2012.
május 19-én megszületett az unokaöcsém, Tasi Bendegúz! Kívánok neki legalább
olyan szép, hanem szebb és gondtalanabb, boldogabb gyerekkort, mint nekünk
biztosítottak Attissal a szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik…dédmama és dédpapaJ És kívánok kitartást a szülőknek…mostantól nem lesz egy
perc nyugtuk semJ
![]() |
| a büszke szülők:) |
Természetesen eme örömteli eseményen kívül
történtek más dolgok is életünkben, ez a poszt azokról szól…plusz
megismertetném igen szűk olvasótáborom az ausztrál víz és csatorna-, energia-,
és telefonszámla díjaival is…csak összehasonlításképpen, hogy mennyire hülyének
nézik otthon és kihasználják az embereket a szolgáltatók.
A hosszúszárnyú bálnák (Humpback Whale) délről északra tartó vonulási útvonala
gyakorlatilag a házunk előtt húzódik…na jó, kissé túlzom. Pár kilométerre
vannak és a víz alatt, de a lakás igen jó helyezkedése folytán baromi jó
rálátásunk van a vízen történtekre…értsd, kurva jó a panorámánkJ A bálnák most evickélnek
fel északra, hogy majd pár hónappal később ugyanezt az utat megtegyék, csak dél
felé. Most találnak párra és hozzák össze, majd világra az utódokat fentebb
északra az egyenlítő környékén. A hímek pedig úgy imponálnak a nőstényeknek,
hogy ki-ki ugrálnak a vízből. Méreteikből adódva még mi is látjuk ezt a
mutatványt innen a lakásunkból. Mostanában, mikor reggelizünk, egy szót nem
szólunk egymáshoz, csak a vizet kémleljük. Katának kétszer, nekem egyszer
sikerült megpillantanom a nevezett élőlényt. Láttuk, ahogy a bálna kidugja a fél
testét és visszacsobban a vízbe…persze a távolságból kifolyólag csak egy kisebb
formát láttunk kiemelkedni a víztömegből, és az azt követő csobbanást…az érzés
azonban akkor is felemelő volt!
El lehet menni bálnanéző túrára hajóval is (a Circular Quay-ről indul), de az
fejenként 60-90 dolcsi és nem garancia,
hogy a hajóból látunk is bálnát…de lehet teszünk majd egy próbát valamikor.
A bárban közben változatlanul zajlik az élet, hét közben
nyugi van, hétvégén meg betámadnak a részegedni vágyók rendesenJ Itt ragadnám meg az
alkalmat és kérném meg azon olvasóimat, akik jártak már Ázsiában, hogy ugyan
meséljék el, milyen egy ázsiai kocsma. Komolyan nem értem őket…nem csak azért,
mert angolul nehezen beszélnek, ha igen, akkor meg az utolsó szótagot hagyják
le, aztán találd ki, mit akar. Látja az ember, hogy éppen két embert szolgálok
ki egyszerre, de azért odadugja a menüt az arcomba és bágyadt vigyorral
hajtogatja, közben mutatva a mangó sörre, hogy mangó-mangó-mangó…hát cseszd meg
a mangódat, várd ki a sorodat, idióta. Imádják az édes szarokat. Nekünk meg van
búzasörünk mangóval megbódítva…szerintem ez a sör meggyalázása ugyan, és mint
főbenjáró bűn büntetném, de ezek élnek-halnak érteJ
Továbbá ugyancsak kérdésként merült fel többünk
között, hogy ezek egy korsó sört otthon is megosztanak 5 emberrel? Nem, nem ennyire gondoskodóak és önzetlenek, hanem csak sajnálják rá a pénzt. Állandóan
kérik a kis poharat a korsó sör mellé, hogy önthessenek másnak is…bazz, ez nem
egy olcsó szar önkiszolgáló menza, amihez otthon szoktak…
A kérdésem tehát, hogy ugyanúgy Ázsiában is
szarnak a másikra és szintén ilyen sóherek odahaza?
Na jó, most megint csúnyán általánosítottam…csak
ilyen hatások érnek.
Aztán persze erre ráerősítenek azok a
megfizethetetlen pillanatok is, amik a város kínai piacán érnek minket.
