Monday, 25 June 2012

Bendegúz


2012. május 19-én megszületett az unokaöcsém, Tasi Bendegúz! Kívánok neki legalább olyan szép, hanem szebb és gondtalanabb, boldogabb gyerekkort, mint nekünk biztosítottak Attissal a szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik…dédmama és dédpapaJ És kívánok kitartást a szülőknek…mostantól nem lesz egy perc nyugtuk semJ

a büszke szülők:)




Természetesen eme örömteli eseményen kívül történtek más dolgok is életünkben, ez a poszt azokról szól…plusz megismertetném igen szűk olvasótáborom az ausztrál víz és csatorna-, energia-, és telefonszámla díjaival is…csak összehasonlításképpen, hogy mennyire hülyének nézik otthon és kihasználják az embereket a szolgáltatók.

A hosszúszárnyú bálnák (Humpback Whale) délről északra tartó vonulási útvonala gyakorlatilag a házunk előtt húzódik…na jó, kissé túlzom. Pár kilométerre vannak és a víz alatt, de a lakás igen jó helyezkedése folytán baromi jó rálátásunk van a vízen történtekre…értsd, kurva jó a panorámánkJ A bálnák most evickélnek fel északra, hogy majd pár hónappal később ugyanezt az utat megtegyék, csak dél felé. Most találnak párra és hozzák össze, majd világra az utódokat fentebb északra az egyenlítő környékén. A hímek pedig úgy imponálnak a nőstényeknek, hogy ki-ki ugrálnak a vízből. Méreteikből adódva még mi is látjuk ezt a mutatványt innen a lakásunkból. Mostanában, mikor reggelizünk, egy szót nem szólunk egymáshoz, csak a vizet kémleljük. Katának kétszer, nekem egyszer sikerült megpillantanom a nevezett élőlényt. Láttuk, ahogy a bálna kidugja a fél testét és visszacsobban a vízbe…persze a távolságból kifolyólag csak egy kisebb formát láttunk kiemelkedni a víztömegből, és az azt követő csobbanást…az érzés azonban akkor is felemelő volt! 


El lehet menni bálnanéző túrára hajóval is (a Circular Quay-ről indul), de az fejenként 60-90 dolcsi és  nem garancia, hogy a hajóból látunk is bálnát…de lehet teszünk majd egy próbát valamikor.


A bárban közben változatlanul zajlik az élet, hét közben nyugi van, hétvégén meg betámadnak a részegedni vágyók rendesenJ Itt ragadnám meg az alkalmat és kérném meg azon olvasóimat, akik jártak már Ázsiában, hogy ugyan meséljék el, milyen egy ázsiai kocsma. Komolyan nem értem őket…nem csak azért, mert angolul nehezen beszélnek, ha igen, akkor meg az utolsó szótagot hagyják le, aztán találd ki, mit akar. Látja az ember, hogy éppen két embert szolgálok ki egyszerre, de azért odadugja a menüt az arcomba és bágyadt vigyorral hajtogatja, közben mutatva a mangó sörre, hogy mangó-mangó-mangó…hát cseszd meg a mangódat, várd ki a sorodat, idióta. Imádják az édes szarokat. Nekünk meg van búzasörünk mangóval megbódítva…szerintem ez a sör meggyalázása ugyan, és mint főbenjáró bűn büntetném, de ezek élnek-halnak érteJ
Továbbá ugyancsak kérdésként merült fel többünk között, hogy ezek egy korsó sört otthon is megosztanak 5 emberrel? Nem, nem ennyire gondoskodóak és önzetlenek, hanem csak sajnálják rá a pénzt. Állandóan kérik a kis poharat a korsó sör mellé, hogy önthessenek másnak is…bazz, ez nem egy olcsó szar önkiszolgáló menza, amihez otthon szoktak…

A kérdésem tehát, hogy ugyanúgy Ázsiában is szarnak a másikra és szintén ilyen sóherek odahaza?
Na jó, most megint csúnyán általánosítottam…csak ilyen hatások érnek.

Aztán persze erre ráerősítenek azok a megfizethetetlen pillanatok is, amik a város kínai piacán érnek minket.
Katával múlt csütörtökön betértünk a Paddy’s Market-be a telefonjainknak bőrtokot nézni, na meg sapkát, pulcsit…és valami gyümölcsöt a híres piacrólJ
Nem csalódtunk az ázsiaiakban, ugyanúgy rezzenéstelen arccal beletüsszögnek, köhögnek a levegőbe, köpnek a sarokba, mintha otthon lennének…de a legdurvább eset egy boltban ért minket. Katának néztünk valami csinos pulcsit, mikor látom, hogy az eladónő nézegeti az egyik pulóvert. Majd mit sem zavartatva magát, a ruha ujjába törli a pofáját, utána meg a szeméből a csipát dörzsöli ki vele. Mindezek után, mint aki jól végezte dolgát lepöcköli a ruhára került piszkot és továbbáll a pénztár felé…azt hittem befosok…Kata ezek után már nem próbált fel semmit sem…J Oda akartam menni a csajhoz egy ruhával a kezemben, hogy az orrát még nem fújta ki vele, de félő volt, hogy nem értené a hülyéje…

A piacra visszatérve – leszámítva a fentebbi undorító eseményeket -, az még mindig nagyon hangulatos, de azt hiszem erről már írtam korábban. Vettünk mindketten egy-egy bőrtokot a telefonunknak, és nekem egy sapkát. Aztán banánt, papaya-t és mandarint a zöldség-gyümölcs részlegenJ

