telitalálatosa volt, annak neve, képe bekerült az újságokba és mindenki tudhatta, kitől kell pénzt tarhálni…vagy követelni. Sajnos egy ilyen ügyhöz kapcsolódik az ausztrál bűnüldözési történet első komoly váltságdíj históriája is.

Bazil Thorne, kétgyermekes apuka tehát 100.000 aussie fontot nyert. Ha jól sejtem először az örömtől verte a fejét a falba, majd később, rá egy hónapra a bánattól.

Az újságokból mindenki számára világossá vált, hogy hol is lakik Mr. Thorne (itt Bondi-on, az Edward street-en). Bazil kisfia, a nyolc éves Graeme volt a szenvedő alanya az ausztrál kriminológia egyik legelső, egész Ausztráliára kiterjedő nyomozásának. Nagyon nem szeretnék belemenni a részletekbe, megtette ezt már a Wikipedia (http://en.wikipedia.org/wiki/Graeme_Thorne_kidnapping). A lényeg, hogy a kisfiú az O’Brien és a Wellington utca sarkán állt minden reggel és várta a család egyik barátját, hogy elvigye őt az iskolába…de 1960. július 7-én nem talált senkit sem a családi barát a megbeszélt helyszínen, Graeme-nek nyoma veszett, nem látta senki sem többé élve. Másfél órára rá, mikor már a rendőrök is a család lakásában voltak, csörgött a telefon és mondta egy hang erős kelet-európai akcentussal az anyának, hogy nála van a fia. Mindössze 25.000 fontot követelt. A rendőrök azonban azonnal sajtókonferenciát szerveztek és óriási visszhangot adtak az eseménynek….valószínűleg ezzel verték bele az utolsó szegecseket a kisfiú koporsójába…többé nem jelentkezett a “hang”. A kisfiút sem találták egészen augusztus 16-ig. Akkor Sydney egyik külvárosában leltek rá szőnyegbe csavarva élettelen testére.

Több éves, minden apró részletre kiterjedő nyomozás során tudták csak kideríteni, hogy az elkövető Stephen Bradley volt.

Hogy ezt miért mondtam el? Mert a Wellington és az O’Brien sarkot minden nap érintem, mikor munkába megyek. Stephen Bradley-t pedig Baranyai Istvánként anyakönyvezték Budapesten 1926-ban. A börtönben hunyt el nem sokkal az ítélete után 1968-ban.

Legközelebb majd olyan magyar vonatkozású történetet írok, amire büszkék is lehetünkJ

Miért éppen Ausztrália? Na és hogyan?

Gondolom páran feltették a kérdést, miért olyan cefet messze? Szó szerint a világ másik oldalára. Miért nem Anglia, vagy teszem azt Svédország. Előbbi inkább nem, utóbbiban meg az Ausztráliára félretett pénzből vehettünk volna két kiló kenyeret és egy rúd szarvas kolbászt, oszt jónapot…J

Itt Sydney-ben ugyanakkor már voltam, itt élnek kuzinok is és az aussie emberek halál jófejek! Lazák, aranyosak, nyugodtak (lehet a drog teszi...Anya, ez nem azt jelenti, hogy én is rácuppanok:)), viszonylag normális az időjárás (és a gazdaság sem halott, na majd mostJ). Napos, szeles (itt a hetedik emeleten a domb tetején még inkább hála az égnek), így nem izzadjuk azért szét magunkat, feltéve ha az ember nem egy forró konyhában dolgozik…valamint azt se felejtsük el, hogy itt azért igen messze vagyok az otthoni undorító, hazug közélettől...

