Valahol messze délen... 1. rész

Mielőtt elkezdenétek olvasni, figyelmeztetlek benneteket, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas képek, videók és leírások szerepelnek a következő történetben. Megpróbálom leírni, bemutatni a nyaralás során tapasztaltakat és a minket körülvevő környezetet és embereket is. Célom nem az öncélú magamutogatás, képekkel való dicsekvés, hanem élményeink leírása, képeink megosztása. Ez a nyaralásunk ugyanis a TOP 3-ban van benne és szeretném egy kicsit megosztani az örömünket a barátaimmal, olvasókkal, feltéve, ha van ilyenJ

Üdv néktek…rég nem jelentkeztem.

Tehát legutóbbi bejegyzésemben hazajöttünk a vidéki kirándulásról. Annyira belejöttünk a túrába, hogy Kata már másnap el kezdte tervezni a következőt. Na de hova…

-          Meleg tengert akarok sok napsütéssel! - így Kata.

-     Töltsd le a netről…én inkább hógolyózni szeretnék megint! Menjünk valami hegyes-havas országba! – próbálkoztam én

Persze, ahogyan az lenni szokott általában, győzött az asszonyJ Visszagondolva hála a jó égnek.

Mielőtt azonban rátérnénk a nyaralásra, elmondanám, hogy Katának sikerültek a vizsgái az egyetemen! A könyvelés nagyon jó lett, az üzleti jog, statisztika és mikroökonómia pedig közepes, de hát ez így is gyönyörű eredmény. Nagy GRATULA neki! Bódottág van!J

Ja, Gábor velünk lakik már 4 hete…azóta lakást keres, mióta visszajött Tündérmeseországból.

Nagyon gyorsan, napokon belül megszületett a döntés az okos fejecskéjében. Átbújt pár katalógust, utánanézett a környező szigeteknek, mérgező állatoknak, pókoknak, rovaroknak a neten és végezetül előállt Fiji-vel, azon belül is Matamanoa szigettel. Egy zsebkendőnyi méretű kis parányi sziget a főszigettől nyugatra másfél órára hajóval. Tom Hanks a szomszéd szigeten volt számkivetett (pedig csak át kellett volna menni a sziget másik oldalára, onnan csodásan ellátni az egy köpésre lévő szomszéd sziget épületeiigJ)...ellenben vele, nekem sikerült felnyitnom saját kezemmel a kókuszdiót, de erről majd később.

Ez fasza, mondtam végül Kata ötletére…valójában Vanuatu és Fiji között választottam volna én is, de hát a döntés nem az én kezemben van ilyen fajsúlyos kérdésbenJ

Belevágtunk, elmentünk két hétre rá egy utazási irodába és azon nyomban meg is csappant a bankszámlánk…ott helyben lefoglaltuk oda-vissza a repülőt, a reptéri transzfer járatot a kikötőbe, a hajó utat a szigetre és a szállást 5 éjszakára November 1-től 6-ig. Majd hazamentünk és vártuk a nagy napot! Előtte még Kata vett nekem egy igen pöpec búvárszemüveget pipával, két nagy strandtörülközőt és számoltuk vissza a napokat!

Na de hol is van Fiji? Eszik e vagy isszák? Kik lakják egyáltalán? Fiji-n van áram?

Aki nagyon utána akar járni a történelmének az nézzen utána a wiki-n: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fidzsi-szigetek vagy inglisül http://en.wikipedia.org/wiki/Fiji