A telefon
Május vége felé meguntam a buta telefonom és valami okosra vágytam. Katával bementünk a Vodafone-hoz és szétnéztünk az ajánlatok között. Én célirányosan az iphone-hoz és a Samsunghoz mentem, hogy majd közülük kerül ki a győztes, de Kata okosan jobban körülnézett és el kezdte összehasonlítani a kameráikat a gépeknek…na meg jött egy koreai kiscsaj is az üzletből. A vége az lett, hogy rábeszélt minket egy-egy HTC One X-re. Akkor már Kata is az alapos vizsgálat után mellette tette le a voksát, szóval vettünk mindketten egyet. Nem bántuk meg, baromi jó készülék. És szerencsére nem léptem be az ájfónosok táborába…olyan snassz már iphone-nal járkálni itt…még a hajléktalannak is az van, komolyanJ

A sokk azonban akkor ért, mikor mondták, mennyibe fog ez fájni nekünk…gyakorlatilag alig többe, mint amit eddig tejeltünk a telefonálásértJ Ugyanis eddig 30 dollárt fizettünk feltöltő kártyás telefonunkra havonta…na most 49 dollárt, viszont elhoztunk egy csúcskategóriás készüléket és többet is tudunk telefonálni és netezni vele (550 dollárnyi egységet és 1 GB). OK, két évre előfizetve, de a két éves röghöz kötést otthon is kibírtam…csak el ne hagyjam.
Megnéztem Magyarországon hogyan tudtam volna elhozni: becsengetek vagy száz rugót és utána még havi annyit kéne fizetnem az előfizetésre, mint itt dollárban…csak ugye itt más órabérben dolgozunk…
Nem kell egyébként ilyen messzire jönni, hogy szembesüljünk a pofátlansággal, amit otthon megengednek maguknak. Elég ha körbenézünk egy ausztriai mobiltársaság ajánlatai között…meg fog lepődni az illető, aki megteszi. Durva kezdőrészlet? Ugyan…

Víz és csatorna
Átalányt fizetünk, nincs vízóra. Negyedévente jön a csekk 154 dollárról, ami a jelenlegi árfolyammal (228 HUF) számolva nagyjából 35e forint…havonta ugye kb 11.700 forint. No comment.

Gáz
Na az nincs…komoly regulák vonatkoznak a gázos fűtés beszerelésére, így inkább többségében kihagyják a házak építésénél. Vehetsz helyette elektromos fűtőtesteket, amik meg eszik az áramot rendesen…lásd alább.
A tűzhely is elektromos.

Energia
Legutolsó számlánk 294 dollár volt február-március-április hónapokra. Ebben még nem volt benne az elektromos radiátorunk és az ágymelegítőnk fogyasztása sem…majd augusztusban fog kikerekedni a szemünk a téli számla kézhezvételét követőenJ De szerintem tűrhető lesz, igyekszünk visszafogni a fűtést és inkább felöltözünk. Igaz néha még melegítőben is fázunk a nappaliban…

A számla befizetése egyébként úgy történik, hogy a kipostázott számlán van egy vonalkód. Ezt a vonalkódot olvassák le a befizetésnél…nem szarakodnak csekkekkel…

Ja ágy! Május végén végre vettünk egy ágyat az IKEA-ban! Egy ’Queen size’ ágyat matraccal, matracvédővel együtt. Öt hónap után összepakolhattuk az Ilditől kapott felfújhatós matracunkat és összeszereltem az első közös ágyunkatJ Nagyon kényelmes és nem utolsó sorban igen praktikus is télen. Nem fagy oda a s***ünk reggel a matrachoz…az ugyanis túl közel volt a padlóhoz és tényleg kellemetlenül hűvös volt már nekem is.

Wednesday, 23 May 2012

Sydney tömegközlekedési lehetőségei

Az elmúlt négy hétben nem történt semmi érdemleges, csak annyi, hogy sikerült meghosszabbítani a vízumunkat még további három évre. Ennek a bravúrnak azonban ára volt és lesz is…mármint Kata részérőlJ Kata egyetemre fog járni és könyvelést fog tanulni. Így egyfelől fizetni kell a szemeszterenkénti jó néhány ezer dolláros tandíjat (igen, itt van tandíj…sajnos az itteni kormány nem olyan sikeres és még nem törölte el a tandíjat, mint az otthoni...sicc!J), másfelől igen komoly erőpróbának néz elébe…de reméljük sikerülni fog a terv és lesz egy ausztrál diplomája.

Azért választottuk ezt a megoldást, mert így legalább van valami értelme is az iskolába járásnak. Nem valami szar, kamu suliba járatjuk a vízumért, hanem több zsetonért valami értelmes szakmát is kitanul a lyányJ Az meg mindig jól jön egy bevándorlási, letelepedési engedélyhez…

Nálam változatlanul ugyanaz a helyzet. Dolgozom a bárban és még élvezem is…közben megpróbáljuk a lehető legtöbb időt együtt tölteni Katával, amit azért nem olyan egyszerű összehozni. Kedden meg végre megvolt az első sportnapom is a biciklizésen kívül. A munkatársaimmal kibéreltünk egy kis termet és fociztunk egy órát a cityben. Egész jó kis nemzetközi csapat jött össze csehekkel, szlovákkal, indiaiakkal, németekkel, lengyellel és egy játszani abszolút nem tudó, tehetségtelen, azonban annál lelkesebb magyarral…J


Mivel viszonylag egyhangúan telnek a napjaink, nem is szeretnék senkit a napi rutinjainkkal untatni. Inkább megpróbálom szép lassan, részleteibe menően megmutatni a várost, ahol élünk.

Sydney rövid történelmével nem sokat vesződnék, inkább belinkelem a wikipedia idevágó cikkét a városról…nagyjából megbízhatóJ http://hu.wikipedia.org/wiki/Sydney vagy angolul http://en.wikipedia.org/wiki/Sydney

Mivel leggyakrabban a városi tömegközlekedéssel kerülök kapcsolatba, így ezzel kezdeném.