Szokott esni is, bár igazából most azt mondhatnánk, szokott nap is sütni. Megjegyzem az eső is különbözik az európaitól. Nem, nem visszafele esik, csak eszméletlen intenzíven. A dézsából ömlik kifejezés itt valóban értelmet nyer. Aztán ahogy jött, már megy is. Egy írrel beszélgettem erről. Még ő szerint is több, mint különös ez a fajta sugárban zuhogó eső, pedig ő Írországban látott már pár zivatart…csak kisebb szemekben. Aham, ott egész évben eloszlik ugyanez a mennyiségJ

Az aussiek is azt mondják, hogy fura volt a mostani tél és ez a nyár is…hja, engedjetek ki kevesebb széndioxidot a légkörbe a kínaiakkal és az amcsikkal együtt aztán meglátjuk, lesz e változás…kezdhetnék rögtön a légkondival…megölik az embert a buszon. Nem egészséges, ha plusz 30 fokból hirtelen átszáll az ember 18-20 fokba...ahogyan az sem, hogy hideg esőben is működtetik azt a szart. Ha egyszer tüdőgyulladásom lesz, tuti beperlem a közlekedési vállalatot, aztán a kártérítésből vígan elsörözgetek a tengerpartonJ

Elkerülendő ezt a hosszas és valljuk be, kevés sikerrel kecsegtető procedúrát inkább biciklivásárláson töröm most a fejem...és az sem elhanyagolható tény, hogy a városi bérlet heti 43 buznyák, tehát a bicaj 3 hét alatt behozza az árát és én sem puhosodom el. A K-Mart-ban ugyanis 129 dolcsi egy vadonatúj bringa és 9 dollár a fejfedő (kötelező!) Érdekes a www.gumtree.com.au honlapon kétszer ennyiért láttam…akkor inkább már az új. Már csak a pénzügyi háttér hiányzik. Holnap, csütörtökön megyek is a citybe és további melók után kajtatok. Kevés ez a pár nap esti meló a strandi étteremben.

Rátérve a hogyanra. Gábor egyik régi magyar barátja - akivel 10 éve együtt indultak itt Sydney-ben - egy maláj vagy indonéz barátjával létrehozott egy ügynökséget pár éve. Diákokat hoznak be a Föld majdnem minden pontjáról. Felveszed velük a kapcsolatot, és a magyar helytartójával leszel kontaktban egészen az indulásig…már aki megkapja a vízumot.

Nagyon nem mennék bele a részletekbe, csak annyit, hogy elegendő pénznek (és sajnos nem aprópénzről van szó) kell lenni a számládon, beiratkoztál egy ausztrál nyelviskolába (mivel legkönnyebben diákvízummal nyerhetsz bebocsátást…épp erre hoztak létre milliónyi nyelviskolátJ) és mivel mi családi vízummal jöttünk ki, bizonyítani, hogy egy életközösségben is élünk már egy jó ideje. Ezeket nem volt nehéz felmutatni, a pakk meglett, már csak a bécsi követség válaszára kellett várni. Igen, Bécs. Budapesten is van konzulátusa Ausztráliának a XII. ker.-ben, de ott nem foglalkoznak vízumelbírálással. Szóval Bécsben adtuk be a kérelmet és vártunk…letelt a három hét, gondoltam, rendben, azért adtunk egy esélyt ennek is…aztán jött a válasz, hogy hiánypótlást kérnek…megadtuk nekik, amit kértek és újra vártunk…pár nap múlva pedig megjött email-en a pozitív elbírálásról a határozat, maga a vízum. Ez a majdnem két hét késés nem lett volna gond, csak a repjegyünk még nem volt meg. Indulás előtti vásárlás pedig nem épp a leggazdaságosabb. Buktunk tehát rendesen, de ez még nem volt elég…a forint gyengülése is keresztbetett nekünk. Köszönjük…és itt most inkább nem mennék bele a részletekbe.

A kezdetek...

2011. december 28.

Indulás előtti este adtam még egy esélyt Magyarországnak és elmentem Attissal és az akarattyai barátokkal egyet focizni…hátha kitöröm a lábam, vagy lerúgják a fél arcom és maradok…de nem, túléltem ezt is. Nem volt mese, el kellett kezdenem pakolni a bőröndbe…pár perc elég volt, talán ezért is hagytam otthon pár dolgot.