Röviden: XVII. sz közepén járunk, Abel Tasman két felfedezés (Tasmánia és Új-Zéland) között szakított egy kis időt és felhajózott északabbra gondolom nyaralni. Itt talált rá erre a több, mint 300 szigetből álló szigetcsoportra, melyek már javában lakottak voltak úgy 2000 éve. Az itt élők hábortítatlanul éltek a kis szigeteiken, harcoltak egymással és zabálták egymást. Tasman után jött Cook kapitány és igen intenzív sziget átnevezésbe kezdett. Ismerős történet, mi? Azzal a különbséggel, hogy Cook kapitány volt is valaki és nem azért lett ‘Matanitou ko Viti’-ből Fiji, mert kicsinyes módon így akarta volna kiiktatni felfedező elődeit a történelemkönyvekből, hanem egyszerűen félrehallotta a lelkem. Cook nyomában megtelepedtek az angolok, és hozták is magukkal az angol gyarmatok elmaradhatatlan kellékeit, az érthetetlen angolt beszélő indiai munkásokat. Azok persze a bennszülöttek fejére nőttek, majd idővel politikai befolyásra tettek szert, amit a bennszülöttek érthető módon nem néztek jó szemmel és évtizedekig tartó etnikai viszályok jellemezték a közéletet, puccsokkal és annak minden negativ hatásával.

Egy ideje már újra a bennszülöttek vannak nyeregben, az indiaiak egy része áttelepült valahova máshova a térségben (van egy sejtésem, hogy hovaJ).

Maga az ország egyébként ötöd Magyarországnyi méretű 840e fős lakossággal, de a legmagasabb pontja 300 méterrel veri a Kékest.

Ja, emberevés. A Wikipedia szerint 1959-ben matuzsálemi korban hunyt el az utolsó ember, aki még fiatal korában embert evett…valószínűleg azt mondta volna, hogy az a hosszú élet titkaJ Magára a kannibalizmusra igen egyszerű és gyakorlatilag érthető magyarázatot is adott egy korabeli törzsfőnök egy misszionáriusnak:

-          Nektek vannak húsaitok dobozokban, nekünk nincsennek. Az emberhús viszont adva van… - hozzá kell tenni, olyan sok haszonállattal sem rendelkeztek a korabeli fiji emberek.

A bennszülöttek vuaka mbalavu-nak hívták a halott embert, azaz hosszú disznó, mivel állítólag disznó íze van…az index cikke után ezen már nem is csodálkozomJ: http://index.hu/tudomany/2012/11/15/sok_kozos_tulajdonsagunk_van_a_disznoval/

Indulás

1-jén hajnalban indult a gép Sydney-ből 6:30-kor. Szerencsére Gábor szintén korán kel melója végett, így kidobott minket a reptérre hajnali 5-re. Az út során nem történt semmi különös, gyönyörű időnk volt, az óceánt lehetett vizslatni egészen Fiji-ig a tiszta, felhőmentes égnek köszönhetően…ennek meg is lett a böjtje visszafele…J

Nadi városában landoltunk 12:00 körül, illetve szerencsére a repterén, ami a város külterületén található (az időeltolódás 2 óra Fiji javára). A páratartalom kicsit magasabb, mint az általunk megszokott…meg is csapott rendesen. Innen busszal vittek le minket a kikötőbe. Nadiból sokat nem láttunk, de az utak mellett erősen gettó jellege volt a városnak. Szedett-vedett, főleg könnyű szerkezetes házak, pálmafákkal, néhol sírokat is láttam a kertekben. A lakosság igen vegyesnek tűnt, fiji emberek, indiaiak, arabok…érdekes volt megfigyelni, ahogyan közeledtünk a kikötő felé és megsokasodtak a szállodák. Míg pár perce még szutykos kis kertek néztek ránk, addig a parthoz közeledve frissen vágott, zöld pázsit fogadta a külföldi turistákat a pálmafákkal tarkított golfpályákon, a szállodák előtt pedig tradicionális népviseletbe öltözött biztonságiak sasoltak minden gyanús dologra, személyre. Nagyon komoly, szigorú arcberendezéssel rendelkeznek a bennszülöttekJ

Sydney

Fiji

reptér környéke

A kikötő nem túl nagy. Van hely pár nagyobb hajónak, de annyi. Benyomtak még egy földszintes fapados plázát is, ahol viszonylag jó áron lehet beszerezni ajándéktárgyakat. Vettem is egy fiji inget és egy szalmakalapot. Szerencsére lehetett aussie dollárral is fizetni, így még nem is kellett hozzányúlni a fiji dolláromhoz (mert dollár a hivatalos fizetőeszköz itt is). Délután 3-kor indult hajónk a szigetre.