BUSZOK:
333-as belülről
Busszal gyakorlatilag bárhova eljuthat az ember. Igen kiterjedt buszhálózattal és fejlett, korszerű gépjármű flottával rendelkezik a város: Mercedes-Benz, Scania, Volvo, MAN gyártású buszok róják a kilométereket. Többségük a 2000-es években állt szolgálatba, de bőven vannak még a 90-es évekből is. Különös, hogy szintén megtalálhatóak a 70-es, 80-as éveket képviselve a Mercedes-Benz O305, Mercedes-Benz O405 és a MAN SL 202 (utóbbival gyakorta utazom) buszok is és még nem láttam ketté esni avagy leállni őket az út szélén.

busz a Circular Quay-nél
333-as Bondi Junction-nél






egy régebbi busz Bondi Junction-nél a két Westfield áruház között


Buszvégállomások vannak szerte a városban, de mivel csak a szűkebb környezetemben lévő buszokról írnék, így az erre a területre eső állomásokat említeném meg.

Bondi Junction Interchange
  • átszállási lehetőség buszról vonatra és vice versa…
  • a cityből a környező strandokra (Bondi, Tamarama, Bronte) gyakorlatilag ezen keresztül lehet eljutni
Central Station, avagy Központi Pályaudvar
  • a név magáért beszél…bazi nagy területen elterülő pályaduvar a város szívében, körülötte pedig buszmegállók mindenfelé, valamint ide fut be a város egy szem villamosa is
Circular Quay
  • ahol az első telepesek partra szálltak…a Rocks mellett, a kikötőben…az Operaház és a Harbour Bridge között…ez is egy amolyan átszálló központ, amely buszok, kompok végállomásául is szolgál, valamint a vonatok megállóhelyéül
  • mivel a Rocksban dolgozom, így a Circular Quay-jel napi szinten találkozom
  • mivel ez a turisták által leggyakrabban látogatott hely, van itt minden giccs árustól utcai performance-ig
  • innen indul a George street, a főút kifelé a városból a Central irányába
egy megfáradt helyi...:)
utcai performance



a vonatmegálló...háttérben a híddal
az 5-ös számú hajókikötő
háttérben egy gyorsjárat
előtérben egy vízitaxi, háttérben egy hajójárat
kívülről
ahogyan 1955-ben kinézett...egy évvel az átépítés előtt...még tele villamossal...
Wynyard
  • a George street-en kicsivel fentebb, mint a Circular Quay…buszok végállomása, többek között innen indulnak buszok North Sydney-be is
Town Hall
  • Central és Wynayard között a Queen Victoria Building-nél
  • a város szívében…a föld alatt két vagy három szinten vannak a vonatmegállók, a felszínen pedig buszok és egy pláza
Mivel rengeteg járat indul a belvárosból és belvárosba egyaránt, így a ki- és bevezető utak (George street és Elizabeth street) zsúfolásig telve vannak busszal, minek köszönhetően teljesen értelmetlen napközben buszozni a cityben, mert gyakorlatialg araszolva képesek csak haladni. Bár igen kényelmesek, technikailag kifogástalan állapotban vannak és tiszták a buszok belülről, azért mindezt jól ellensúlyozzák a légkondi bekapcsolva hagyásával valamint a néha esztelen vezetési stílusukkal. Sok ázsiai bevándorló állt be buszsofőrnek és gondolom hozzák otthonról a vezetési mentalitást is…

Én rendszerint a 333-as, 380-as vagy a 389-es busszal szoktam közlekedni Bondi Junction-ról. Mindhárom végállomása a Circular Quay-on van ugyanis. A 333-as járat azonban néha az őrületbe tud kergetni. Ahogyan kifordul Bondi buszpályaudvarról, gyakorlatilag meg is érkezik a buszdepóba…na itt motor leáll és sofőrcsere…bazz, komolyan menet közben kell kicserélni a sofőrt??? Időnként késik a váltás, máskor meg beszélgetnek egy sort…így az egyébként expressz járat már nem is lesz olyan gyors…nem is beszélve a városi dugóról…

A buszjegyek 2,10 dolcsinál kezdődnek. Ez két zónáig érvényes (asszem kb 3 km). A következő már 3,40…a város a lakóhelyemtől, Bondi-tól 3-4 zónára esik, de érthető okokból mindig a kisebbet vesszük megJ A felszállásnál mindig érvényesíteni kell a jegyet, különben nem indul el…ha nem az első ajtón szállsz fel, szintén nem indul tovább és szembenézhetsz a népharaggalJ

Lehet venni 10 alkalmas buszbérletet is. Az csak 16,80 az 1-2 zónára…


a tíz alkalmas buszjegyem

eddig öt alkalommal
használtam...járat száma, utána a zóna, satöbö...

VONAT:
Ez a leggyorsabb közlekedési mód. A belvárosban a föld alá vitték, mintegy metróként szolgálva a közt. Ide Bondira egy járat jön ki, de a gyakori indulások miatt ez bőven elég is. Kétféle vonat járkál a városban. Egy igen tiszta, modern járat és egy néha húgyszagú, kissé lepattant, otthoni kettes metro fílinget visszaadó járműJ A közös bennük, hogy két szintesek és át lehet járni a kocsik között, valamint az ülések támláját állítva tudod változtatni, hogy menetiránnyal szemben, avagy ellenében szeretnél utazni.

Említettem, hogy a melóhelyem a Rocks-ban van, amely pedig Circular Quay mellett található. Innen vonnattal is haza tudok menni oly módon, hogy felszállok bármelyik vonatra, amely a Town Hall-Central vonalon halad és Town Hall-on átszállok a Bondi-ra tartó szerelvényre. Onnan meg már csak 10-15 perc gyalog a lakásunk, buszjegyet azért a kis távra már nem veszek.