Aztán Pici még átjött hozzánk este és játszottunk egy Rizikót pár sör kíséretében, amit természetesen én nyertem meg…mondjuk meglehet, hagyták magukat, de kit érdekelJ

Hajnal kettőig ment a játék és utána már nem volt kedvem elaludni, úgyis hajlamos vagyok az elalvásra. A gép reggel 7 körül indult, ennek megfelelően kint kellett volna lenni a reptéren már hajnali ötkor, ami Katának a családjával sikerült is, mi azonban hoztuk a formánk és késtünk. Attis repesztett ki a ’száguldó fehér paripával’ és természetesen Anya is elkísért. Gondolom mindketten tutira akartak menni, nehogy itthon maradjak…J

Elérkezett a búcsú pillanata, mindkét Anyuka könnyeit törölgetve vett búcsút sarjától, majd beléptünk a biztonsági kapun, és elindultunk – remélhetőleg - hosszú kalandunkra. A gép először Frankfurtba repült, itt kénytelenek voltunk 5 órát várakozni (furcsa, hogy nem találtam konnektort, sem ingyen wifit), mígnem a Cathay Pacific Boeing 747-400 típusú gépén tovaszálltunk Hong Kong felé. Sok minden nem történt az út során. A kaja elviselhető volt, csak Katával szenvedtünk az út során egy picit, mert az ülések igen kényelmetlenek voltak és a szomszéd öltönyös úriembernek penetráns szar szaga volt.  Odáig fajult a dolog, hogy kénytelen voltam sört kérni, hátha elalszom, de csak wc-re mászkálás lett a vége…Számoltuk tehát visszafelé a perceket, amelyek egy közel 10 órás út során lassan peregnek.

Hong Kongban a sikeres landolást követően volt egy óránk odaérni a Sydney-be induló gépünkhöz (Airbus A330…olyan, mint a Boeing 777), ami csak első hallásra tűnik egyszerűnek, de megoldottuk. Hong Kongból nem láttunk sokat, tekintve, hogy cefet szar idő volt (ködös, párás…apropó, a reptéren olyan durva volt a páratartalom, hogy folyt rólam a víz). Tehát egyéb, hong kongi látványossággal kapcsolatos infóért inkább Gerihez forduljatok, ha jól tudom, még mindig Dél-Kelet Ázsiában bolyong a barátnőjével...egyszer csak megtalálják a kifele vezető utatJ

Körülbelül most jártunk utunk 3/5-nél. Az út Hong Kongból Sydneybe kb 11 óra volt, ha jól számoltam…unalmas, ugyanakkor viszonylag kényelmes. Csak ketten ültünk egymás mellett az ablaknál. Aludni most sem lehetett, így újfent az alkoholhoz nyúltam…sikerült is kipasszíroznom magamból pár óra alvást, ami már nem volt elmondható Katáról.

Ausztrál idő szerint délután pillantottuk meg az ausztrál partokat, addig csak pár szigetet és az óceánt láttuk a tiszta időnek köszönhetően. Kémleltem a vizet hátha látok pár menekültet a ladikjaikban és integetek nekik, de semmi…

Sydneybe este kilencre érkeztünk meg. Az esti landolás nagyon szép volt. Ahogy a pilóta irányba állította a gépet a leszállópálya felé, láthattuk a kivilágított Harbour Bridge-t és az Operaházat. A landolás gördülékeny volt, a vámon való átsiklás szintúgy, immár semmi sem állhatott utunkba és már vágtattunk is ki ausztrál földre, ahol Gábor kuzin várt már ránk egy táblával a kezében Kata & Köcccsööög felirattalJ

Bepattantunk a kocsijába (Saab, és a lányok kedvéért piros, vörös vagy bordó...mittomén) és tovarobogtunk Észak Sydney felé, Manly-be. Ott laktunk ugyanis két hétig Gábornál…azaz Adrianánál, a főbérlőnél, akivel ugyan nem találkoztunk egy percet sem, mert a családjával elutaztak nyaralni északra. A kislánya szobájában lettünk elszállásolva, egy franciaágyon (itt minden kislánynak franciaágya van?). A lakás egy kétszintes házban található Manly Wharf azaz a Manly Móló mellett, melyre rálátásunk is volt, így tudtuk mikor ment el a kompunk és van még akkor 15 percünk.