hajónk

balra a távolban ott vár minket Matamanoa

erre a lélekvesztőre kell átszállni a katamaránból

Maga a hajó ismerős volt. Ugyanilyen típusból sok rohangál Sydney-ben is, főleg bálnanéző útra viszik a jónépet. Katamarán, három szintes. A legfelső szinten (upper deck) foglaltunk helyet. Szép lassan vánszorgott ki az öbölből a hajó, betartva a sebességkorlátozást, de mihelyst nyílt vízre ért, felnyerítettek a lovak és durván el kezdték húzni a hajót. Szélsebesen hasítottuk a néhol méteres hullámokat, de a hajó méreteiből adódva, nem jelentettek ránk veszélyt. Ugyanakkor főleg a tetőn érezni lehetett, hogy rendesen telibe kapjuk őket, így Kata már nem élvezte annyira. Szinte hallottam Vuk zenéjét…JJ

BULA!!!J (fijiül szia, hello…mindenki ezzel köszön…egyszer elmondtam az egyik helyinek a magyar jelentését, nevetettJ)

A másfél órás út közben érintettünk pár szigetet. Aztán végre megpillantottuk a távolban Matamanoa szigetét. Nyíl egyenesen közelítettünk felé, elhagyva pár, szerintem lakatlan szigetet és végül végcélunkhoz közelítve el kezdett lassítani a kapitány. A szigetet körülölelő atoll miatt a parttól egy km-re megálltunk, ott várt minket egy kis lélekvesztő. Az hozza-viszi a vendégeket a szigetről a hajóhoz és vissza. Átszálltunk a ladikba és kicsorogtunk a partra…komolyabb kikötő híján mezítláb kellett kikelni a csónakból. A homokos tengerparton rögtön partot érés után már fogadott is minket egy delegáció. Felkísértek minket a bárhoz, ahol elő voltak készítve székek kis asztallal, welcome koktéllal mindenki számára. Szép gesztus, még akkor is, ha alkoholmentes volt…J A főrecepciós üdvözölt minket, elmondta a kötelező ismertető szöveget blabla majd jöttek a zenészek és játszottak nekünk egy fiji dalt. Ezzel meg is adták a lökést a jó hangulatnak…imádom az ilyen bennszülött mókázásokat.

később kiderült, ő az egyik zenész

Matamanoa kb 500 méter hosszú és 200 méter széles…vagy kevesebb, nem tudom. Van rajta egy nagyobbacska domb a közepén és a sziget túlsó végében egy teljes mértékben megközelíthetetlen sűrű, áthatolhatatlan növényzettel borított nagy sziklatömb. Kókuszpálmák dögivel mindenhol, leesett kókuszdiók hevernek szana-széjjelJ Gekkók, madarak is megtalálhatóak, de szerintem annál nagyobb emlőst még nem láttak arrafelé, csak a fagyasztóban…még egér sincs, ahogyan sem csótányt, sem pókokat nem láttunk.

A földszintes főépülettől kis, kókuszpálmákkal övezett ösvény vezet a házakhoz. 20 parti faház és 13 kertre néző házikó van rendszeresítve a vendégeknek. Mi egy kertre nézőt foglaltunk le. Tökéletes választás volt az is.

A kicsiny ház egy szoba, fürdőszobás. Klíma és egy ventilátor segített elviselni a meleget… Szépen megágyazott ágy, tiszta lakás fogadott minket. Jó érzés volt leülni, elterpeszkedni az ágyon és kipihenni magunkat…pár percig. Mivel azonnal be akartunk rohanni a tengerbe. Átöltözés, búvárcucc felkap és indulás! A sziget dél-nyugati oldalát preferáltuk, mert ott lehetett jól napozni dél után és búvárkodni.

A tájkép, ami fogadott, gyönyörű…de beszéljenek inkább a képek.