A legolcsóbb menetjegy 3,40 dolcsi. Ezzel be tudok menni a melóhelyig, de pl. kicsivel kintebb a cityből már problémásabb lenne. A vonatnál gyakorlatilag nem nagyon lehet trükközni…mindig érvényesíteni kell a jegyet, különben nem tudsz átmenni a kapun. Ha meg vettél jegyet, de nem a megfelelő távolságra, akkor is jön a bünti…
Van heti jegy, Kata azt használ. 26 dolcsi, 10 km-es körzetben lehet vele közlekedni.

Amiért még szeretem a vonatot, hogy nyugodtan lehet rajta biciklit szállítani.
Az írás elején szó volt a fociról. A Central mellett volt nem messze a helység és odáig letekertem…vissza felfelé viszont már lusta voltam, így csak elmentem a Centralig és felszálltam a bicajommal a Bondira tartó vonatra…szerencsére a bicajra nem kell külön jegy.
Egyébként a vonatok és a villamos is bal oldalon közlekednek.



mikor kijön a föld alól


a biciklim az átjáró előtt

háttérben láthatóak a beléptetőkapuk...igen, itt fel szokás állítani, amit megvásárolnak:))


Kata bérlete a vonatra


VILLAMOS:
Valaha Sydney-nek volt a világon az egyik legkiterjedtebb villamoshálózata a Földön. Gyakorlatilag minden jelentős utcában villamos döcögött. A túlnépesedés, az autók számának megnövekedése azonban kiszorította a legendás Sydney villamosokat. Az utolsó példányokat a 60-as években vonták ki végleg ki a forgalombólL
Valaha villamosok gurultak le egészen Bondi, Bronte és Tamarama beach-ig is. A könyvtárban láttam rengeteg képet is erről az időszakról. Nagyon hangulatos lehetett…

1894-ből...akkor még lóval vontatták
forrás: http://www.flickr.com/photos/state-records-nsw/2654952920/

Több, mint 30 évvel később, a kilencvenes években merült fel először az ötlet, hogy újra villamosok jelenjenek meg Sydney utcáin. A gondolatot gyorsan tett követte és fel is húzták a máig is egyetlen villamos vonalat a Központi Pályaudvartól Lillyfieldig. Szerintem hülye egy ötlet volt pont oda...sosem látok teli szerelvényt.

Mostanában újra előkerült a téma. A George Street (pályaudvartól a Circular Quay-ig…olyan, mint a Rákóczi út otthon…széles és járhatatlan napközbenJ) állandóan be van dugulva, az egyetlen buszsávnak és a számtalan járatnak köszönhetően gyakorlatilag buszok egybefüggő hosszú sorát lehet csak látni. A problémát megoldandó, felvetődött, hogy megszüntetik az autóközlekedést és építenek egy újabb villamos vonalat az autóút helyére. Nekem tetszik az ötlet.

A villamosjegy ára szerintem ugyanannyi, mint a buszokra…

vilik, háttérben a Paddy's Market, amely a kínai negyedben egy bazi nagy piac
KOMP:
Sydney, szemben Budapesttel igen ügyesen kihasználja természet adta adottságait és számtalan járatot üzemeltet az öbölben. A kiinduló pont egytől egyig Circular Quay-on található. Innen indulnak a hajók Manly-be, Taronga Zoo-ba, Darling Harbour-be, észak Sydney-be, Parramatta-ba stb… Továbbá innen startolnak el a hamarosan megérkező bálnaszezon Whale watching hajói is.
Viszonylag pontosak, tiszták, gyorsak és tényleg élmény rajtuk utazni.

A jegy ára kissé drágább (azt hiszem olyan 6-7 dolcsi egy út), de ha az ember vesz egy kombinált heti bérletet 43 dollárért, akkor már nem csak korlátlan számban buszozhat, vonatozhat és villamosozhat, hanem a hajók szolgáltatásait is igénybe veheti.

MAGASVASÚT:

Egy kamu az egészJ Népámítás címén az olimpiára építették és mindössze csak egy vonalat. Bent a városban köröz egy irányba és drága is ráadásul…

ugyancsak a Paddy's Market-nél

Éjszakai járat:
Azt kell mondjam, Budapest ebben az egyetlen dologban világelsőnek számít szerintem. Csak az a szerencsém, hogy Bondi-ra megy le egy éjszakai járat 15-30 percenként éjjel is Circular Quay-ből…egyébként komoly gondban lennék a hazajutássalJ

Tuesday, 24 April 2012

Piszkos anyagiak


Pataky Attila itt járt februárban, az aktív meg jött vele…ha meg már itt volt, csinált pár riportot is az országról és az itt élő magyarokról. Online néztem meg a múltkori adást. A szomszéd netkapcsolata még mindig nem a legerősebb, de azért 20 perc alatt sikerült lejönni a 8 perces riportnak.
Na, a riportban megszólaltatott tanácsadó Peti, akivel intézzük mi is a vízumunkat, a Gary - aki szervezte a koncertutat - meg aki Katát hívja rendezvényekre…aztán azt csak remélni tudom, hogy tényleg felszolgál, nem felszolgáljákJ

A riportban említett Kemeny’s bolt - ami Bondi road-on található közel a strandhoz - nevét tényleg nem tudják kiejteni. Sokan azt hiszik, orosz a tulaj. Úgy vélem az lehet az oka, hogy rengeteg orosz, ukrán él itt Bondi-on. Egyébként a boltban tényleg kapható hazai cucc: paprika, erős pista, mustár, majonéz meg egyéb magyar áruk…pl. pia is természetesen, pálinka, bor, sör képébenJ