Itt vegetáltunk és keresgéltünk neten (erre majd később még kitérek…a netszolgáltatás...basszus, horror) lakást és készítgettük a gépen a valós és a hamis önéletrajzokat (bárokba, éttermekbe). Ez is milyen már, a jövőnk hazugságra épülJ

December 31. Szilveszter

December 30-án este érkeztünk meg, másnap tehát 31, szilveszter. Kata szerette volna megnézni a tűzijátékot az öbölben, így odatartottunk. Nem voltunk sokan, kb. másfélmilliónyian voltak még kíváncsiak szétszórva az öböl két partján. Mi a Lavender Bay-t választottuk…na jó, igazából az jutott, mivel a többi helyen már telt ház volt. Azonban nem bántuk meg, mert ez volt a legközelebb a Harbour Bridge-hez így igazán testközelből láthattuk, ahogyan felrobbantják a hidat. Leheveredtünk fél kilenc körül a homokba, Kata felállította a fényképezőgépét és várakozó állásba helyeztük magunkat. Körülöttünk nem sok fehér ember volt, inkább úgy éreztem magam, mintha Bangalore-ban lennénk. Egyre több indiai érkezett és fényképezték magukat a parton, teljes mértékben leszarva másokat, abszolút figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy eltakarják a korábban érkezők kilátását. Volt olyan hülye gyerek köztük, aki 87 pózban fényképeztette le magát…szánalom a köbön.

Kata azonban észnél volt és látta, hogy épp dagály van…szép lassan jött felfelé a víz. Kiszámította, hogy kb. éjfélre hol lesz a vízszint és feljebb ültünk a feltételezett vonalig. Bejött! A sok hülye állandóan szorult vissza, mi meg ott ültünk nyugalomban és vártuk az éjfélt, ami el is érkezett hatalmas robaj közepette…tényleg nem spóroltak…eldurrogtattak pár millió dollárt húsz perc alatt. Most ki lehet számolni, hogy egy helyi kórház hány ágyat tudott volna ebből az összegből vásárolni, de nem fogom. Az ide érkező turisták ennél jóval több pénzt hagytak itt az elmúlt hetekben.

Más okból is emlékezetes maradt ez a szilveszter. egy csepp alkoholt nem ittam egész este, gyakorlatilag kólával koccintottam. Ezek a barmok nem engedik, hogy igyanak az emberek bizonyos helyeken (strandokon és x méteres körzetében pl.) és rendezvényeken. Aki nem tud viselkedni mikor iszik, az ne is igyék…hahaJ

Sebaj, Katával élveztük minden egyes percét az estének. A tűzijáték után felszálltunk egy buszra, mely Manly felé indult és hazadöcögtünk vele. (ja, az odavezető úton az egyik kis hülye 15 év körüli lány igen kirívó ’du**on meg bárki ma este’ stílusú ruhájában végigokádta a buszt…gusztusos volt, ahogyan az ebéd le-fel csúszkált attól függően, hogy fékezett, vagy gázt adott a busz…mondjuk ilyen sztorit hallottam már más magyarokról is Írországból…csak ott nem elsősorban az alkohol volt a bűnös, hanem egy skandináv termékJ)

Másnap vasárnap körbejártuk Manly-t, mely túra a hely méretéből adódóan nem tartott túl sokáig, ám annál szebb dolgokat láttunk. Pl. sárkányt. Nem vicc, pár Eastern Water Dragon tette tiszteletét a Manly Scenic Way mentén.