Isten hozott

                                      

ebben a házikóban laktunk

tengerre néző lakok

a sziget másik oldala, ott a homokos részen van lehetőség átsétálni a másik oldalra

napfelkelte

 
 

középen a távolban Monuriki szigete

…és itt, az első fürdésnél követtem el egy nagy hibát. Elfelejtettem magammal vinni a vízbe a Gábortól kapott vízálló fényképezőgépet… Történt ugyanis, hogy a búvárkodás vége felé a víz alatt a part felé fordultam és nem messze tőlünk Katával, ott úszkált egy reef shark (szirti cápa). Nem volt nagy, kb 1-1,5 méteres, de akkor is csodálatos volt…mutattam Katának, hogy nini, ott úszkál cápali. Érdekes, hogy nem voltunk megijedve…valószínűleg egy nagyobb testvérétől kissé idegesebbek lettünk volna, de így csak szimplán izgatottak voltunk, meg dühösek, hogy pont most nem volt nálunk a kamera…

A helyiek egyébként mondták, hogy azoktól nem kell tartani. Dagálykor bejönnek, mert beférnek. A komolyabb méretekkel és emberevési statisztikával rendelkező egyedek azonban kívül maradnak.

...folyt. köv. holnap...

Kirándulás vidéken

Júliusban elkezdődött Katának az egyetem. Vége a sok léhűtésnek a general english órákon, kirándulásoknak a városban az osztállyal, ahogyan az történt a nyelvsulival. Akár ki is írhatnák a suli kapujára, hogy ’Welcome to the real world guys’J

Hétfőn statisztikával, kedden könyveléssel boldogítják a diákokat napi négy órában. Na utóbbinál már legalább derengett valami Katának a múltból, lévén közgazdasági suliba járt. Nekem is…azt hiszem én is tanultam valami hasonlót egy félévig…vagy többet…mittudoménJ

Csütörtökön 8 órán keresztül tágul az agya: mikroökonómia és üzleti jog van terítéken.

A suli tanárai angol-szászok, ami meglepő ismerve a sydney-i iskolai állapotokat. Semmi bangladesi, pakisztáni, indiai…végre lehet érteni az órán elhangzottakat. A diákok már más tészta, ott kisebbségben vannak a nem ázsiaiak.

Egyébként igen nagy mennyiségben kell nyomtatni is. Tankönyv helyett emailben küldik el a tananyagot, és azt nyomtatjuk ki. A házi feladatot is elektronikus úton kell beküldeni…nem tudom, most én vagyok az öreg, vagy teljesen elterjedt már otthon is ez az eljárás? És akinek nincs net hozzáférése? Vagy nyomtatója?

Nyomtatót gyorsan beszereztünk a Harvey Norman-ból és felhívtam az egyik internet szolgáltatót, hogy jó lenne, ha bekötnék a netet is, rákapcsolnának minket a világhálóra. Az ingyen netünk sajnos elköltözött, nem találtuk egy hónapig…milyen gyökér dolog már ez…nem is szóltJ Szóval maradt a fizetős megoldás. Egyébként nem olyan gáz. TPG a szolgáltató neve és 69 dolcsi egy hónapra: korlátlan net, 100 perc nemzetközi hívás ingyenes, ahogyan államon belül vezetékesre is, ha jól tudom. Eleinte féltem, hogy cefet lassú lesz, de kellemesen csalódtam. Van gyors net Ausztráliában megfizethető áron!!! JJ

Megjegyzem, a nyomtatóvásárlás után betértem valamiért a szomszédban lévő Office Works áruházba és ugyanazon termékek olcsóbban kaphatóak náluk. Aki irodai eszköz vásárlására adja fejét, vagy csak egyszerűen fénymásolni szeretne olcsón 200 oldalt, vagy egy könyvet…inkább menjen utóbbiba.

Egyébként jól vagyunk. Júliusban például teambuilding keretében elmentünk paintball-ozni egyet a báros kollégákkal és sikerült is szétlőni egymás testét, gyönyörű foltokat hagyva. 24-en alkottuk a nemzetközi SWAT-ot csehekkel, németekkel, lengyellel és két nepálival a konyhából. Sydney-től délre volt a pálya bent az erdőben egy órányira a várostól.