(Ez nem a Kemeny's, hanem egy orosz tulajdonban lévő bolt...csak tetszik a kép:))

Mostanában a cseh diákok is ide költöznek…láthatjuk, erős a szláv túlsúly. Természetesen magyarok is megélnek közöttük. Így fordulhatott elő, hogy a Kemeny’s bolt közvetlenül egy magyar étteremmel szemben és egy magyar cukrászat mellett található.
Magyarok laknak itt tehát szép számmal Bondi Junction környékén is, de leginkább kicsit fentebb, az igazán gazdagabb környéket szállták meg: Rose Bay-t, Vaucluse-t, Watson Bay-t és Double Bay-t…sokan közülük a második világháború vagy az ’56-os forradalom után érkeztek. Vicces néha idősebb öregeket látni, ahogyan tökéletes magyarsággal civódnak a bevásárlásnálJ
(Menekültként jött Les Murray, alias Ürge László is, az elismert sport szaktekintély és Frank Löwy, aki a leggazdagabb ausztrál volt évekig. Utóbbinak mutatták a TV-ben a jachtját…ba*megJ Akkora, mint egy ház…a neve: IlonkaJ)

Ugyancsak a riportban hangzott el, hogy drága az ország. Persze…a magyar fizetésekhez képest. Azonban aussie fizuval már lényegesen egyszerűbb a megélhetés.

(Az ALDI-ban: 1kg tészta 1.15 AUD, 3L tej 2.89, 12db tojás 2.29, 300g tejföl 1.39, fagyasztott málna fél kiló 4.99, csirke falatkák 500g 2.99, 1 kg paradicsom 2.99, 4kg krumpli 2.99, 1kg sajt 7.49, 1kg banán 0.95, 1lg szeletelt kenyér 0.99; a COLES-ban: két lámpa égő 5 dolcsi, 1kg banán 1.23, 1kg alma 1.90, sajt torta 4.99, sonka 100g 3.00, 1kg liszt 0.95, 500g tejföl 2.60, 2L tej 2.00) Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a gyümölcsök ára ingadozik...általában a banán kicsivel drágább:)) A hivatalos ausztrál minimál órabér valahol 18 dolcsi környékén van.

Ha már a piszkos anyagiak…múlt héten volt egy összefoglaló az itteni celeb tévések (műsorvezető, helyi Gundel-Takács, zsűritag…) – ha jól értettem – éves fizetéséről. Nos, ha Stohl olvasná az alábbi sorokat, minden bizonnyal újra elővenné a piát és felszippantana pár csíkot…egy hasonló kaliberű színész-műsorvezető megkeres 1 millát is…ausztrál dollárban.
A helyi Gundel-Takácsnak, aki a ’Deal or not deal’ színvonalas, szellemileg igen megerőltető műsort vezeti, 700.000 AUD-t utal munkáltatója.
Egy hírolvasónak 600.000 – 1.000.000 dolcsi a fizuja…Szellő Pista most nézne egyet azokkal a bazi nagy kerek szemeivel…J
De a legnagyobb gázsit az ’Australia’s Got Talent’ egyik zsűritagja, Kyle Sandilands kapja (rádiós műsorvezető, TV-s celeb): 1.500.000 buznyák a jussa.

Jelenleg kb 235 forint egy dollár.


Update: Gábor hétfőn költözik egy másik városba. Majd írok róla, hogy bejött e neki a váltás.
A papagájok újra rendszeresen visszajárnak, Sanyi még mindig szemtelenül viselkedik, de nem tudunk neki ellenállniJ

Tuesday, 17 April 2012

Az új lakó


Április közepe van, az ősz is beköszöntött egy komolyabb lehűlés képében. Múlt hétfő délután még papucsban, strand nadrágban és pólóban tekertem le melóba a Rocks-ba, de mikor elindultam haza éjjel egykor, már jól esett volna valami melegebb cucc is. Nem is beszélve az út közben eleredő esőről. Eleve majdnem 25 percig felfele tekerek, így a hideg esőcseppeket nem köszöntem meg az égieknek. Másnap nem is éreztem magam teljesen épnek, na meg a gyomrom sem volt rendben, de azért ugyanúgy elmentem még dolgozni, immár felöltözve. Azonban megint nem volt elég. Most a hideg szél fújt be a nyakamnál, miközben szenvedtem fel a bicajommal Bondi Junction irányába. Az eredmény egy kisebb meghűlés lett, ami egy lassan 30 éves férfinál ugye már-már végzetesnek is bizonyulhat. Ennek megfelelően szerdán és csütörtökön is otthon maradtam végig vízszintes helyzetben az ágyban betakarózva és hagytam, hogy Kata gondoskodjon rólam. Nagyon aranyos voltJ Csinált teát-kaját, elintézte a mosásokat, vásárlást…én meg itthon lábadoztam ebből a kórságból és olvasgattam az otthoni történéseket, melyek kiváló orvosságul szolgáltak. Hirtelen nagyon gyorsan meg akartam gyógyulni, csak mielőbb szabaduljak a hazai mocsok világából...sok volt ez így két napigJ

Múlt hétvégén volt ugye húsvét. 4 napos ünnep két munkaszüneti nappal…na persze nem a diákvízummal itt héderkedő munkavállalók számára…bár igaz, szép órabért kapok, ha munkaszüneti napon dolgozom.
Érdekes módon most elmaradt a tömeg. Valószínű, hogy elmentek pár napra vidékre az emberek, vagy az is lehet végre tényleg a családjukkal töltötték az ünnepeket és nem étteremben, vagy bárban verték el a pénzüketJ Az a hétvégém a nagy forgalom elmaradása miatt tehát szerencsére nem volt olyan vészes, mint elsőre féltem tőle.