A kilátás pazar. Manly egyébként is különbözik a többi strandtól. Az európai gyökerek jobban láthatóak. Itt nem képviseltetik magukat olyan nagy számban ázsiaiak és arabok, mint máshol. Szörfösök rengetegen vannak, ahogyan pici víziállatok is. Gábor tudna róluk mesélni…J (többek között ezért is lakik itt, hajnalban elmegy dolgozni, kora délután visszajön, felkapja a szörföt és kint van a vízen estig)

Egyéb

Manly-ből busszal és hajóval (Manly Ferry) lehet bejutni a városba. Időben az utóbbi gyorsabb így azt ajánljuk. Mindössze fél óra, bár aki akar, és van pénze, az választhatja a Fast Ferry-t is (13 perccel hamarabb ér be). A hajó a Circular Quay (szörkölökiJ)- be érkezik. Ez a CBD (központ) eleje az öböl felől. Innen indulnak buszok, vonatok mindenfele és itt található az Operaház és a Harbour Bridge is, na meg a legrégebbi városrész, hiszen itt lépett partra Cook kapitány…az aboriginalok legnagyobb bánatára, akiket  szépen és módszeresen el is kezdtek kiirtani. Visszatérve a hajóra, nagyon fasza. Ha megnézitek a térképen, láthatjátok, hogy egy ideig párhuzamosan halad az öböl bejáratával, így az onnan jövő nagyobb hullámok telibekapják az oldalát. Ennek köszönhetően néha majdnem befostam, annyira megdőlt az oldalára. Bár ez mind semmi Gábor szerint, mert volt már, mikor az eleje is durván a vízbe ért, olyan hullámokat korbácsolt a vihart…Youtube-on meg lehet tekinteni.

Gábor egyébként sokat főzött ránk, inkább az én szám íze szerint, Kata nem annyira húsos…J Éhesek voltunk, szóval felhívtam Ildit isJJ Meghívtak magukhoz Dee Why-ba (Manly-től északabbra) a férjével. Szina - aki egyébként Mohamed Mehdi néven született valahol Teherán mellett - nagyon aranyos. Tisztességes fiú, aki szereti Ildit, szóval nem kell félteni a lyánytJ Fent dolgozik karbantartóként a Harbour Bridge-en és közben közlekedésmérnöknek tanul.

Piszok nagy mázlink van, hogy itt van két unokatesóm is és ha nagyon nagy gáz van, akkor segítenek. Nem is beszélve a korábban megismert magyar és nem magyar barátaimról. Zsolti pl a nejével baromi sokat segített azzal, hogy lakást találtak nekünk, és a meló keresésébe is besegítenek…na meg meghívtak vacsira ők isJ

De ott van Petrina is. A korábbi chéfem. Ő jelentkezett, hogy hol vagyok már. Van egy barátja aki kitchen handet keres egy étterembe (közvetlenül Bondi beachen). (Mikor ezen sorok íródnak, már túl is vagyok egy shiften az említett étteremben…shift=műszak) Próbáltam egyébként visszamenni a régi helyemre is, mivel Chris megígérte, hogy talál nekem valamit, ha egyszer visszajövök, de úgy látszik most neki kéne segítség…a drogdílereit nem tudta kifizetni, azok meg rágyújtották a kávézóját, csődbe ment és elmenekült…azóta is ismeretlen helyen tartózkodik szerencsétlen. Mikor még ott voltam, akkor is láttam jó párszor teljesen beállva és látszott, hogy agyban nem a földön jár. Sajnálom őt, mert a drog mellett jó ember volt és nagyon jó hangulatos kis kávézót hozott össze, baromi nagy forgalommal…tényleg, annyi bevétel mellett hogyan sikerült eladósodnia? Mennyi drogot kellett magába tömnie...

Katának is sikerült Zsoltiékon keresztül melót találni. Most pénteken várják egy hotelba. Meglátjuk milyen lesz.

Január 8.