Az embernek ugye egyből eszébe jutnak a történetek Ivan Milat-ról és a Wolf Creek pszichopata sorozatgyilkosáról, akik zavartalanul tüntették el a gyanútlan külföldi turistákat…Ivan Milat – aki inkább 20 évvel ezelőtt ténykedett – unokaöccse úgy vélte folytatja a családi hagyományt és nagybátyja nyomdokaiba lépett. Nemrég ítélték el gyilkosságért a kis kretént. Megölte fejszével egy ismerősét és a korábban már a nagybácsi által is hullákkal feltöltött erdőben rejtette el ő is áldozatát…

Na mindegy, megérkeztünk és 4 aussie srác fogadott minket. Kissé rá voltak kattanva a játékra, vagy a kokainra, mindegy…nagyon pörögtek. 4 pálya volt és egy szabály, 3 méterről közelebbről ne lőj a másikra…AHA…persze…gondolhatjátok hányan tartották ezt be, Katát pl igen közelről fejbe, karon és lábon lőtték…

Ezt leszámítva jól szórakoztunk. Ellőttünk fejenként kb 1000 golyót és be is kaptunk pár tucatotJ

A munkahelyen eddig úgy látszik minden rendben van. Még májusban rendeztek egy versenyt, hogy ki ad el több literes sört és Big German Pretzel-t…igen, a győztes én vagyokJ A nyereményem egy 50 dolláros ajándékkártya volt. Most kedden hívtam meg Katát belőle egy pizzára lent a strandon. Egy osztálytársa, aki történetesen magyar, ott dolgozik pizzakészítőként az egyik olasz étteremben. Jóóóól megpakolta a tésztát nekünk mindenféle földi jóval…azt hiszem visszajárunk odaJ

Kata élvezettel majszolja a kedvenc pizzáját :)

A bár mögött mostanára már kiképeztek barista-nak. Kaptam is egy ’Barista’ jelvénytJ A cég felbérelt egy profit. Indonéz csóka és ő tanított minket a kávékészítés fortélyaira. Na nem kávémagokat szüretelünk és pörkölünk, hanem csak főzünkJ Eddig mindössze papírom volt róla, hogy barista vagyok (január elején elvégeztem egy kurzust, de sza*t sem ért), most már legalább a gyakorlatban is megy minden, még a latte art is. Itt Ausztráliában - amelyik az egyik legnagyobb kávéfogyasztó a világon – ez azért sosem hátrány.

Múlt héten Katának megvolt az első kisebb szünete a suliban. Egy hetes…gondoltuk húzzunk el a városból. Kata megtervezte a túra útvonalát, szállásokkal és autóbérléssel egyetemben, nekem már csak a bankkártyámat kellett előszednemJ Na jó, a költségeken természetesen osztozkodtunk később.

Thredbo-ban

Egy kisebb autót sikerült bérelni. Hyundai Getz...igen, a kis Getz 1.6-os, automata, benzines és 5 ajtós. Eleinte féltem a bal oldali közlekedéstől, de szinte azonnal megszoktam. Csak elhagyatott utakon kellett Katának néha rám szólnia, hogy húzzak vissza a sávomba…az automata váltó is okozott meglepetéseket…sose hagyd D-ben, mielőtt elindulszJ

Hétfőn reggel indultunk dél felé és első utunk Kiama-ba vezetett. Gyönyörű, közvetlenül a tengerparton épült festői kisváros. Olyan mintha oda rajzolták volna. Persze mindez nem vonzaná csak úgy a turistákat. Gyakorlatilag az egész város a Blowhole köré épült. A blowhole egy természet alkotta érdekesség jelenség. A viharos hullámok utat törtek a sziklán keresztül egy lyukon és ez azt eredményezi, hogy egy erősebb hullámverésnél a lyukon keresztül lövell felfelé a tengervíz. Ez így leírva egyáltalán nem tűnik lenyűgözőnek, de élőben tényleg látványos. Ráadásul még szivárvány is alakul néha a tökéletes fényképek kedvéért.