Visszatérve egyébként a betegségre, nem tudom igazából mi a teendő, ha az ember komolyabban ágynak esik. Eddig kétszer kellett volna már elmennem vizitre, mikor egyszer beledöftem a kést a kezembe és mikor lenyisszantottam egy picit a kisujjam hegyéből. Egyiket sem ítéltem annyira súlyosnak, hogy ezért elvánszorogjak az ügyeletre és tejeljek a dokinak feleslegesen. Állítólag ugyanis fizetni kell előre, aztán majd a biztosítód megtéríti…az egészet vagy a java részét. Ez azért valóban ösztönzőleg hat a sebem beforradására, avagy meggyógyulásomraJ

Bizonyára feltűnt már, hogy a címben említett új lakó még sehol sincs a bejegyzésben…na szóval 9-én érkezett. Nem mertünk nemet mondani neki és nem is tesszük ki, mert nagyobbra nőtt nálam. Este jön és hajnalban már megy is dolgára. Szokott főzni is, rengeteget eszik és főbb ismertetőjele, hogy egy szörfdeszka van a lábára nőve valamint egy teknős tetkó van a jobb alkarján.


Igen, Gábor kuzin. Kiköltözött a Manly-n lévő lakásból múlt héten. Egy másik városban lévő állásról vár vissza választ. Legkésőbb jövő hét végéig marad nálunk…legalábbis ezt mondta…J

Most hétvégén egyébként, egy igen forgalmas vasárnapi meló befejeztével végleg feladtam konyhai karrierem. Mondtam a szakácsomnak és a tulajnak, hogy ne számítsanak rám a jövőben, átadom helyem a fiataloknak. Nem tudom többet vállalni, hogy bejöjjek szombat és vasárnap reggelenként. Túl sok volt ez már...ráadásul a bárban több melót is kapok mostantól és persze a fizu is jóval több. Nem szerettem a konyhát, sőt kifejezetten rühelltem. Gyakorlatilag a legutolsó személy voltam a személyzet között és csupa zsíros, égett szartól kellett megtisztítanom az edényeket meg miegymást. Ugyanakkor azért sajnálom. Szerettem Andy-vel, Sarah-val és Chris szakácsokkal együtt dolgozni. A hangulat mindig kellemes volt, jól bántak velem és baromi finomakat sütöttek, főztekJ Remélem még találkozom velük. Na meg azért volt valami fílingje, hogy befejeztem a melót 5-kor pl. vasárnap – mikor nem kellett általában 7-re a bárba mennem –, átmentem az út túloldalára és leültem a zöldre megenni a csirkés, avokádós, paradicsomos meg mittudomén milyen szendvicsemet, közben meg hallgattam a tenger robaját.

Igaz, a Rocks-ban lévő bár sincs szar helyenJ

ui.: a legutóbbi rizskohom…na milyen?




Thursday, 5 April 2012

A bártender élete


Az elmúlt két hétben gyakorlatilag nem történt semmi érdemleges. Csak meló, meló, Katának meg suli is, bár éppen szerdán volt az utolsó napja. Szép bizonyítványt hozott haza. Sütöttem neki muffintJ
Jövő héten megyünk vissza Petihez, az ügynökünkhöz és a vízumhosszabbításhoz véglegesítjük a döntésünk az iskolaválasztással kapcsolatban. Nem igazán szeretnénk még hazamenni…pont erről beszéltem a családdal is, hogy az igazat megvallva azért szar érzés, hogy itt Sydneyben jobban érzem magam, mint a saját hazámban. Mind a család, mind a barátok, Budapest, Szolnok és a Balcsi is nagyon hiányoznak.

A hosszabbításhoz visszatérve, nem kell más, csak sok pénz…ahhoz meg rengeteget kell melózni. Szerencsére a bárba szívesen járok be, mint az étterembe...mégsem a konyhában kell ügyetlenkednem. Emberek sokaságával találkozom minden nap, javarészt Európából és az USA-ból, na meg persze az elmaradhatatlan ázsiaiak is betévednek néha. Általában engem is németnek hisznek, állítólag úgy nézek ki, mint egy germán. Az mondjuk nem tűnik fel nekik, hogy a Csaba nem kifejezetten egy német eredetű név (ott a nevem egy kitűzőn). A kiejtésével is gondban vannak általában, ennek ellenére néhányan eltalálják. Az idegesítő dolog most jön csak. Mikor megkérdik, mégis miféle név ez és honnan jöttem, a Hungary-ra érkezett első reagálások egyike ötből négyszer tuti az, hogy You must be hungry…haha…Elsőre OK. De mikor századjára hallom…ilyenkor kedvem lenne átnyúlni, megfogni a tarkóját és belevágni a fejét a pultba...bár ez az üzletnek nem tenne jót…na meg a vízumkérdésünk is gyorsan meg lenne oldva. Épp ezért csak mosolygok és bólogatok a hülye szóviccénJ Elvégre  is tényleg nem tehet róla.

A betérő emberek több típusát volt alkalmam megfigyelni:
1. Aki tudja mit akar inni-enni, még ha nem is képes kiejteni azt…utóbbival nincs is gond, nekem sem menne (a Knuspriger Schweinebauch-val én is bajban lennék).
2. Akinek fogalma sincs mit rendeljen, mikor már ott áll velem szemben, ezzel is feltartva a mögötte állókat (lásd fej pultba történő applikálása…egyébként tényleg nem lettem agresszívabbJ)
3. A rendszerint amerikai turista, aki kissé kiakad meglátva a sörön a nagy habot. Na ja, fura mi? Végre az életben látsz igazi sört isJ
4. Az ázsiai. Őt egyszerűen nem értem. Inkább az orra elé nyomom a menülapot, hogy mutasson rá, mit szeretne.
5. A magányos alkesz…a kedvencemJ Ül az asztalnál délután, megiszik három literes sört, nézi a TV-ben futó állandó műsort (Octoberfest Münchenben nagymellű felszolgálólányokkal), vált velünk pár mondatot, aztán megy tovább.