Ekkor volt a két éves évfordulónk Katával. Megleptem egy igen drága ajándékkal és elvittem túrázni a szomszédbaJ Megjegyzem, sokkal többet ért, mintha elvittem volna egy étterembe…és persze pénzem sincs most erreJ

Maga a túra, ha ismét a térképre pillantotok, Manly-től kicsit délre a Spit Bridge felől indult. Gyönyörű, hatalmas park amerre a szem ellát. Sajnos elláttunk az esőfelhőkig is, így próbáltuk sietősre venni. Meglátogattunk egy világítótornyot, elmentünk pár sárkány és kisebb pók mellett, valamint észrevettünk egy vadpulykát is. Gondoltam megvan a vacsi, de nem tudtam volna kipengetni a büntetést érte… Ami a legérdekesebb, hogy láttunk több ezer éves aboriginal karcolatokat a kőbe (kengurut, halat, stb ábrázoltak), mindezt egy lenyűgöző panorámájú sziklafalon, ahonnan rálátni az öböl bejáratára. Mivel az esőfelhő közeledett, szaporáztuk lépteink és sietősen haladtunk el a ’80-as évek óta elhagyatottan álló halászbodegák felett, amelyeket gyakorlatilag csak a víz felől lehetséges megközelíteni. A felhő gyorsabbnak bizonyult, így természetesen immár futottunk a szakadó esőben, mely nem tartott, csak pár percig (hah, ez csak a beetetés volt, a java utána jött). Végre elértünk Reef beach-hez, amely egy kis eldugott strand és teljesen rálátni a szemben lévő Manly-re. Itt madarakat, sárkányt (szerintem végig követett minket) láttunk…és étkező ázsiaiakat, majd folytattuk tovább utunk hazafelé, mert már jött a még sötétebb esőfelhő. Kicentiztük a hazaérkezést, mert ahogy becsaptuk az ajtót magunk mögött, pár percre rá heves eső kapta el a várost, mintha dézsából öntötték volna.

Ja, Kata és a suli. Az iskola bejön neki. Azt mondja tanul is és megérti, amiről a tanár beszél sőt, aktívan részt vesz az órákon. amit azért nem nehéz teljesíteni, mert az osztálytársai – javarészt kínaiak vagy koreaiak és pár japán, plusz egy macedón, brazil, orosz és olasz – kevés kivétellel nem nagyon járulnak hozzá a közös munkáhozJ Ő azonban élvezi, most is felkérték, hogy legyen ő a fotós valami iskolai rendezvényen…remélem nem a brazil srác fehérnemű bemutatójánJ

A lakásunk.

Mint már említettem Gábornál voltunk az első két hétben. Azonban messze volt mindentől. Hiába Manly minden szépsége, ha kissé kényelmetlen volt a közlekedés. Így bent a városban kerestünk lakást. Ekkor jött a hívás Zsoltitól és Erától, a feleségétől, hogy egyik barátnőjük most költözött ki a lakásából és így az épp kiadó. A cím alapján tudtam hol van, hiszen Gáborral csak pár percre laktunk tőle másfél éve…a LénynélJ Elküldték a kontakt számot (persze, hogy magyarJ) és pár napra rá már meg is néztük és azonnal ki is vettük. Kb. 50 négyzetméteres, egy szoba + nappali, konyha, fürdőszoba és nagyon durva panoráma északra és délre egyaránt. A nappali csupa ablak. Alig kerül valamivel többe, mint egy szoba bérlése egy házban.

Az elengedhetetlen használati tárgyak beszerzésében és a költözésben megint a kuzinokra támaszkodtunk és Zsoltiékra. Lett ágyunk, takarónk, párnánk, huzatunk, étkészletünk, anyámkínjaJ Tegnap, vasárnap meg elmentünk egy garage sale-re Zsoltiékkal. Egy pár épp hazatér Európába és kiárusították a cuccaikat. Értékes dolgokra leltünk fillérekért, én pl. két bazi nagy söröspohárra, na meg egy vasalóra deszkával együtt. (érdekesség: a pár hölgy tagja azt mondta, az ősei Magyarországról származnak, a XVI. században mentek ki bányásznak...valami Petneki a családneve)

Elkezdtük tehát Katával közös életünket első közösen bérelt lakásában, ami mondjuk forintba átszámítva elég durván hangzik, de itt egyáltalán nemJ