ahol a víz betódul

ahol feltör

ott a szivárvány is

Utána elautókáztunk Kangoroo Valley-be. Még 2 éve voltam ott Ildiékkel. A völgyben egy kis kempingben kenguruk és wombatok ugrálnak, mászkálnak az emberek között. Nagyon idilli…lett volna, mert egy iskoláscsoport az összes létező négylábú emlőst elzavarta a környékről. Be kocsiba, tovább a következő állomásunkra. Pebbly beach. Na itt volt aztán minden! Baromi gyönyörű kis erdei úton leereszkedtünk a strandig, ahonnan mondanom sem kell, lenyűgöző panorámában volt részünk. Az egész strandot körbeölelte az eukaliptusz fákkal nagyon sűrűn benőtt hegyoldal, az északi oldalnál pedig éles sziklák zárták el az utat. Lent a strandon vannak bungalók is. Ki lehet bérelni, bár figyelembe véve a hely különlegességét és fekvését, valószínűleg nem a mi pénztárcánkhoz árazták be.

Pebbly beach azonban nem csak a természeti szépségeiről híres, hanem arról is, hogy a kenguruk félelem nélkül a vízben, homokban és füves réten ugrálnak az emberek között. A cukiság faktor már akkor az egekben volt, mikor megláttuk az első két erszényest…aztán felbukkant egy másik csoport is kicsi, kölyök kengurukkal. Akkor Katánál elszakadt a cérna és szinte odaugrált, kúszott örömében. Azok meg békésen legelészték a földből, homokból előbújó zöld füvet. Páran érdeklődve Kata felé nyújtogatták nyakukat ő meg kihasználta az alkalmat és megsimogatta az egyik picit. Később arrafelé közeledett egy hím is. Én kicsit tartottam tőle, de szükségtelen volt…elhaladt mellettünk, és folytatta tovább a kérődzést.

Majd felbukkant egy harmadik csoport is. Az egyik mama hasából, ahogyan vacsorázott a réten, előbukkant egy kicsi feje is és ő is zabált egyet. Kissé bizarr látványt nyújtott…ilyet utoljára az Emlékmás c. filmben láttamJ

Mivel minden mókának vége szakad egyszer, a nap is lement már, indulnunk kellett Canberrába az első szállásunkra. A térképen közelibbnek tűnt, de a valóságban itt minden messzebb van, ahogyan az ember képzeli. Közel 3 órába telt, mire végre beértünk a fővárosba és egy újabb órába, mire megtaláltuk a szállást. Canberra nem nagy szám…nem láttunk ugyan belőle sokat, de nem nyerte el tetszésünket. Hideg, rideg, semmi sincs ott pár kormányzati épületnél. El is neveztem Ózd-nak…

igen, mínusz fok volt a fővárosban éjjel

Reggel nagyon gyorsan tovább is álltunk, hogy újból dél felé indulva, a Snowy Mountains-en keresztül Albury-be érkezzünk. A havas hegység kurva szép volt. Komolyan. Már az odavezető úton is elhaladtunk pár tó és város mellett, ahol az ember könnyen elképzeli a gondtalan életet. Venni egy házat a Jindabyne tó mellett és egész nap csak kirándulnánk, horgásznánk, élveznénk a kilátást….aztán valószínűleg gyorsan be is csavarodnánk az ingerszegény környezetben…J

A havas hegység központja, gyakorlatilag egész Ausztrália egyetlen síparadicsoma Thredbo. Kicsit hasonlított egy európai sípályára. Alpesi házak a faluban, hüttéből zene szólt, csak az árak nem stimmeltek. Gyorsan tovább is álltunk. Előtte készítettünk pár képet, havaztunk egy cseppet, nézelődtünk, majd be a kocsiba és leereszkedtünk a hegyről.  Mire sík területre értünk, éhesek lettünk. Ekkor jött Khancoban városa. Ha már ilyen hülye neve van, nézzük meg gondoltuk…egy tábla mutatta, hogy City center...egy nagy parkolót találtunk egy bolttal és egy nagyon kicsi büfével és postával a háttérben. Egész utunk során egyébként csupa fura nevű településeket érintettünk, vagy haladtunk el mellettük: Queanbeyan – KunbajaJ, Cooma – Kóma, Khancoban – Kankóban, Tangambalanga, Wangaratta, Yackandandah, Barnawartha, Wagga Wagga, Cootamundra.