Katával múlt csütörtökön betértünk a Paddy’s
Market-be a telefonjainknak bőrtokot nézni, na meg sapkát, pulcsit…és valami
gyümölcsöt a híres piacrólJ
Nem csalódtunk az ázsiaiakban, ugyanúgy
rezzenéstelen arccal beletüsszögnek, köhögnek a levegőbe, köpnek a sarokba,
mintha otthon lennének…de a legdurvább eset egy boltban ért minket. Katának
néztünk valami csinos pulcsit, mikor látom, hogy az eladónő nézegeti az egyik
pulóvert. Majd mit sem zavartatva magát, a ruha ujjába törli a pofáját, utána
meg a szeméből a csipát dörzsöli ki vele. Mindezek után, mint aki jól végezte
dolgát lepöcköli a ruhára került piszkot és továbbáll a pénztár felé…azt hittem
befosok…Kata ezek után már nem próbált fel semmit sem…J Oda akartam menni a
csajhoz egy ruhával a kezemben, hogy az orrát még nem fújta ki vele, de félő
volt, hogy nem értené a hülyéje…
A piacra visszatérve – leszámítva a fentebbi
undorító eseményeket -, az még mindig nagyon hangulatos, de azt hiszem erről
már írtam korábban. Vettünk mindketten egy-egy bőrtokot a telefonunknak, és
nekem egy sapkát. Aztán banánt, papaya-t és mandarint a zöldség-gyümölcs
részlegenJ
A
telefon
Május vége felé meguntam a buta telefonom és
valami okosra vágytam. Katával bementünk a Vodafone-hoz és szétnéztünk az
ajánlatok között. Én célirányosan az iphone-hoz és a Samsunghoz mentem, hogy
majd közülük kerül ki a győztes, de Kata okosan jobban körülnézett és el kezdte
összehasonlítani a kameráikat a gépeknek…na meg jött egy koreai kiscsaj is az
üzletből. A vége az lett, hogy rábeszélt minket egy-egy HTC One X-re. Akkor már
Kata is az alapos vizsgálat után mellette tette le a voksát, szóval vettünk
mindketten egyet. Nem bántuk meg, baromi jó készülék. És szerencsére nem léptem
be az ájfónosok táborába…olyan snassz már iphone-nal járkálni itt…még a
hajléktalannak is az van, komolyanJ
A sokk azonban akkor ért, mikor mondták, mennyibe
fog ez fájni nekünk…gyakorlatilag alig többe, mint amit eddig tejeltünk a telefonálásértJ Ugyanis eddig 30
dollárt fizettünk feltöltő kártyás telefonunkra havonta…na most 49 dollárt,
viszont elhoztunk egy csúcskategóriás készüléket és többet is tudunk
telefonálni és netezni vele (550
dollárnyi egységet és 1 GB). OK, két évre előfizetve, de a két éves röghöz
kötést otthon is kibírtam…csak el ne hagyjam.
Megnéztem Magyarországon hogyan tudtam volna
elhozni: becsengetek vagy száz rugót és utána még havi annyit kéne fizetnem az
előfizetésre, mint itt dollárban…csak ugye itt más órabérben dolgozunk…
Nem kell egyébként ilyen messzire jönni, hogy
szembesüljünk a pofátlansággal, amit otthon megengednek maguknak. Elég ha
körbenézünk egy ausztriai mobiltársaság ajánlatai között…meg fog lepődni az
illető, aki megteszi. Durva kezdőrészlet? Ugyan…
Víz
és csatorna
Átalányt fizetünk, nincs vízóra. Negyedévente jön
a csekk 154 dollárról, ami a jelenlegi árfolyammal (228 HUF) számolva nagyjából 35e forint…havonta ugye kb 11.700
forint. No comment.
Gáz
Na az nincs…komoly regulák vonatkoznak a gázos
fűtés beszerelésére, így inkább többségében kihagyják a házak építésénél.
Vehetsz helyette elektromos fűtőtesteket, amik meg eszik az áramot
rendesen…lásd alább.
A tűzhely is elektromos.
Energia
Legutolsó számlánk 294 dollár volt
február-március-április hónapokra. Ebben még nem volt benne az elektromos
radiátorunk és az ágymelegítőnk fogyasztása sem…majd augusztusban fog
kikerekedni a szemünk a téli számla kézhezvételét követőenJ De szerintem tűrhető
lesz, igyekszünk visszafogni a fűtést és inkább felöltözünk. Igaz néha még
melegítőben is fázunk a nappaliban…
A számla befizetése egyébként úgy történik, hogy
a kipostázott számlán van egy vonalkód. Ezt a vonalkódot olvassák le a
befizetésnél…nem szarakodnak csekkekkel…
Ja ágy! Május végén végre vettünk egy ágyat az
IKEA-ban! Egy ’Queen size’ ágyat matraccal, matracvédővel együtt. Öt hónap után
összepakolhattuk az Ilditől kapott felfújhatós matracunkat és összeszereltem az
első közös ágyunkatJ Nagyon kényelmes és
nem utolsó sorban igen praktikus is télen. Nem fagy oda a s***ünk reggel a
matrachoz…az ugyanis túl közel volt a padlóhoz és tényleg kellemetlenül hűvös
volt már nekem is.



No comments:
Post a Comment