Gondolom páran feltették a kérdést, miért olyan cefet messze? Szó szerint a világ másik oldalára. Miért nem
Anglia, vagy teszem azt Svédország. Előbbi inkább nem, utóbbiban meg az
Ausztráliára félretett pénzből vehettünk volna két kiló kenyeret és egy rúd
szarvas kolbászt, oszt jónapot…J
Itt Sydney-ben ugyanakkor már voltam, itt élnek kuzinok is és az aussie emberek
halál jófejek! Lazák, aranyosak, nyugodtak (lehet
a drog teszi...Anya, ez nem azt jelenti, hogy én is rácuppanok:)), viszonylag normális az időjárás (és a gazdaság sem halott, na majd mostJ). Napos, szeles (itt a hetedik emeleten
a domb tetején még inkább hála az égnek), így nem izzadjuk azért szét
magunkat, feltéve ha az ember nem egy forró konyhában dolgozik…valamint azt se felejtsük el, hogy itt azért igen messze vagyok az otthoni undorító, hazug közélettől...
Szokott esni is, bár igazából most azt mondhatnánk, szokott nap is sütni.
Megjegyzem az eső is különbözik az európaitól. Nem, nem visszafele esik, csak
eszméletlen intenzíven. A dézsából ömlik kifejezés itt valóban értelmet nyer.
Aztán ahogy jött, már megy is. Egy írrel beszélgettem erről. Még ő szerint is
több, mint különös ez a fajta sugárban zuhogó eső, pedig ő Írországban látott
már pár zivatart…csak kisebb szemekben. Aham, ott egész évben eloszlik ugyanez
a mennyiségJ
Az aussiek is azt mondják, hogy fura volt a mostani tél és ez a nyár
is…hja, engedjetek ki kevesebb széndioxidot a légkörbe a kínaiakkal és az
amcsikkal együtt aztán meglátjuk, lesz e változás…kezdhetnék rögtön a
légkondival…megölik az embert a buszon. Nem egészséges, ha plusz 30 fokból
hirtelen átszáll az ember 18-20 fokba...ahogyan az sem, hogy hideg esőben is
működtetik azt a szart. Ha egyszer tüdőgyulladásom lesz, tuti beperlem a
közlekedési vállalatot, aztán a kártérítésből vígan elsörözgetek a tengerpartonJ
Elkerülendő ezt a hosszas és valljuk be, kevés sikerrel kecsegtető
procedúrát inkább biciklivásárláson töröm most a fejem...és az sem elhanyagolható tény, hogy a városi bérlet heti 43 buznyák, tehát a bicaj 3 hét alatt behozza az árát és én sem puhosodom el. A K-Mart-ban ugyanis 129 dolcsi
egy vadonatúj bringa és 9 dollár a fejfedő (kötelező!)
Érdekes a www.gumtree.com.au honlapon
kétszer ennyiért láttam…akkor inkább már az új. Már csak a pénzügyi háttér
hiányzik. Holnap, csütörtökön megyek is a citybe és további melók után
kajtatok. Kevés ez a pár nap esti meló a strandi étteremben.
Rátérve a hogyanra. Gábor egyik régi magyar barátja - akivel 10 éve együtt
indultak itt Sydney-ben - egy maláj vagy indonéz barátjával létrehozott egy
ügynökséget pár éve. Diákokat hoznak be a Föld majdnem minden pontjáról.
Felveszed velük a kapcsolatot, és a magyar helytartójával leszel kontaktban
egészen az indulásig…már aki megkapja a vízumot.
Nagyon nem mennék bele a részletekbe, csak annyit, hogy elegendő pénznek
(és sajnos nem aprópénzről van szó) kell lenni a számládon, beiratkoztál egy
ausztrál nyelviskolába (mivel
legkönnyebben diákvízummal nyerhetsz bebocsátást…épp erre hoztak létre
milliónyi nyelviskolátJ) és mivel mi családi vízummal jöttünk ki, bizonyítani, hogy egy
életközösségben is élünk már egy jó ideje. Ezeket nem volt nehéz felmutatni, a
pakk meglett, már csak a bécsi követség válaszára kellett várni. Igen, Bécs.
Budapesten is van konzulátusa Ausztráliának a XII. ker.-ben, de ott nem
foglalkoznak vízumelbírálással. Szóval Bécsben adtuk be a kérelmet és
vártunk…letelt a három hét, gondoltam, rendben, azért adtunk egy esélyt ennek
is…aztán jött a válasz, hogy hiánypótlást kérnek…megadtuk nekik, amit kértek és
újra vártunk…pár nap múlva pedig megjött email-en a pozitív elbírálásról a
határozat, maga a vízum. Ez a majdnem két hét késés nem lett volna gond, csak a
repjegyünk még nem volt meg. Indulás előtti vásárlás pedig nem épp a
leggazdaságosabb. Buktunk tehát rendesen, de ez még nem volt elég…a forint
gyengülése is keresztbetett nekünk. Köszönjük…és itt most inkább nem mennék
bele a részletekbe.
Hányszor mondjam Csabikám, ha drága a hús, irány horgászni. Ha a harmadik világnak bejön a tengeri táplálék, akkor neked is megfelel! Esetleg átküldök egy-két tippet...
ReplyDelete