Mivel már este hét volt, siettünk tovább Alburybe. Következő éjszakánkat itt töltöttük. Igazi, útszéli motel jellege volt, de a nívósabbak közül. Mexikói stílusban volt felépítve, saját fedett autóbeállóval a szoba előtt, medencékkel, és szaunával a komplexum közepén. Nagyon bejött, olyan fílingje volt, mint egy hollywoodi roadmovie-nak. Az ágy kényelmes volt, ingyen netet biztosítottak, nagy síkképernyős TV a falon, minden adva volt a bódottághozJJ

Jindabyne tó

Jindabyne tó

sajnos gyakran hiába van kint a tábla...

ezt csak azért, mert itt készítik az egyik schnaps-szot, amit árulunk

ez meg mi?:))

repül a hógolyó

no comment...:)

Kiscica

idill

sípályák

Kata a kis Getz-cel

motelszobánk...háttérben a szerk. kisgatyában

Másnap reggel fájó szívvel hagytuk magunk mögött a motelt és irány dél, Glenrowan. Útközben még betértünk egy mekibe és sikerült életem legszarabb, legforróbb kávéját is meginnom. Gyakorlatilag Glenrowan volt utunk végcélja, a legdélibb pont, amit most elértünk utunk során. A várost Ned Kelly rajzolta fel a térképre azzal, hogy odajárt kocsmázni , partizni és ott is érte utol a végzet egy vagonnyi rendőr képében. Éppen partiztak, mikor rajtuk ütöttek. Gyakorlatilag egy 12 órás állóháború dúlt a Kelly gang és a rendőrök között. Azért az jellemző, hogy Kellyék elengedték a kocsmában rekedt civileket és az aznap meghalt áldozatok kivétel nélkül rendőrök golyói által hullottak el. A végkifejlett ismert, a június végi csatában a páncéllal felvértezett Neden kívül mindhárom társa meghalt. Őt magát sebesülten Melbourne-be szállították és novemberben fellógatták. A történet érdekessége, hogy állítólag megátkozta a bírót, hogy hamarosan követi a sírba….így is lett, pár napra rá természetes halált halt a bíró is, igaz szenvedett még egy sort előtte.

Nem akarom védeni Ned Kellyt, egy bűnöző volt, aki megölt három rendőrt, bankokat rabolt, de mindezt nagyban köszönhetik a korabeli rendőrök brutalitásának, kegyetlenkedéseinek, amelyeket az ír kisebbség ellen követtek el. Ő így élte meg lázadó korszakát…J

Ned Kellyt 1880-ban akasztották fel 26 évesen, az édesanyja azonban még 43 évig gyászolta fiát. 1923-ban hunyt el. Ned öccse, aki ugyancsak eltöltött pár évet különféle börtönökben az 1870-es, 80-as években, egészen 1946-ig húzta.

Egész Glenrowan Ned Kelly mítosza köré van felépítve. Két múzeumban is voltunk. Az elsőben viaszbábokkal, korabeli berendezési tárgyakkal és helyszínekkel (pl egy korabeli kocsmaJ), hangeffektekkel mutatták be Ned utolsó csatájának óráit. A második múzeum pedig a Kelly család által adományozott használati tárgyakból állt, korabeli újságcikkek, satöbö…a hátsó kertben pedig ott volt felépítve a szülői ház pontos mása a szobákkal, használati tárgyakkal, ruhákkal satöbö...

a kocsma

kamu sírok

nem igazi:) valójában azt sem tudják, hol van Ned koponyája

ki az  a hülye, aki elhagy egy pisztolyt...és hogy nem találták meg 100 évig?

mögöttem állt a fogadó...