Egyébként jól kijövünk a vendégekkel, mikor van időnk, beszélgetünk is velük: honnan jött, mi célból, hogy tetszik stb…
Megszerettem tehát a helyet, tudom gyakorolni az angolt, kajálhatok, sört ihatok, bár utóbbival vigyázni kell. Csakis munka után megengedett. Múlt vasárnap rúgtak ki három gyereket, mert saját célra töltögettek meló közben…kettőt sajnálok közülük, nagyon jó fejek voltak.

Ja, Sanyiék hanyagolnak minket…nem tudom mi történt velük. A hálátlan kis dögökJ Napjában egyszer jönnek, reggel. Lehet találtak más családot, akik könnyebben elcsábulnak tőlük és tömik cukorral mindkettőt.
A galambok ellenben újra előkerültek…megyek is, készítem a csúzlim.

Wednesday, 21 March 2012

Szent Patrik


Írország egyik védőszentje Szent Patrik, ez a IV-V. században élt szent életű ember. Halálának feltételezett napján - mely Írországban nemzeti ünnep -, március 17-én zöldbe borul a világ jó része, mivel írek mindenhol élnek. Egy kis történelmi kitekintéssel vizsgáljuk meg az ünnep hátterét és próbáljuk meg megérteni a lényegét.
Az írek nemzeti ünnepükön gyakorlatilag egy angol-római származású katolikus hittérítőt ünnepelnek (az ír nacionalisták vagy az IRA tudja ezt például?J), aki egy pár éves keserédes tapasztalat után (konkrétan elrabolták az ír barbárok és rabszolgaként tartották, majd megszökött és valami isteni sugallatra beállt hittérítőnek) visszatért a zöld szigetre és katolikus hitre térítette a barbár törzseket.
Ezzel rendben is volnánk. Igazi hollywoodi történet ugye?

Na de hogyan ünneplik meg szerte a világban eme jeles napot - melyet gyakorlatilag mindegyik keresztény egyház elismer – az írek…és akiket vonz az ezt körülvevő felhajtás? Napközben még elviselhető, felvonulnak zöld jelmezben, de este aztán odacsapnak…agyonisszák magukat és hozzák a formájukat…itt pl. megint nem bírtak a vérükkel és jól összeverték egymást az ír kocsma előttJ
OK, némi hasonlóságokat vélek felfedezni az otthoni augusztus 20-i ünneplésekkel, melyek este durva tivornyába csapnak át, de mi legalább megadjuk az ünnep szakrális jellegét is…J

De hogy jövök én Patrikhoz? Sehogy, gyakorlatilag ő jött el hozzám több száz ír képében…

Március 17. szombat volt. Én meg épp dolgoztam a bárban. Bár+írek=szerintem nem is kéne tovább mesélnemJ Hajnali háromig csapoltam a literes, majd korsó söröket (adott időpont után nincs literes mérés). Ekkora forgalmat még a jóval előttem érkezők sem tapasztaltak. Nem tudom hányan voltunk a pult mögött, de állandó rohangálás volt. Nem elég, hogy iszonyú mennyiségű rendelések érkeztek, még az üres korsókat is szét kellett ugye válogatni és berakni a mosogatóba. Gyakorlatilag nyolc órán keresztül nem tudtam megállni egy pillanatra sem. Mivel előtte dolgoztam pont 7 órát az étteremben is, a szombati Szent Patrik kicsit már hazavágott…és hogy mindez ne legyen elég, vasárnap reggel 4 órás alvás után kezdhettem elölről az egészet az étteremben. Hétfőn viszont már szerencsére délután fél háromig tudtam aludniJ

Kata is jól elvan. Sajnos a korábban említett szupermarketes melót hagytuk a fenébe…jóval kevesebbet adott volna, mint a Kings Cross-os hotel, és mivel csak egy helyre lehet legálisan bejelenteni alkalmazottként, maradt az utóbbiban. Hétvégén viszont megint volt egy rendezvényen…a változatosság kedvéért ismét egy indiai születésnaponJ

A papagájok naponta járnak kaját tarhálni. Sanyi viszont ma kissé szemetül viselkedett az asszonnyal szemben. Megérkeztek, adtam a kis tálkájukba szotyit és magukra hagytam. Mikor végeztek úgy gondoltam, meglepem őket és hoztam egy kanálnyi kristálycukrot desszert gyanánt. Sanyi ahogy meglátta a fehér port a kezemben, odatapadt az ajtóra és várta, hogy nyissam azonnal és adjam, de azonnal. Mohón nekiesett és rendre nem hagyta Margitot is odaférni…gyakorlatilag az egészet ő zabálta be…csak a végére hagyott pár cukormorzsát élete párjának…nem egy úriember a mi SanyinkJ

Ha már kaja.
Szoktunk mi főzni-sütni is.

Leggyakrabban sajtos tésztát készítünk. Gyors, finom is és aránylag laktató. Kata szokott magának görög salátát is összerakni. Az utóbbi hetekben viszont rátértünk a hazai ízekre. Megpróbálkoztunk már a rakott krumplival, paprikás krumplival és a rizskohval. Mindhárom mennyei lett!J A hozzávalókat az első kettőhöz egy magyar árukat is árusító helyen szereztük be. Házi csípős fűszerpaprika őrleményt és csabai, igen jól hallottátok, csabai kolbászt használtunk. Bár igaz, itt készítik, de igazán olyan íze van, mint az otthoninak. Nagyon finom füstölt, csípős kolbász.