Mindennapi élet

Amilyen gazdag ez az ország, olyannyira szar a netszolgáltatása is. Állítólag van teljesen korlátlan net is, bár én még nem láttam. Az Optus-nál vettem egy sim kártyát 30 buznyákért (dollárJ). Na és mit kaptam potom 7500 forintért? Gyakorlatilag egy kalap szart…egy 1 GB-ot. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még annyit sem, mert szerintem elcsaltak jó pár száz MB-ot és most tagadják…mindegy. A lényeg, hogy hihetetlen mennyire szar a net. Pedig lételemünk és most nem a fészbúk miatt (ahhoz a hozzáférés momentán ingyenes), hanem mert állásokat is ezen keresünk javarészt, nem csak a várost járjuk és szórjuk az életrajzainkat. Papírként 30 centet kell fizetni egy netezőben, ahol az ázsiait alig érted meg…annyiszor felhúzom magam, csesszétek meg, ennél még én is jobb lennék…ez olyan, mintha otthon egy iraki menekültet beraknál egy boltba eladónak, miután elvégzett egy pár hónapos magyar nyelvtanfolyamot gyorstalpalón…

Szóval 30 buznyák egy 1 GB. Ildiék azonban valami jó csomagban vannak, ott 120 GB és csak 60 dolcsi…látom számoltok, igen kurva sok. Erős túlzással otthon fillérekért akár óránként töltök le ekkora mennyiségetJJ Igaz, cserébe kapunk egy szar gazdaságot, hogy a többiről ne is beszéljünk most.

Mivel nem az internet miatt jöttünk ide Katával, nem pampogok többet erről, max magamban.

Vannak még további bosszantó dolgok is. Pl. az ázsiai és indiai dolgozó népet én nem értem meg…legalábbis nagyon kell fülelnem. Hozzájuk képest még a tajparasztul beszélő vidéki aussie farmerek is irodalmi angolt beszélnek, pedig az is nagyon durva tud lenniJ

Aztán itt vannak a kis állatok, mint a csótányok, akiket igen nehéz kiirtani a lakásból és hála a kellemes klímának, bazi nagyra is megnőnek. A pókok, akik előszeretettel mászkálnak be esős időben a meleg lakásba. Meg kell említenem a légkondit is. Ez a nép imádja használni…nem is foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy mennyi energiát elpazarolnak ezzel…Akármilyen idő van, a buszon mínusz 15 foknak kell lenni…nyugodtan fagyjon meg a hülyegyerekje, ha már nincs pénze biciklire, vagy kocsira…

Nem idegesítő, viszont érdekes, hogy itt épp fordítva kapcsolják le a villanyt, nincs kilincs a záron (gömbizé van helyette, amellyel egy tűznél rácseszel, mivel nem fogod tudni elcsavarni, úgy felforrósodik), fordítva zárod be kulccsal az ajtót, a konnektor is más, ráadásul az út rossz oldalán közlekednek az autókJ

Azonban mindezeken könnyen túlteszi magát az ember, mikor azzal szembesül, hogy emberszámba veszik a kétkezi melósokat, ugyanúgy, mint az inges ficsúrokat (opsz, én is az voltam otthonJ) és meg is látszik a fizetéseden ez a fajta megbecsülés, ráadásul közel is vagy a természethez, mert itt nem irtották ki a városból a zöldet…

Könnyen megkereshet az ember egy héten annyit, mint otthon egy hónap alatt. Az élet pedig egy-két dolgot – lakhatás, húsok, közlekedés – leszámítva egyáltalán nem olyan drága. Vannak nagyobb áruházak, mint pl. a Coles és a Woolworth ahol a saját termékek igen jó áron kaphatóak és nem is szar minőségűek. Az Aldi itt is megtalálható, az IKEA szintúgy. Vannak barkácsboltok is (Bunnings, az otthoni OBInak felel talán meg) és itt vannak a kedvenceim a K-Mart, Target (mint otthon a Dechatlon), Harvey Norman, JB-Hi (elektronikai üzletek, tuti kis kütyükkel).