állítólag ezen a helyen kapták el Nedet...a fa replika...a lány nem:)

Ned kedvenc kocsmájából

replika...a ház ahol élt

ahol szintén eltöltött pár évet:)

a kis Ned ezen ülve ábrándozott bankrablásokról...és az azokból fedezett tivornyákról

valaki még mindig ott alszik?

igen...tudom, bocsánat

Ned öccse, Jim öregkorában...kivételesen a saját lovával szerintem:)

Ausztrál vidéki naplemente

Kint a város szélén, a régi vasútállomás mellett került sorra az ausztrál folklór egyik legnépszerűbb személyiségének utolsó nagy csatájára. Sajnos a kocsmát felgyújtották a lövöldözés során, de akkor is számunkra érdekes volt ott állni, ahol 132 éve fél napig csatáztak egymással a felek. Az ember ilyenkor elképzeli, hogy ugyanazon a helyen állhatott az azóta már híressé vált páncélos maszkjában és lődözött a zsarukra a fák mögül. Megvolt az elfogásának a helyszíne is, láttuk, amit Ned elvileg utoljára láthatott a szabad életében…egy hegy, fákkal…meglepőJ

Kicsit sokat időztünk ott lent, és mivel következő állomásunk Sydney mellett volt Katoomba-ban, amely pontosan 700 km-re található Glenrowantől, sietnünk kellett.

Az út közben nem történt semmi különös…8 és fél óra alatt értünk fel…egyszer Wagga Wagga előtt eltévedtünk és egy kis úton tértünk vissza a helyes irányba, valamint további elhullott kengurukat és wombatokat láttunk az út szélén, ahogyan az előző két napban szintén…szomorú látvány.

Katoomba-ba az utolsó éjszakánk helyszínére este 11-re érkeztünk. Ezt meg kell néznetek: http://www.kurraraguesthouse.com.au/ Hangulatos régi ház, kandallókkal, fa bútorokkal és kiadós reggelivel a ház szalonjában.

Mikor Katával először itt volunk 2010 januárjában, akkor is itt szálltunk meg, és most is ugyanazt a szobát kértük…nosztalgia…jakuzzivalJ Katoomba a Blue Mountains-ben fekszik, és egy különös szikla formáció vonzza oda a turistákat: http://en.wikipedia.org/wiki/Three_Sisters_(Australia)

Ha jól számoltam már ötödjére láttam, de nem lehet igazából megunni a látványt és a hangulatos kis várost.

Három nővér 247. alkalommal lefényképezve

szélvihar volt

ehhez a képhez ajánlom Uhrin Benedek Kispatak c. remekművét

A Sydney-n kívüli ausztrál vidék olyan elragadó, hogy visszahívja az embert. Már nézegettük a telekárakat is, de még mindig kevés a pénzünk ráJ Így csak egy következő túrát tervezünk…hogy mikorra, fogalmunk sincs még.

Update: végre beérett munkám gyümölcse, én lettem Mr. Augusztus az étterembenJ A vezetőség úgy határozott, hogy az „Employee of the Month” kitüntető címet nekem adják az augusztusban mutatott odaadó és páratlan munkám elismeréseként. Gyakorlatilag csak folytattam a családi hagyományokatJ Már a drága nagymamáim is kaptak ilyen elismeréseket…az egyik még kitűzőket is…de az más világ voltJ

A lényeg, hogy most ott lóg a vigyori képem a bejáratnál és elvileg a honlapon is fent kéne, hogy legyek.

Ja, az elismerés mellé kaptam egy 100 dollár értékű kártyát is, amit a cég éttermeiben tudok leenni. Augusztus mindig is a kedvenc a hónapom volt, most sem hagyott cserbenJ 

a bejáratnál ennek a szimpatikus fiatalembernek a portréja köszönti a kedves vendégeket