A desszert sem marad ki a repertoárunkból. Én a muffinok sütését vállaltam magamra, mely baromi gyorsan megvan és hozom az állandó jó minőséget is minden egyes alkalommalJ Kata meg a kókuszgolyót fogja elkészíteni, ha talál végre kekszdarát vagy legalább kekszet, amit ledarálhat.
a muffin

az első rizskoh...a második jobb lett már, jobban felvertem a tojásfehérjét


a paprikás krumpli...tejföllel:)


Wednesday, 14 March 2012

Még egy hét...


Roppant kreatív lett a cím, mi?J
Na nézzük akkor mi történt az elmúlt héten…

Vegyük a melóval. Az cefet sok lett…ugyanakkor van a munkámnak kellemes oldala is. Múlt szerdán snapsz tréning volt a bárban, amit érthető okokból nem kívántam kihagyni. 36 féle német snapsz állt előttünk. Ki kell azonban ábrándítsalak benneteket, nem kóstoltuk meg az összesetJ Legyen az elég, hogy mindegyiket végigvettük, melyikhez tartozik valamiféle érdekes történet, milyen erősek és melyikből mennyit lehet adni a vendégnek, nehogy már ketté igya magát…fura mi? Elképzeltem, ahogyan otthon Budapesten egy kis kocsmában nem szolgálják ki Karcsi bát – aki egyébként reggel megiszik egy két dekásat -, mert azért a 4. felest már nem kéne…hát úgy veri telibe a csapostJ Itt ez valamiért működik…még szoknom kell, hogy valamiféle hülye szabályozás nyomán nem lehet agyonitatni a vendégeket, ahogyan engem sem fognak kiszolgálni a 8. söröm után…kutya világ ezJ
A tréning során a Danziger Goldwassert (40 fok), Bergfeuert Gletschereis-szal (50 fok) és az Aquavit-et (38 fok) próbáltam ki teljes egészében…a többi párat csak megízleltem. Azt kell mondjam, nagyon jó benyomást tettek rám a germán rövid italokJ

Említettem, hogy sok a meló. Kedden és csütörtökön voltam a bárban, majd péntektől vasárnap estig 5 műszakot nyomtam még le. Hármat a bárban, kettőt az étteremben. A dolog jó oldala, hogy kajára gyakorlatilag alig kellett költenem, a rossz, hogy szinte nem is aludtam. Persze aki k****nak ment, az ne sírjon ha…tudjátok.

Kata sem tétlenkedett. Ő is három napot dolgozott a hotelban, közben pedig a két estét (péntek és szombat) is végigdolgozta. Pénteken innen nem messze Vaucluse-ban volt felszolgálni egy aussie esküvőn. Állítása szerint cefet jó volt, különösen a zene. Ausztrál country zenét játszottak. Ezt pl. sajnáltam, hogy nem hallhattam, imádom a country-t.
Szombaton meg egy indiai szülinapon voltak fent északon. Most pozitívan csalódott bennük, olyan aranyosak voltak állítólag, hogy minden 10 percben bejöttek, megköszönték, hogy ott vannak segíteni nekik…ráadásul az ilyen estéken többet is keres nálam…de mindegyJ

Kata egyébként népszerű lett. Az indiai szülinappal párhuzamban volt egy másik rendezvény, ahol nagyon csinos lányoknak kellett fűszoknyában felszolgálniuk…Katát is kérték, hogy menjen. Geri azonban, aki beszervezi a felszolgálókat a rendezvényekre szerencsére nem adtaJ

Visszatérve a melóhelyre. A bárban a személyzet 90%-a német. A többi cseh, szlovák és egy orosz…meg én. Aranyosak egytől-egyig, a németek mind 20 éves körüliek és most fejezték be a gimit, vagy a bachelor képzést és idejöttek egy évre. Dolgoznak fél évet, majd vesznek egy camp caravan-t és körbeutazzák az egész országot. Na ja, megtehetik a working holiday visa-jukkal, nem kell iskolába járniuk…azért kicsit, nem nagyon, csak egy kicsit irigy vagyok rájukJ


A múlt héten itt járt Sydney-ben a valaha épített legnagyobb óceánjáró (transatlantic ocean liner) a Queen Mary 2., amely mellett még a Titanic is egy kis csónak lenneJ

A legnagyobb hajó az csak tengerjáró, azaz a cruise ship kategóriába tartozik (Allure of the seas és az Oasis of the seas) és a Karib tengeren lötykölődik…ahol egyébként éppen az egyik kuzinom sütteti a hasát…üdv Edit, jó pihenéstJ

Ha a hajót összehasonlítjuk a család kis ladikjával, 

akkor tényleg bazi nagy egy monstrumnak tűnik…na de lehet e a Queen Mary-ről horgászni a Balatonban? Nem ugye! 1-0 a ladikunknakJ

Zárásul:
  • a papagájok jól vannak, Sanyi kissé szemtelen lett ugyan, de még tudjuk kezelniJ
  • az internetet továbbra is lo…kölcsönzöm valakitől a házban
  • az időjárás meglepő módon jó irányba változott, most már süt a nap is néha
  • ja, és szereztünk egy TV-t is Rose Bay-ben a lomtalanításkor...tökéletesen működik, az ingyenes csatornákat kiválóan fogja

Hogy ne maradjon ki egy kis magyar vonatkozás sem ebből a történetből:
Queen Mary 2-t II. Erzsébet nagyanyjáról, Mary királynéről nevezték el. Az ő nagyanyja pedig Rhédey Klaudia magyar grófnő volt. Persze nem mintha ez számítana…J